Nagyon
régóta terveztem már körömre vinni a tökéletes naplemente varázslatát.
a forrást sajnos nem találtam meg újra az Interneten |
Ebből a célból naplementés fotók, rajzok, festmények után kutattam a neten. Találtam egy
festményt, ami csodálatos, vörös és sárga színvilágával teljesen lenyűgözött. A
címe "Hawaii naplemente". A fotót lementettem az Internetről,
azonban sajnos, ma bármennyire is szerettem volna a forrást belinkelni, nem
sikerült újra rátalálnom.
Több
próba és gyakorlás után sem sikerült ezt a motívumot megfestenem, pedig nagyon
igyekeztem!
2014
novemberében azonban megvilágosodtam, és rájöttem, hogy két No Water Marble-technika
ötvözésével ez a hatás megvalósítható körmön.
A munkát
azzal kezdtem, hogy egy irattartó fóliára apró csöppeket tettem a napsárga
Vollaré lakkomból, és ezekbe a csöppekbe piros lakkba mártott vékony ecsettel
körkörös mintákat húztam,ezek lettek a napkorongok, mégpedig úgy, hogy 12 órás
száradást követően matricaként használtam fel belőlük a legszebbeket.
a napkorongok a fólián |
Alapként
a körmök teljes felületére a Moyra vörös Gel Look-ot kentem egyetlen gazdag
rétegben. A felkenést követően azonnal felcsöppentettem középre egy csepp
pipacspiros lakkot, egy csepp napsárgát és egy cseppet a vadiúj CN
majdnemholografikusvörösemből. Vékony ecsettel márványosra mixeltem a
felületet. Bő tíz perc száradás után az irattartó fóliáról (bugyi) egyesével
lepöccintettem a rugalmas, de már teljesen szárazra kötött napocskákat és
felügyeskedtem őket a körmökre, középre, kicsit belenyomkodva a felületbe. Az
Essence BTGN fedőlakkal egységesítettem a két marble-motívumot.
Teljes
száradást követően a legszebb piros Aden körömlakkomból elkészítettem a faágak
sziluettjét, némi arannyal fokozva a hatást.
Ismét
törekedtem a plasztikusságra-ez a rám annyira jellemző módon.
Felhasznált körömlakkok
Moyra Gel Look – 908 vénás
vérvörös krém
Jollie France – 69 selymes
pipacspiros
Crystal Nails Long
Lasting – 113 ragyogó vörös
Aden (tulipánkupakos) –
No 50 piros gyöngyház
Avon Nailwear Pro+ - Mod
Gold
Vollaré Da Vinci – 244 gyöngyház
napsárga
Essence BTGN magasfényű
fedőlakk
Egyebek
Lefűzhető Irattartó
Fólia (bugyi)
Csodás manikűr, megrázó és kicsit baljóslatú is.
VálaszTörlésKöszönöm szépen, ez az egyik kedvenc munkám, néha visszajárok nézegetni :)
TörlésElképesztően gyönyörű! Hogy ezt eddig hogy nem láttam! :O
VálaszTörlésKöszönöm :)
TörlésMost mondhatnám, hogy érdemes a régi munkáim között is csemegézni, de ez túl nagyképűen hangzana, így inkább erőt veszek magamon és őszintén örülök a dicséretnek! :)