2015. december 2., szerda

Őszi Falevelek a Tóban (2014)


Nagyon szerettem volna egy szép Marble-manikűrrel elbúcsúztatni 2014 őszét, és kedvenc ANNY lakkjaimat próbálgatva véletlenül ráéreztem a marble-falevélminta elkészítésének ízére! :) 





Nagyon egyszerű minta ez, talán a legegyszerűbb az összes manim közül, mindössze néhány mozdulat, melynek eredményeként mesés őszi faleveleket varázsolhatunk a körmeinkre.


Első lépésként Felkentem az Avon Sötétkék lakkját, mely krémes, nem túl gyors száradású-ez nagyon fontos ehhez a technikához.
Második lépésként a nedves alaprétegre, a köröm egyik oldalához felfolyattam egy kis ANNY arany-króm finisű lakkot az ő saját, nem túl erőteljesen lehúzott ecsetével, majd erre a hevenyészett csíkocskára ráfolyattam egy gondolatnyi vörös metál Jollie France lakkot óvatosan, ugyanezen a módon.
A két csíkocska szépen eggyé válik, és kicsit szétterül, nem kell kapkodni. Egy vékony ecsettel belenyúlunk a pacába és a köröm középvonala felé, legyező-irányban négy, viszonylag határozott, könnyed vonalban széthúzzuk a pacát, és kialakítjuk a levél szabdalt szegélyvonalát. Mivel az ecsettel a csíkhúzás közben kissé felszántjuk az alapréteg kékjét is, ez a mozdulat gyönyörűen ki fogja rajzolni a levél erezetét.
Letöröljük az ecsetet, és újra belenyúlunk a felületbe, és a csúcsok mindkét oldalára újra húzunk egy-egy kisebb csipkét.
Végső simításként az erezet vonalait picit kihangsúlyozzuk némi duokróm zölddel, én az ANNY egyik szépségét használtam erre a célra.




Száradást követően az Essence XXL gélfinisű fedőlakkját kentem, minél gélszerűbb a fedőlakk, annál plasztikusabbnak tűnik a minta.

bandita-féle Kanálbemutató a motívum készítésének lépéseiről

Felhasznált körömlakkok

Avon Diamond Sparkle – Stunning Cobalt
ANNY – 514, 368
Jollie France – 61 metálfényű vörös

Essence Gel-Look Plumping Top Coat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése