2016. július 28., csütörtök

AVON BB 7 IN 1 Nail Colour - Jöttek, láttak, győztek?


Meglehetősen sűrűn jelentkezem mostanában AVON körömlakk-újdonságokkal. Nem terveztem, de ki tudna a márkának ellenállni, amikor a legújabb katalógust fellapozva szinte minden áldott hónapban piacra dobnak valami nélkülözhetetlen, vagy éppen csak simán trendi újoncot a körmeinkre?



Bevallom, első gondolatom azért nem az „akarom őket mindenáron” volt, amikor megpillantottam az új széria képviselőit élesben, sokkal inkább fanyalogtam, mert nem igazán tudtam elfogadni a BB koncepcióját körömlakkos üvegcsébe töltve, és erőteljes berzenkedés fogott el a felirat láttán, mint mindig, amikor parasztvakítást szimatolok.

BB-t a körmöknek? Na ne mááár… Jó pár éve nem hiszek a hangzatos ígéreteknek, pláne ami a körmöket illeti, tőlem akár mennyei mannát is tömhetnek a termékbe, egy körömlakkról akkor sem fogom elhinni, hogy az majd nekem jól megtáplálja, egészségessé fogja tenni a körmeimet, legfeljebb a külső megjelenés az, amit esetleg pozitív irányba befolyásol.
A BB körömlakkokat én alapvetően úgy képzelem, hogy egy rétegben felkenve adnak némi optikai tuningot a felületnek, egyenletes, áttetsző színhatást, ezzel harmonikussá teszik a natúr körmök megjelenését, hogy azok tónusban is tökéletesen kiegészítsék az ápolt körömágybőr, kezek látványát.

       Lilac Love                                 Perfect Pink                            Caring Créme                        Restoring Beige

Öt percig győzködtem magam, hogy nem kell nekem egyikük sem, ehhez képest hazahoztam mind a négyet, hogy még tegnap este felavassam őket és mesélhessek róluk nektek.
Akkor még nem tudtam, hogy hosszú, keserves, káromkodásokkal gazdagított tesztnek nézek elébe.


Alapvető tulajdonságok

  • Árnyalattól függően erőteljesen fedő, krém finisű halvány pasztell lakkokról beszélhetünk.
  • A lakkok állaga nagyon híg, és meglehetősen gyors száradás jellemzi őket.
  • Az üvegcsék apró fémgolyóval rendelkeznek és hosszú, rugalmas, sőt kissé talán merev, hengeres ecsetfejjel. Amennyire károgtam a Gel Shine kollekció lapos, szögletes ecsetfejei ellen, most legalább ilyen vehemenciával sírom vissza, mert ez a hengeres ecsetfej számomra majdnem teljesen lehetetlenné teszi, hogy az ehhez hasonló állagú lakkokkal dolgozzak a hosszú körmeimen. Tapasztalt lakkozónak vallom magam, de komolyan mondom, hogy azon kívül, hogy több menetben próbálkoztam, sikertelenül igényesen dolgozni a termékkel, még a lábszáramat is végig tudtam csöpögtetni az ecset nyeléről csorgó körömlakkal.
  • Az első réteg után megesküdtem, hogy visszamegy az egész széria a feladónak, ugyanis, elnagyolt, egyenetlen színhatás jellemezte, amiért én egyértelműen a béna ecsetet tettem felelőssé.
  • Szerencsére nem adtam fel, mert a második réteg ezzel szemben feledhetetlen esztétikai élményhez juttatott.
  • Mindenféle kétség nélkül, egyértelműen kijelenthetem, hogy nyugodtan elfelejthetjük az üvegcse BB 7 IN 1 feliratát, ezek a lakkok igenis vérbeli, erőteljesen fedő, két réteges krémlakkok, nem teljesen tükörfényes felülettel.
Már csak azzal kapcsolatban voltak kétségeim, vajon nélkülözhetetlenek-e ezek az árnyalatok az én készletemben, elég egyediek-e ahhoz, hogy boldoggá tegyenek.
Nézzük hát őket árnyalatonként.


