Emerald City Rain Washed Sapphired Up |
Nyakamon a Manikűrvadász 25. fordulója, és ezen a héten még
Szilvi Szófogadójába sem sikerült eljutnom, de tegnap, meló után történt
valami, ami fenekestül felforgatta mindazt, amit a színek világáról eddig
tudtam/hittem. Vigaszvásárlást tettem
legkedvesebb Avon-díleremnél, amelynek során három+1 körömlakkal, és egy
fedőlakkal gazdagodtam az Avon Gel Shine Kollekcióból. A katalógus lapjai
alapján nem gondolkodtam három szín beszerzésén, mert látatlanban biztos voltam
benne, hogy nem tud már Avon nekem olyan színt fellobogtatni, aminek láttán
felpezsdülne a vérem, és mégis.
Megtörtént, elhavaztam, és most ülök a gépem előtt, Pantone-színminták bűvöletében, körbevéve a privát színmintáimmal, és egyszerre jár az agyam a SzóFogadó örvénymintás manikűrjén, és a Manivadi terveken.
Megtörtént, elhavaztam, és most ülök a gépem előtt, Pantone-színminták bűvöletében, körbevéve a privát színmintáimmal, és egyszerre jár az agyam a SzóFogadó örvénymintás manikűrjén, és a Manivadi terveken.
Nézzük hát gyorsan, milyen színekkel sikerült Avonnak
elérnie, hogy éjszaka szinte semmit nem aludtam, azaz jöjjön a három meselakk
az új Avon Gel Shine Kollekcióból.
Rain Washed (P628)
Amikor megpillantottam az üvegcsét, azonnal tudtam, hogy megkaptam azt a
krémes, halványlila árnyalatot, amelyre a Balea tégelyes kézkrém tesztmanikűrje
óta vágytam. A fotók válogatása, vágása közben döbbentem rá, hogy képtelen
leszek nektek a valóságban látott színt visszaadni jelenlegi tudásommal, ezért
úgy döntöttem, Pantone-színminták alapján kiegészítem az általam készített
fotókat. Ekkor robbant fel az én gondosan felépített színelmélet-tudásom, és
megértettem, hogy ipari tanuló vagyok ehhez a műfajhoz. Íme
forrás: pantone.com |
forrás: kertvarazsmagazin.hu |
A körömre vitt szín két Pantone „lila” árnyalat között
helyezkedik el. Az én olvasatomban halvány orgonalila, amely inkább a kékes, vizes
violet színvilágot képviseli, mint a vöröses kék purple palettát. Olyan, mintha
éles napfényben fürdő, harmatcseppekkel borított vadorgona virágzatát
nézegetnénk elmélyülten. Szinte furcsa, hogy nem érzek a körmeimen
orgonailllatot.
forrás: pantone.com |
A legmélyebb megdöbbenés azonban akkor ért, amikor kutakodás
közben, hirtelen rákattintottam a 2016 Pantone-féle Rózsakvarc-derűskék
színpárosára, és megtaláltam Avon Rain Washed-jét a két szín találkozási
pontjában. Ennek alapján fogtam fel végre, hogy kaptam Avontól egy köztes
árnyalatot, mégpedig 2016 eszenciáját.
A lakk ecsete, állaga a régi Gel Finish kollekció
tulajdonságaival szerintem megegyezik, merev, szögletes, közepesen hosszú
szőrszálak, az anyag gyorsan terül, egy rétegben csíkos-foltos, két rétegben
korrekt, végfinise krémes, tompa, egyenletes fényű. A körmöket és a környező
bőrt nem fogja be, így alaplakkot nem, de fedőlakkot részemről kívánt magára.
Avon Gel Shine Rain Washed 1. réteg |
Avon Gel Shine Rain Washed 2. réteg |
Avon Gel Shine Rain Washed 2. réteg+ top coat |
Avon Gel Shine Rain Washed top coat nélkül |
Sapphired Up (P635)
pont ilyen :) forrás: pantone.com |
A Gel Finish Kollekció Bonyhádi-fazékszín Royal Vendettája
után én azt hittem, hogy lesz nekem egy Royal-kékem (királykék). Nem lett. Sőt
fotósorozatom is veszélybe került, amikor felkentem, és hirtelenjében el sem
tudtam képzelni, miként definiáljam ezt a Royalkéknél tompább, mégis intenzív
kéket. A kék színt az én kamerám egyébként is nehezen értelmezi, kérlek
nézzétek el nekem, ha az alábbi fotókon picit vérszegényebbnek tűnik a
valóságban nyújtott kék látványa, ráadásul kénytelen voltam a bőr színét
sárgábbra varázsolni, a legjobb színeredmény érdekében, már ami a kéket illeti.
