2015. december 1., kedd

Tesztmanikűr - Avon Gel Finish - Royal Vendetta (2014)


Ez a manikűr kizárólag azzal a céllal készült, hogy bemutassam nektek, mit tud az Avon Gel Finish körömlakkja. 





forrás



A kollekció 2014 tavaszán jelent meg Magyarországon, és ez a bonyhádi zománcfazék-kék volt az első árnyalatom, amit beszereztem.









Amikor elkezdtem dolgozni ezzel a szériával, ezer minta kavargott a fejemben, lenyűgözött a választott árnyalat szépsége, egyszerűsége, amelyet a tükrösen fénylő felület mesteri pontossággal zár magába.












Egyetlen rétegben fed, a szín valósággal birtokolja, amihez csak hozzáér, álomszerűen terül, és fényűző külsőt kölcsönöz a körmöknek.
Ezzel a munkával szerintem élethűen tudom ábrázolni mindezt :)


Alapként a körömlemez két harmadáig hosszában egy rétegben fölkentem az Aden gyöngyházrózsaszínt, majd erre egy rétegben a Catrice homoklakkja került, az ő kis diszkrét érdességével, brutál csillámaival.
A teljes száradást követően a körömlemez szabadon maradt szélétől indulva egy rétegben fölkentem az Avon Gel lakkot, majd vékony ecsettel cetlire kicsöppentett ugyanezen lakkot reszketeg mintákba rendeztem a homoklakk fölött.
Fedőlakkot NEM használtam.


A homoklakk nemcsak hogy nem tűnik át a kék réteg alól, de a felületen sem látszik, hogy bármi lenne alatta! A több-ujjas fotókon látható, ahogyan a kék rétegben visszatükröződik a szomszédos köröm csillámtengere, illetve a világoskék drapéria mintázata! :)
Ha nem látom, a két szememmel mindezt, nem hiszem el!







A teljesség kedvéért muszáj megemlítenem, hogy azóta vásároltam több példányt a kollekcióból, és árnyalatonként eltérő fedési minőséggel találkoztam. A kukoricasárga Limoncello például teljes csalódás volt, míg a mélysmaragdzöld Envy, és a bársonyos fényű, mélymetál hideg vörös Red Velvet egy-egy apró csodája a világegyetemnek. 

Felhasznált körömlakkok

Aden (tulipánkupkos) – No12 gyöngyházrózsaszín
Catrice Crushed Crystals – 04 Oyster&Champagne

Avon Gel Finish – Royal Vendetta

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése