2015. december 6., vasárnap

Kopp-kopp, sziasztok! :)

Elérkezett az idő, hogy kinyissak egy ajtót, és belépjek rajta. Hónapok óta tervezgettem már ezt a lépést, játszottam a gondolattal, hogy megosztom veletek mindazt, amit szeretek a körömápolás és körömdíszítés világában.

Voltak kétségeim, elsősorban azzal kapcsolatban, vajon van-e igénye bárkinek is arra, hogy a számtalan színvonalas "körmös" blog mellett az én szárnypróbálgatásaimat is megtalálja a palettán, de hiszem, hogy tudok majd érdekes színfolt lenni és kikapcsolódás mindazok számára, akik hozzám látogatnak.

Bandita vagyok (hivatalosan kisbetűvel: bandita, bandi). Bár ezt a nevet a páromtól kaptam több, mint tíz évvel ezelőtt, valójában akkor lettem azzá, amikor 2012. 03. 01-én regisztráltam a Krémmánián. Könnyen megjegyezhető, különleges, rövid és ütős becenevet akartam használni, ami vicces módon utal a való életben használatos nevemre.
Akkor még nem sejtettem, hogy az a nap ezzel a becenévvel fordulópont lesz majd az életemben és a mai napig nem tudnám megmondani, mit csináltam volna másként, ha ezt akkor már tudom.
Ez az igazi varázslat az életben.
Szabadon dönthetünk a választott útjainkról, úgy, hogy nem láthatjuk előre tetteink, lépéseink következményét.

Időközben a  Krémmánia a második otthonommá vált. Regisztrált tagként lehetőségem nyílt arra , hogy kozmetikumokkal kapcsolatosan tapasztalatokat és sminkfotókat oszthassanak meg nyilvánosan. Ez az a fórum, ahol a kezdeti szárnypróbálgatásaim  láthatók, és itt kaptam a legelső dicséretet a manikűrjeimre. Itt hittem el először, hogy van tehetségem a körömdíszítésben, és tudok követendő példává fejlődni, ha elég elszánt és kitartó vagyok. Krémmánia, Wishes, Apolka-köszönöm, hogy vagytok! :)

A kissé hosszúra nyúlt bevezető után következzék most a két kezem. Ők lesznek a blog főszereplői, szorgos munkásai, manikűrjeim modelljei. 

Íme Ők. Frissen mosva, de mindenféle ápolószer, optikai tuning nélkül, csupán egy réteg viseltes körömápoló lakkal, egy héttel manikűrözés után. Semmi különös, ugye? :)


Ilyen a két ártatlan, túl a negyvenen, a hétköznapok során, magán viseli az elmúlt évtizedek nyomát. A bonyolultabb nail artokat szinte kizárólag a bal kezem körmeire szoktam elkészíteni, tekintve, hogy jobbkezes vagyok. A ballal sokszor még egy alaplakk felkenése is nehézséget okoz, de nem bánom. A műveimet többnyire sajnos nem vihetem nyilvánosság elé, a munkahelyem higiénés szabályzata nem teszi ezt lehetővé, de néha azért megéri veszélyesen élni! :D

A mai nappal minden megváltozik.
A munkáimat első körben és maradéktalanul itt fogom bemutatni. Igyekszem minden manikűrhöz könnyed fajsúlyú receptet mellékelni, ahol szükségesnek érzem. A technikai tudnivalókon kívül mesélek majd a manikűrök születésének körülményeiről, és az ezzel kapcsolatos motivációimról.

Folyamatosan készítek bejegyzéseket az általam kedvelt körömlakkmárkákhoz fűződő élményemről. Amikor lehetőségem lesz rá, természetesen tesztelni is fogok.

A körmökön túl ez a blog reményeim szerint mindent magában foglal majd, ami a kezem nyomán jön létre.

Légy üdvözölve nálam, Kedves Látogató! :)



32 megjegyzés:

  1. Hiánypótló tartalmas és egyedi színfoltként jelentél meg a blogvilágban, nagyon örülök Neked! Jó munkát kívánok a folytatáshoz! :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, Ez olyan jól esik :)

    VálaszTörlés
  3. Örülök a blogodnak, de valamiért nem enged feliratkozni. Azért majd még próbálkozom. Nem lakkozhatsz munkahelyre? De kár, még jó, hogy a blogon megmaradnak az alkotások!