Az ecset, állag, fedés és végfinis a fent már
részletezettekkel megegyező, azzal a különbséggel, hogy valamiért ezt a színt
fedőlakk nélkül, esetleg lemattítva is a szívem csücskében tudom hordani.
Imádott Royal Vendettám hozzá képest kopottra fakult szöszmöszmackó csupán! :D
Jelenleg ez a körömlakk komódom legélénkebb, legenergikusabb kékje, szinte
vibrál, és külön életet él a körmeimen.
A körmöket nem, de a környező bőrt lemosáskor enyhén
megszínezte, így én alaplakkot szerintem nem fogok majd alá használni a
továbbiakban sem.
Avon Gel Shine Sapphired Up 1.réteg |
Avon Gel Shine Sapphired Up 2. réteg |
Avon Gel Shine Sapphired Up top coat nélkül |
Avon Gel Shine Sapphired Up Avon Gel Finish Royal Vendetta |
Emerald City (P633)
Pont ilyen :) forrás: pantone.com |
A smaragd színét ennél én sokkal melegebbnek
képzeltem/hittem, mert a valódi smaragd, mint drágakő, zárványokat és
repedéseket tartalmaz, amelyek megtörve a fényt, enyhén homályossá teszik a
követ. Lakkunk színe véleményem szerint inkább az élénk, tiszta, szintetikus
smaragd színéhez áll közel, én konyhanyelvemen a türkiz és a jáde közé sorolom.
Azt már biztosan tudom, hogy szenvedni fogok a színtársítással, mikor őt
alkalmazom majd díszítések során, vagy alapszínként, pedig gyönyörű, csak épp
számomra megfoghatatlan. Ha úgy érzed, pont elég zöld árnyalatod van már, és
nincs erre a példányra szükséged, biztosíthatlak róla, hogy meg fogsz inogni az
üvegcse láttán.
Ecset, állag a már említett, de a fedés minősége és a
végfinis már egy rétegben is olyan meggyőző volt, hogy majdnem elfelejtettem
két rétegben kenni. Bevallom, a második réteg egy hajszállal sem tűnt mélyebbnek, intenzívebbnek. Szerintem lányok, én életemben először látok ilyen
zöld színt, sőt továbbmegyek, ha nem állna itt előttem, simán azt mondanám,
ilyen intenzív, elképesztően vibráló élénk zöld nincs is.
Avon Gel Shine Emerald City 1. réteg ! :) |
Avon Gel Shine Emerald City 2. réteg |
Avon Gel Shine Emerald City 2. réteg+top coat |
Avon Gel Shine Emerald City top coat nélkül :) |
Fedőlakkot csak azért kapott, hogy megnézzem a széria
leírásának megfelelő ígéretes Gel Shine Top Coat tudományát. A lemosás során a
körmömet világos hullafoltosra színezte, és a pamacsot tartó ujjaimon is sokáig
ott ékeskedett a szín, ezért a termékleírás „ápoló omega olajokkal dúsított új
formula” – szöveg láttán utólag értetlenül állok, és erősen vigyorgok, mert
alaplakk nélkül soha többé fel nem kenném és nem ajánlom másnak sem az efféle
lazaságot.
Avon Gel Shine Lasting Finish Top Coat
Avon Gel Shine Top Coat "Bőrösödik" |
- A kellemesnél merevebb szőrszálakból álló, pengeéles kontúrú, szögletes, közepesen hosszú ecsetfej.
- A lakk állaga közepesen híg, de terelhető, teríthető, abszolút katarzisom volt a felvitel során, pont úgy viselkedett a lakk, mint amilyennek szoktam volt látni a kedvenc körmösvideóimban az ideális fedőlakkot feszülni az ecset nyomán, midőn három elegáns mozdulattal tolja a bloggerina. Ez nekem egyébként meghatározó vizuális élmény volt a blog előtti időkből, mindig tátott szájjal néztem a Youtube-on, hogy kenik a fedőlakkot a nagyok.
- A száradás során múlt el a katarzis. A felület az első
percben ugyanis csúnyán bebőrösödött, mármár ráncossá, megtörtté vált, Íme pár
fotó az átmeneti/egyedi (?) jelenségről. Bosszantó, fura élmény volt
szembesülni ezzel, ugyanakkor az igazsághoz hozzátartozik, hogy közepesen
vastag rétegben, terítve vittem fel a lakkot, de úgy vélem, a kellemes, közepes
állag erre maximálisan feljogosított.
Avon Gel Shine Top Coat "bőrösödés" mutatóujj és kisujj körmén - Száradási ideje lassú, nem volt türelmem kivárni, ugyanis két
réteg lakk fölött, 25 perc után is simán ezt tudtam tenni a felülettel, enyhe
körömnyomással, és a gyűrűsujjon megtoltam egy kicsit ujjbeggyel is. Hát.
