Az idei tavasz nálam a dolgos hétköznapok jegyében telt. Nem voltak nagy kirándulások, csajos délutánok, lazulós hétvégék, a természet újjászületését, szépségének kiteljesedését többnyire munkába menet vagy onnan jövet követtem nyomon.
Hiányoztak a gondtalan séták, amelynek során az ember megfeledkezik a napi unalmas rutinról és feloldódik az orgona- és akácillatú szélben és belélegzi a létezés csöndjét.
Nagyon szeretem ezt az évszakot, mert minden kipattanó rügy,
hibátlan, élénkzöld falevél, friss virágszirom, az égbolt lágy kékje az élet
ígéretét hordozza. Elképesztő, ahogyan az örökkévalónak tűnő fagyos szürke
talaj egyik hétről a másikra pázsit lesz, és a fűszálak között apró tollpihe
rezeg…
Én ma négy, magam keverte, lágy, pasztell körömlakkal veszek búcsút a
tavasztól, de biztos vagyok benne, hogy nyáron sem fog nehezemre esni a
körmeimen csodálni őket J
