Lilac Love

Halvány akáclila, amely a lilák közül egyértelműen a vöröses bíborlilák (purple) szépséges képviselője. Egy normál réteget követő, gondolatnyival gazdagabb rétegben érdemes felvinni, így tökéletesen fed.

Egy rétegben.
Két réteg, fedőlakk nélkül.
Az alábbi képen három általam kedvelt lila árnyalatommal láthatjátok őt együtt. Ha még nincs alternatívád kellemes, halvány akáclilára, bizony ezt a lakkot nem érdemes kihagyni a készletből!

      Lilac Love       Moyra Gel Look -No.912      AVON Gel Shine-Rain Washed         Avon Gel Finish-Lavender Shimmer

A fotón jól látható, milyen határozott kontrasztot alkot a gyűrűsujj-kisujj kékes ibolya tartományban elhelyezkedő két lilája a mutató- és középső ujj bíbor liláival. 


Perfect Pink

Halvány, rózsaszínes bézs. Ő volt a legkezelhetetlenebb négyük közül, rá még most is neheztelek picit. Tónusa inkább semleges, mintsem hideg bézs. Árnyalatát egyáltalán nem mondanám egyedinek. Aki a gyors lakkozás híve, az biztosan nem leli majd örömét benne, nehezen teríthető, oszlatható el szépen, de nem lehetetlen. Maximális fedést az én jelenleg hosszabb körmeimen két rétegben nem értem el.

Egy rétegben.
Két rétegben, fedőlakk nélkül.


Caring Créme

Meleg tónusú, halványbézs árnyalat, halvány barackszínként is jellemezhetném. Az előzőleg bemutatott Perfect Pink tónusától épp csak pár molekula pigment választja el szerintem, és a fedési tulajdonságaik is megegyeznek, azaz két rétegben vele sem értem el maximálisan korrekt fedést. A különbséget fotókon is nehéz tetten érni.

Egy rétegben.
Két rétegben, fedőlakk nélkül.
Az alábbi manikűrben egymás mellé kentem őket két hasonló tónusú AVON körömlakkom társaságában, hogy a különbséget jobban megitélhessétek. A szereplők mindegyikét két rétegben láthatjátok.

                                             BB-Perfect Pink    BB-Caring Créme    Avon Gel Shine-Sheer Love    Avon Color Trend-Pout


Restoring Beige

Az előző háromhoz képest egy gondolatnyival mélyebb tónusú karamellás tejre emlékeztető, meleg bézs árnyalat. Csodálatosan mutat elsősorban szerintem nyáriasan barna bőr mellett.
Meg kell mondjam, nekem nagyon tetszik ennek a színnek az egyszerűsége, lágysága, melegsége. A barack és a bézs határán egyensúlyoz ugyan, de mégsem sárgás annyira, hogy közönségessé váljon.
Kifinomult-talán ez rá a legjobb jelző. Sajnos, itt sem értem el két rétegben a maximális lefedettséget, de biztos vagyok benne, hogy rövidebb körmök esetében elegendő két rétegben kenni, ráadásul ő volt a legkevésbé hisztis állagú négyük közül.

Egy rétegben.
Két rétegben, fedőlakk nélkül.
Az alábbi képen két ritkán használt körömlakkom társaságában láthatjátok, amelyekhez ellentmondásos érzelmek fűznek.

                     BB-Restoring Beige                  Moyra Gel Look-No.928 (Giselle)        Miss Sporty Clubbing Color-020


A Miss Sporty sárgás homokszíne és a Moyra enyhén vörösesbe hajló kakaó tónusa mellett jól látható ennek az árnyalatnak az egyedi mivolta.