Inkább nem írom le, amit egészen pontosan gondolok, de egy magyar szó három
betűje.
Avon Gel Shine Top Coat 20 perces száradást követően két rétegű lakkozás fölött - Az Emerald City fölött kipróbáltam nyomdafedőlakként is, mert
bár ritkán nyomdázok, vékony díszítő vonalaimra nekem sem mindegy, mit kenek,
kíváncsi voltam hát, vajon felszedi-e az alatta lévő színt, illetve hajlamos-e
elkenni a nyomdamintát. Igen, hajlamos. Ha teríted, akkor is. Kár.
Avon Gel Shine Top Coat, mint nyomda-fedőlakk :(
Összegzés
- Az új árnyalatokat szívből ajánlom, kiemelkedően pigmentált, különleges tónusaik miatt. Ha Rival De Loop Young-féle ecseteket tenne Avon az üvegcséke, bármilyen árfekvésű márka lakkjait kenterbe verhetné ez a széria.
- Ugyanakkor vigyázat, a régi megszokott, jól ismert Gel Finish árnyalatokat is ezzel az új feliratozással fogjuk érzésem szerint megtalálni a továbbiakban, ugyanis az üvegcse megújult felirata miatt sikerült egy már meglévő, szerencsétlen fedésű Sheer Love árnyalatot is beszereznem merő tévedésből :(
- A kollekció fedőlakkját csak egyszínűre, telibe festett körmök esetén, türelmes lakkozóknak ajánlom, egyetlen, vékony rétegben kenve van esélyünk elkerülni a bőrösödést.
Végezetül a csírázó terveimről.
A segítségeteket kérném, kedves olvasóim.
Mit gondoltok, érdemes lenne nekem színelemzéssel,
színtársításokkal kapcsolatos „színre-szín” rovatot indítanom?
Olvasnátok?
Szeretnétek?
Magyarul: volna értelme?
Ha igen, akkor belevágok, és hozok nektek ilyen
bejegyzéseket, ha nem, akkor megtartom a mappám mélyén, amivel eddig dolgoztam
ezzel kapcsolatban.
A Gel Shine lakkokból még nem vásároltam, de a májusi katalógusból kinéztem a Coral színt.
VálaszTörlésA fenti képek alapján ezekre a színekre nem igazán lenne szükségem, nagyon (nagyon-nagyon) sok kék és zöld lakkom van.
A fedőlakkot én is megrendeltem, kár, hogy ez sem lesz jó a kedvenc Essence BTGN fedőlakkom helyettesítésére, de így legalább van egy lassan száradó fedőlakkom, amit a transzferfóliák fölé tudok használni :D
Én nagyon kíváncsi lennék a színre-szín rovatra, kíváncsian várom!
Én is sokat forgattam a katalógus lapjait, mire elindultam vásárolni. A Gel Shine feliratú üvegcsékre visszagondolva, és most újra átnézve az egész dupla oldalt oda jutottam, hogy élek a gyanúperrel, miszerint a Pro+ kollekció néhány régi, jól ismert árnyalatát is üdvözölhetjük az új üvegcsében. Pl ez a Coral nekem igencsak gyanús...nem volt már ez az árnyalat P+-ként? Sheer és Nude árnyalatokra is emlékszem, ha jól emlékszem. Ráadásul a kiemelt "6 új árnyalat" a lap alján tűnik csak teljesen újnak. Azt gondolom, a legfelső sor már felújított/átcuccolt színekből áll. A középső sorok mindegyikét láttam, a legkisebb különbség nélkül.
TörlésAmi fura számomra, hogy bár nincs friss INCI-m, érzésre, kenésre ugyanazt tudják ezek a lakkok, mint a régiek. Reklámfogás az új felirat és üvegcse?
A fedőlakk számomra óriási csalódás volt, teljesen kiszámíthatatlanul működik. A Smaragd fölött nem bőrösödött, a másik kettő fölött igen. Esélytelen egyetlen réteg fölé kenni, mert az alapok többsége két rétegben fed. Így ez a fedőlakk lassú, mint a csiga, igaz, száradás közben nem tapad, páncélosodni igyekszik, csak mint a lajhár. Isteni szerencse, hogy nem élesben álltam neki nyomdaminták fölé kenegetni.
Köszönöm a biztatást a készülődő rovattal kapcsolatban. Nem fogok túl gyakran jelentkezni vele, de érzésem szerint szezononként 1-2 bejegyzés bele fog férni :)
Hopp, transzfer fólia fölött mérgemben már eszembe se jutott kipróbálni, de mindenképp megteszem, mert arra lehet, hogy jó ez a fedőlakk. Köszike! :)
Volt Coral reef nevű lakk az Avon Nailwear Pro kínlatában, jól emlékszel! Viszont az egy krémes finisű lakk, a katalóguskép alapján viszont nekem ez a lakk csillámosnak tűnt. Jó lenne látni róla legalább egy swatch fotót, mert ha ugyanolyan, mint a régi, akkor nem akarnám megrendelni.
