2016. március 2., szerda

Tavaszváró Kihívás - Pillangók


Timike szuper tavaszi kihívásához csatlakozom ezzel a manikűrrel, amely nem más, mint Pillangók Tánca a Kovácsoltvas Kerítés Mögött.



Nagyszerű tavaszi témákat dobott fel Timike, és azonnal úgy döntöttem, csatlakozom, dacára annak, hogy elméletileg pihentetni szerettem volna a körmeimet bő két hétig, tekintve, hogy a hosszúra nyúlt betegszabadság alatt szép hosszúra növesztett körmeimet a munkahelyem sajnos teljesen leamortizálta! :(
Szinte ujjbegyig visszareszelt, kukoricaszemnyi csonkokra fogok mostanában festegetni, remélem, ez nem tántorít el senkit, hogy velem együtt örömét lelje a manikűrjeimben. Sajnos, ez van, jelenleg ezt a helyzetet kell elfogadnom, de sebaj, hamarosan újra teljes harci díszben láthattok majd! :)


Az apró felületre mikroméretű pillangókat kellett terveznem, szó nem lehetett nagy szárnyfesztávolságról, így azt találtam ki, hogy a pillangókat a messzi távolból fogom megjeleníteni, amint épp vidám táncot lejtenek egy kovácsoltvas kerítés rácsai között. Március eleje lévén ilyen látványban idén még nem volt részem, de manikűrözés közben nosztalgikus hangulatban idéztem fel gyermekkorom kora tavaszi reggeleit, amikor már alig vártam, hogy édesanyám végre szandált és zoknit szavazzon a lábamra és szoknyát...te jó ÉG, azok a harmatos reggelek! :)
Munka közben határoztam el, hogy a fene se fog görcsölni a realisztikus pillék felvarázsolásával, inkább a mesék gyermekarcú és lelkű pillangóiban gondolkodtam.


Kezdetnek a három középső körömre felkentem a zölden irizáló fehér lakkot, majd szivacsdarabkával rózsaszín, sárga, és halvány rózsaarany foltocskákat vittem föl. Száradás után elkészítettem a kovácsoltvas kerítést imitáló lila-bronz duokróm indákat a középső ujjamra, majd a háttérként közreműködő többi körmömet ugyanezzel a lakkal kifestettem.


A következő menetben a háttér duokróm területeit ILNP Electric Carnival pelyhekkel effekteztem, és a már megszokott matt fedőlakk fölött szabad kézzel, körömlakkokból kúszónövényeket futtattam a kerítésre, és szárnyakat adtam néhány picurka kék pillangónak.


A manikűrt a jelenlegi kedvenc fedőlakkom zárta.
Nagyon kellemes látványt nyújtott számomra ez a manikűr, annak ellenére, hogy sötét színt használtam a napsütötte lepketánc kontrasztjaként.




Kíváncsian várom a többiek alkotásait, annál is inkább, mert imádom a pillangós körömdíszítéseket! :)
Kellemes nézelődést, és csodaszép tavaszt kívánok mindenkinek!
















Felhasznált körömlakkok

Vollare Color City – 300 zölden irizáló fehér
Vollare Da Vinci – 61 élénk gyöngyház rózsaszín
Vollare Da Vinci – 244 gyöngyház napsárga
Orly French Manicure – 42431 Golden Halo

Colour Alike – 535 lila-bronz duokróm
ILNP Ultra Chrome Flakies – Electric Carnival

Lovely Matte Top Coat

Catrice Ultimate – 80 Blurred Limes
Catrice Ultimate – 81 My Yellow Fellow
Moyra Gel Look – No 950 Johanne

Aden (tulipánkupakos) – No 30 Zöld mikrocsillámos kék
Rimmel Rita Ora – krémes türkiz

Sally Hansen Complete Salon – 851 Star Powder



25 megjegyzés:

  1. Nagyon cuki lett! :)
    Nagyon tetszik az alapszín, olyan igazi vidám tavaszi alap lett. A kedvencem a gyűrűsujjad mintája, nagyon szép a színek és a minták összhangja.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A rövid körmök miatt pedig ne szomorkodj, erősítgesd őket és megnőnek ismét (vagy ha mégsem, akkor jöhet a géllakk). A képek alapján viszont én nem látom olyan túl rövidnek a körmeidet, szépek és szép formájúak így is! :)

