2015. december 30., szerda

Időutazás



Ezt a manikűrt bő két hónappal ezelőtt egyfajta átmeneti munkának szántam, amely hidat képez majd az ősz és a tél látványa között. 


Aztán újabb és újabb manikűrök készültek, menet közben a fotózási technikám is a fejlődés útjára lépett észrevétlenül, és én egyre kevésbé éreztem azt, hogy szívesen mutogatnám nektek ezt a képsorozatot, amely a blog szerkesztésének kezdeti fázisában született, és pont annyit tud, mint én akkor. Tegnap azonban, amint rendezkedtem a számítógépes mappámban, szemrehányóan lépett elém ez a mellőzött fácska a kezdetleges, nappali fényben készített fotókkal együtt, és tudtam, ha még most sem mutatom be nektek, akkor soha, mert át fogok lépni felette, és elfelejtem majd, milyen érzés volt a saját kezembe venni a kamerát és szerencsétlenkedni. Ennyit a manikűr mikéntjéről, és most nézzük a MIÉRT-eket.


Télen én mindig a túlélésre rendezkedem be, és bár csodálatos látványt nyújt havazáskor a kavargó pelyhek látványa, és elismerem, hogy különleges varázsa van ennek az évszaknak, mégis rendre azon kapom magam, hogy bámulom a meztelen faágakat, és a nyári lombokra emlékezem.


Az inspirációt nyújtó képet a Facebook-on fedeztem fel magamnak, és mély megdöbbenéssel nyugtáztam, hogy az enyhén skizoid filozófiámmal nem vagyok egyedül a világomban és néhány napon belül le is csücsültem szépen a lakkos komódom elé, árnyalatokat válogatni.


Alapként a legjobban fedő hófehér lakkomat kentem föl két vékony rétegben, és türelmesen vártam a száradásra, süniragasztóval megküldött ujjakkal, eközben aprólékosan megterveztem, hogy a hüvelyk és mutatóujj körmöm lesz a nyár, a gyűrűs és kisujjkörmöm pedig a tél. A középső ujjamnak szántam az idő kapitánya szerepet, hogy ő legyen az, aki a fa motívum segítségével átvezeti a szemlélőt egyik évszakból a másikba egy gyors időutazás keretein belül.

A második lépésben ennek szellemében laza szivacs segítségével a hüvelyk és mutatóujj körmére felpamacsoltam három színt, szikrázó vérnarancsot, krémes sárgát, és mikrocsillámos fűzöldet. A szivacsot megmutattam a középső ujj körmének is a tervezett választóvonal határáig.
Aztán új szivacsdarabkát vettem kézbe és megalkottam a téli színvilág foltjait a többi körmökön, háromféle kék szín felhasználásával, a már említett módon, kihangsúlyozva az égbolt vágtató, haragos felhőit, és a táj jeges kék, mély álmát. Itt már ecsettel is finomítottam kicsit az összképen, világos- és sötétszürkével dolgozva.



Ezt követően visszatértem a nyárhoz, és az eddig még elmosódott foltokba egy kis ragyogást és körvonalat vittem, immár apró ecsetpöttyözéssel. Azt akartam elérni, hogy nyilvánvalóbb legyen a pázsit friss zöldje, a fűszálakon táncoló napfény aranya és sárgája.


A fa lombjai hamarabb készültek el, mint a törzs és az ágak. Mély áhítattal, szivacsdarabkával elkészítettem a lombkorona alapját, és ecsettel a legszebb pelyhes lakkomból a falevelek színjátszó ragyogását. Ebben a fázisban megálltam, és hosszasan gyönyörködtem a pelyhek látványában, mert az ILNP Ultra Chrome Flakies Electric Carnival-jának egyetlen cseppje is elegendő nálam ahhoz, hogy katarzisba ejtsen.
Emelkedett hangulatban fogtam hozzá a gyűrűsujj befagyott tavát imitálni ecsettel egy figyelemreméltó szépségű jeges topperemmel, amelynek különlegessége, hogy a szabálytalan jégdarabkákon kívül jégszálacskákat is tartalmaz, és pontosan olyan, mint egy befagyott tó felülete jégtáblákkal.



A manikűrt ezen a ponton tekintettem félkésznek, és ráküldtem egy réteg matt, majd egy réteg gélhatású fedőlakkot, és kivártam, hogy alaposan megszáradjon.

A végső látványt a tükörfényes felületen hoztam létre, barna és fekete homoklakk segítségével, rétegenként kiépítve a fa törzsét és az ágakat. Utolsó simításként a téli oldalon a törzset és az ágakat ezüstszürkével, míg a nyári oldalon csokoládébarnával effekteztem.


Imádtam ezzel a manikűrrel bíbelődni, mert ahogy forgattam a kezem a fényben mintha egyazon pillanatban lettem volna képes érzékelni a színek játékán keresztül az idő végtelen táncát.


Ti mit gondoltok az ehhez hasonló fura manikűrökről?

Felhasznált körömlakkok lépésenként

Moyra - No 03 hófehér

Franken lakkom – Vérnarancs
Moyra Bubble Gum – No 622 Limoncello
Moyra Gel Look – No 950 Johanne (fűzöld)

Catrice Ultimate – 530 Up In The Air
Avon Nailwear Pro+ - Stunning Cobalt
Misslyn Silk Touch – 07 világoskék selyemlakk
Moyra Suede Effect – No 506 ezüstös szürke
Oriflame The One – Steel sötét acélszürke

Moyra Gel Look – No 938 Laurette (arany)
Picture Polish - tail feather (világoszöld)

Moyra Gel Look – No 908 vörös
ILNP Ultra Chrome Flakies – Electric Carnival

Butterfly Single Glam Nails kristályos topper

Lovely Matte Top Coat
China Glaze Everglaze Active Top Coat

Moyra Sand Effect – No855 aszfaltszürke
Franken lakkom – Futóhomok (aranyló barna homoklakk)


KIKO – 374 csokoládébarna

14 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Köszönöm Szilvi, éreztem, hogy ez csont nélkül bejön Neked! :)

      Törlés
  2. Hú, te aztán bármit manikűrré tudsz tenni, varázslatos!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)
      öööö..."elfogadom a kihíváást!" :D

      Törlés
  3. Hú, mennyi lakkot használtál fel a manikűrhöz :) de megérte, mert csodaszép lett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még szerencse, hogy a lakkpöttyök egy része látható volt a fotókon, mert a szöveges részt utólag írva agyalhattam volna, hogy pontosan mik voltak és mennyi! :D
      Örülök, hogy tetszik a furamani :)

      Törlés
  4. Tényleg nem hétköznapi, de nem is fura neked. Inkább egy csodaszép alkotás. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)
      Na ez is olyan manikűr, amit nem vittem utcára! :)

      Törlés
  5. Csodás lett! Mindig elcsodálkozom azon is, hogy mennyire sok türelmed van elkészíteni ezeket a munkákat! (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszik :)
      Két menetben készült a mani. Az alap és az első szivacsozás után abba kellett hagynom, pár órára, aztán hazaérkezve folytattam, ahol abbamaradt.

      Törlés
  6. Nagyon szép lett, szép kidolgozott munka!! Boldog Új Évet Kívánok!!!

    VálaszTörlés