Összegzés

  • Bár a végeredmény és a fotók meggyőzőek, mégsem tudom ezt a szériát szívből ajánlani, mert nem kedvelem azokat a körömlakkokat, amelyekhez nekem gyakorolnom, trükköznöm kell, hogy szép látványt produkáljanak.
  • Alapból nem vagyok a hengeres ecsetek híve, de ha az állag krémes-zselés, nem szokott problémát jelenteni. Itt sajnos ezzel az ecsettel nagyon nehezen tudom a híg állagot kontrollálni.
  • Ugyanakkor a Lilac Love és a Restoring Beige személyében igazi ínyencfalatot üdvözölhetünk, akik szerintem mindenképp megérdemelnek egy próbát kedvező áron.
                     Lilac Love                        Perfect Pink                       Caring Créme                   Restoring Beige



Ti mit gondoltok az ún BB-típusú körömlakkokról?

10 megjegyzés:

  1. Szerintem alapozószínük van. Gondolom azért, hogy mindenki megtalálja a bőrárnyalatához passzoló példányt. Halványlilából nálam már Dunát lehetne rekeszteni, mert anyám kedvenc színe (volt, míg meg nem látta a CbL You're a Peach-et) és feltankoltam belőle. Ha még te is azt írod, hogy macerásak, akkor nem nekem való, türelmetlen lakkozó vagyok, főleg este szoktam lakkozni meg vasárnap du., lógnának az idegeim ezektől. Most vettem ám egy Avon lakkot, nem volt volt egy sem, a Mint to be-t, remélem, az könnyen kezelhető lesz, még nem próbáltam ki, de a színe nagyon jó üvegen át.
    Eveleine párti vagyok, ha már erősíteni kell, kb. évente egyszer kúraszerűen, nem is barázdáltak a körmeim, szóval nem kell ez a kollekció. (Szerencsére, már nem tudok egy lakkot sem a lakkos fiókomba passzírozni.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nálam nagyon macerásak voltak, mindenesetre kíváncsian várom, vajon másoknál hogyan teljesítenek, mert azt azért tudnod kell, hogy nem vagyok krémlakk-guru :D

      Komolyan mondom, egyetlen pisszenésnyi negatívat nem írtam volna róluk, ha egy rétegben szép, egyenletes, áttetsző fedést tapasztaltam volna színkiegyenlítő/korrekciós hatással, ahogy vártam őket.

      Törlés
  2. No, kellett megnéznem ezt a bejegyzést :D a lilásat biztosan megveszem, a többi? Hm, nem tudom, nekem nem állnak jól az ilyen színek. Pedig nem rosszak a színek, alapnak nail arthoz tökéletesnek tűnnek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D
      Andikám, a lilára vedd úgy, hogy áldásomat adtam, velőtrázóan szép, nem láttam még ilyen finom, halvány akáclilát.

      Törlés
  3. Vegyes érzelmek támadtak meg... Olyan szép,lágy színük van,de ha ennyire problémásak,nem hiszem,hogy jó barátságban lennék velük. :D Szuper,átfogó bejegyzés lett,élmény volt olvasni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Krémfinist kedvelő, tapasztalt lakkozók talán könnyebben boldogulnak velük, mint én, aki a krémes lakkokat inkább csak szuperszónikus ecsettel szeretem kenegetni! :D

      Köszönöm szépen, örülök, hogy hasznos volt a bejegyzés számodra :)

      Törlés
  4. Most kicsit megnyugodtam, mert a Restoring Beige-t rendeltem meg, már nálam is van, de még nem próbáltam ki, és erről viszonylag jókat írtál. Nekem egyszerűen csak tetszett a színe, és akcióban kellett valamit a Dazzle Pink mellé választanom, így ő jött. Szerintem nem fogom megbánni, így a fotóidon és a katalógusban is ez az árnyalat fogott meg leginkább.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, ennek nagyon örülök, mert ez a gyönyörű árnyalat megéri azt a pici többletmunkát, amivel el lehet érni a tökéletes hatást.
      Egyébként soha nem hittem volna, hogy engem megfog egy ilyen sötétebb, melegebb nude szín, de hát nem lehetett neki ellenállni, rögtön muszáj volt imádni, olyan kis finom :)
      Remélem, nálad is jól teljesít majd és szeretni fogod :)

      Törlés