TörlésEgyébként egyetértek, nekem is úgy tűnik, hogy időnként átmatricázzák a lakkos üvegeket és ugyanazokat a színeket adják el más családba sorolva. Bár nem teljesen értem, mi az értelme az egésznek :)
Most nincs nálam a katalógus, de a színek nagy része egészen biztosan nem új, ezekkel a fantázianevekkel már találkoztam én is.
Miért is ne, a kinézett árnyalatok most nincsenek benne a katalógusban, de a tanácsadónő meglátja, mit tehet. Az elsőt én nagyon halvány kéknek látom, a zöld meg egyáltalán nem tetszik, de tudom, hogy te remekül hasznosítasz mindenféle árnyalatot a műveidben. Nekem az AE Spirit of the Moors nevű lakkja most a kedvenc kékem, az is élénk kék, veszettül fogy.
VálaszTörlésTetszik a rovat, de szerintem ne legyen közkívánat, írjál arról, amiről akarsz, te formálod a blogot, ne az olvasók kiszolgálója legyél, attól lesz a blogod még egyedibb. (Bár a munkákat és leírásokat tekintve már így sincs párja :) Bocs, hogy belekotyogok.
Köszi szépen, ez nagyon jólesett. :)
TörlésEgyébként igazad van a témaválasztásokkal és a blogolással kapcsolatban, lehet, hogy a későbbiekben már nem fogok ilyen bizonytalankodó kérdéseket feltenni. Most a posztolás pillanatáig éreztem azt, hogy hezitálok az új rovat létjogosultságával kapcsolatban, amint rányomtam a közzététel gombra, már biztos voltam benne, hogy lesz rovat. :D
Azt hiszem, nem is tudnék érdeklődési területemtől merőben távol álló dolgokról írni, igaz, néha túlaggódom magam, hogy nem vagyok-e túl sok....
Jólesik a megerősítés, a támogatásod, és a figyelmed.
Egyébként melyik árnyalatok rendelése mellett döntöttél?
TörlésAz AE Spirit of the Moors valóban gyönyörű, egyetértek, már régóta szemezek vele.
Még nem rendeltem meg, mert nincs a katalógusban, csak szóltam a tanácsadónőnek, hogy ilyenkor mit lehet tenni? Tender és Desire árnyalatok, nude és taupe.
TörlésAz utolsó kettőre én is kíváncsi vagyok, név alapján. A minap szelektáltam a hasonló árnyalatú lakkjaimat, kiszórtam a többségüket frankenezéshez, mert vérlázítóan gyatra fedésű darabokat tudhatok magaménak, amik nem jók, csak kutyuláshoz.
TörlésMegtennéd, hogy jelzed itt, ha infót kapsz a tanácsadónőtől ezekről az árnyalatokról? Az én dílerem úgy tudja, hogy ami nincs még benne a katalógusban, az nincs is :) Nem érdeklődik telefonon szerintem.
Eléggé elszánt szoktam lenni, ha kell valami, Moyrának is írtam, amikor kérdésem volt, pár órán belül válaszoltak. Szóval írok legfeljebb az ügyfélszolgálatnak, bár ma :) jött meg egy Naillandes csomagom, anyám meg rendelt nekem Moyra Corall lakkokat, szóval le kellene állnom, mert 150 felett a lakkok száma.
TörlésEngem nagyon érdekelne a színelméletes sorozat, úgyhogy hajrá! A Rain Washed egyébként engem nagymértékben az A-England Cathy alapszínére emlékeztet, úgyhogy tervezem az összevetésüket, mert akinek nem fontos a szerény holohatás, annak jó alternatíva lehet a Cathyre ez az Avon szín :-)
VálaszTörlésTényleg? Már a fél Cathym elfogyott, megnézném őket egymás mellett!
TörlésEngem is lázba hoztál most, csak fotókról ismerem Cathyt, így azt mondom, érzésem szerint Cathy inkább a bíbor tartományban mozog egy gondolatnyit, míg a Rain Washed az ibolya tartomány halovány képviselője. Remélem, hamarosan számíthatunk tőled összehasonlító posztra. Nagyon szeretem a fotós bejegyzéseidet, mert tényleg azt látom nálad, amire számíthatok a valóságban.
TörlésHamarosan jelentkezem a színreszín első részével :)
SZERETNÉM A SZÍNES ROVATOT OLVASNI. :)))
VálaszTörlésOké, rendben, köszönöm a megerősítést! :)
Törlés