Íme, az
utóbbi idők legszenvedtetősebb manikűrje tőlem a Manikűrvadász 19. fordulója
alkalmából.
A játék során ez alkalommal Mesy-nél nézelődtem, és választottam
áldozatot.
Maga az
elkészítés könnyű volt és pihentető, nem mellesleg lelkesítő, mert szinte
szárnyalt a lelkem a boldogságtól, hogy végre a világ egyik legszebb,
leglátványosabb homoklakkjával dolgozhatok. Az Avon Stardust Teal Glitter-jéhez
nem igazán van fogható, ha a pávakék tartományban keresgélünk. A manikűr alapja
ez a csoda, két vékony rétegben.
Száradást
követően a felületet megkínáltam egy kis hibajavító fehérségű Moyra kézzel
festett mintával, és nem, NEM szűnök meg elképedni, mennyire pigmentált ez a
párszáz Forintos körömlakk, és mennyire precíz vele a mintázás.
A fehér
mintákat ezt követően további vékony rétegű gyöngyházfehér Sally Hansennel
megküldtem, majd a még nedves lakkba mesés, halványrózsa-zöld-holografikus
hatszögletű glittereket nyomkodtam fogpiszkálóval, majd az ujjbegyemmel.
Sajnos,
az elkészült manikűrt, ami úgy ragyogott, villogott, hogy alig lehetett
ránézni, szinte képtelenségnek tűnt este, vakuval lefotózni. Rövid, intenzív
hajtépést követően a teljes manikűrt beborítottam az új fedőlakkommal (imádat
van amúgy), ami a 3D-s látvány plasztikusságát szinte teljesen megszüntette,
ugyanakkor egyéletem-egyhalálom, én ebben a sellőpompában mentem másnap
dolgozni, ami nem mindennapi élménynek bizonyult. A kollégák folyamatosan
csodájára jártak a szikrázó ragyogásnak a fényben fürdő lakkozás felületén.
Azok a
fotók, amelyeken jól kivehető a glitterek holografikus csillámlása, nappali,
szűrt fényben, meló után készültek. Az érdes-plasztikusak pedig frissiben,
előző este lámpafénynél, vakuval.
A forduló során közzétett bejegyzés Petránál olvasható. Köszönöm Kedves Petra, hogy segítségemre voltál! :)
Felhasznált körömlakkok
Avon Stardust – Teal Glitter
Sally Hansen Complete
Salon – 851 Star Powder
Moyra – No 03
China Glaze Ever Glaze
Active Top Coat
Egyebek
Holografikus hatszögletű
tégelyes glitter
Egyszerűen imádom ezt a manikűrödet. Azt hiszem, mind közül ez a kedvencem. :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen, ez nagyon jólesik! :)
VálaszTörlés