    VálaszTörlés
  4. A bloggerbe .com a honlapod vége, mégis megnyílik a .hu-s lehet, emiatt nem tudok feliratkozni? Miért lesz .com, amikor .hu-val veszlek fel?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, ezt nem értem én sem, mindjárt megkukkantom, hátha valami apróságot nem jól állítottam be.

      Törlés
    2. Megnéztem.
      kezemnyoman.blogspot.com-ként van beállítva az URL címem. Próbáld meg így felvenni, szerintem összejön. Érdekes, hogy amikor én rákeresek .com végződéssel magamra, a blog nekem is .hu címmel jelenik meg a böngészősávban. Ez okoz most némi fejtörést nekem, igyekszem jobban utána nézni. Kérlek jelezd, ha továbbra sem jön össze a feliratkozás, orvosoljuk.

      Törlés
    3. Most mobilról látlak a bloggerben, szerintem jó lesz :)

      Törlés
  5. Szerintem nagyon jó döntés volt blogot indítani. Ügyes vagy és ügyesen írsz, ebből egy nagyszerű dolog fog kisülni.
    Millió csodás manikürt és olvasót kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm Ildi, remélem, így lesz, azon leszek! :)

      Törlés
  6. A te egyedi, elegáns megfogalmazásaid páratlanok mind a szöveget, mind a manikat tekintve! Légy üdvözölve! Itt a helyed! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Puszillak én is, már nagyon vágytam közétek ezen az úton is! :)

      Törlés
  7. Nagyon örülök, hogy elindítottad a blogodat, már fel is iratkoztam! Vártam már egy ideje, mert olyan szépségeket készítesz, hogy azokat kár lenne nem megmutatni. Sok sikert továbbra is! :))

    VálaszTörlés
  8. Üdv a blogvilágban! :)
    Kívánom, hogy legyen nagyon sok örömöd az oldaladban! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a jókívánságot, bízom benne, hogy így lesz, hiszen már most is nagy boldogsággal tölt el ez a sokáig csak titkos kis hadművelet.

      Törlés
  9. Nagyon nagyon örülök neked, illetve a blogodnak :) Imádom az alkotásaidat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, nagy megtiszteltetés ezt olvasni! :)

      Törlés
  10. Szia drága! Már éppen ideje volt!;) örülök neked és biztos vagyok benne,hogy jó kis blog lesz ez,lesz mit tanulnom,tanulnunk. Sok sikert kívánok szívből és szeretettel banditám,de nem izgulok miattad!:)
    Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Natikám, szeretettel köszöntelek nálam, érezd jól magad, és tudd, hogy lett merszem, abban a Te biztatásaidnak oroszlánrésze volt! :)
      Nagyon-nagyon fogok igyekezni továbbra is. :)

      Törlés
  11. De jó hogy itt vagy. ❤❤ Nagyon örülök neked ☺

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Ági, én is nagyon örülök a kedves szavaidnak :)

      Törlés
  12. Sok sikert kívánunk Neked drága bandibaba! :) Ölellek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, virtuális csontropogtató ölelés részemről is megy! :)

      Törlés
  13. Most vettem észre, hogy lett blogod! (-: Én is örülök neki, s kívánom, hogy sok örömet lelj benne!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, kellemes nézelődést nálam! :)

      Törlés
  14. A véleményem már korábbról ismered: a Te egyedi, különleges (nagybetűs) Alkotásaid már régóta saját lakhelyért kiáltottak, megérdemelték, hogy legyen egy hely, ahol ők a főszereplők :)
    Várom a szebbnél-szebb manikűröket :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen PAncsikám, ez nagyon sokat jelent nekem :)

      Törlés
  15. Örülök én is, hogy itt vagy végre! :) Elsősorban a manikűrjeid miatt, egyediek, csodaszépek! Másodsorban pedig a korunk (ami igazából már nincs is) miatt :)) Én félve indultam a blogolásnak két éve, mert arra gondoltam, hogy mit akarok én a tizen-huszonéves bloggerinák között. Nincs is sok "követőm", de nem is ez volt a célom. Kíváncsian várom a manikűrjeid, az írásaid, mert számomra azok is egyediek. :)
    Egyébként én is egészségügyben dolgozom, de szerencsére viselhetek extra manikűrt is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Andikám, oroszlánrészed volt abban, hogy el mertem indítani ezt a blogot. Én is hasonló félelmekkel küzdöttem, de ösztönzött, amit többek között nálad láttam, és ez sokat segített a gátlások leküzdésében.

      Örülök, hogy kedveled a munkáimat, megtiszteltetés.

      Törlés