      Törlés
    2. Erősítek ezerrel, bízom benne, hogy nem kell újra géllakk-alapot bevetnem teljes kézen. A mutatóujj körmén már ezeken a fotókon is színtelen, masszív géllakk alap van, mert ott mélyen az elevenben volt egy keresztirányú repedés. :(

      Nagyon-nagyon piciknek látom így a körmeimet, és még inkább hangsúlyozza a kurta ujjaimat a látvány...bár tény, hogy élőben nem annyira lehangoló. Munka közben zavart a hossz hiánya, mert sokkal nehezebb díszíteni.
      Örülök, hogy tetszik a mani, és köszönöm szépen a biztatást és a dicséretet :)

      Törlés
    3. Szerintem abszolút nem olyan nagyon rövidek a körmeid, talán inkább a hosszú és a rövid körmök közötti kontraszt miatt érzed annak (ahogy lapozgatok a manikűrök között, inkább ez tűnt fel). Az tény, hogy a hosszabb körmökre könnyebb díszíteni, de fogd fel kihívásként, hátha segít :)

      Törlés
  2. Nagyon szép lett!! Háát, azért tavasziasabb, mint az enyém. :D Nekem nagyon tetszik, és valóban nem áll rosszul az ilyen rövid fazon sem. (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      A színes pillangók a halvány alap fölött oldják az avarszín őszt idéző jellegét! :)
      Egy csipet tavasz, három csipet ősz! :D :D

      Törlés
  3. Jóleső érzés rápillantani erre a vidám kavalkádra egy kimerítő munkanap után! Szuperszép!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy sikerült egy kis felüdülést nyújtanom a vidám manival :)

      Törlés
  4. Huha. Gyönyörű és profi manikűr,mint mindig. :D nagyon ügyes vagy,hogy ilyen apró felületen ilyen részletes manikűrt tudsz készíteni. *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez most tényleg nem volt könnyű meló, majd kiesett a szemem a pillék szárnyánál. A csápoknak már nem voltak esélyeik! :D

      Köszönöm a kedves szavakat.

      Törlés
  5. Nagyon kis édes, üde lett. Tényleg igazi tavasz-csalogató!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Várom nagyon! :)
      Köszönöm szépen.

      Törlés
  6. Nagyon nagyon tetszik, aranyosak lettek a kis pillék. Olyan szépen tudsz festeni! Király a világos és sötét kontrasztja is nagyon, így együtt. A körmeid így is szépek és cukik, ne szomorkodj, biztosan gyorsan rendbejönnek! :) tudom hogy rossz érzés amikor megszoktál egy hosszt, és az nincs többé...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm az együttérzést és a biztatást :)
      Örülök, hogy tetszett a manim!

      Törlés
  7. Drága Bandita! Szerintem csodás munka *-* imádom a pici lepkéket ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, ez olyan kedves, köszönöm szépen! :)

      Törlés
  8. Nagyon szép a manikűr még így rövid körmökön is. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, mindent elkövettem, hogy esztétikus legyen a látvány, pedig nagyon nem vagyok oda a kurta körmeimért.

      Törlés
  9. Berepedt, hát ez szörnyű! Nekem sosincsenek igazán hosszú körmeim, bár pár hete jóóól megnövesztettem, de azon paráztam mindig, hogy mikor törnek be, szóval maradok inkább a rövid körömnél, az biztonságos, ha használja is a kezét az ember. Most is alig ér tovább az ujjamnál, nagyon komfortos. Kellemes ránézni erre a manira, bár nekem a kovácsoltvas mindig léces vagy indás, azok a növények oldják a komorságot, csodaszép!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik a manikűr.:)
      Most, pár nap múltán már kezdem megszokni a jelenlegi normál méretet, már 1 mm-es a szabadszél! :D Sőt, picit reszeltem is belőle a hétvégén, fazonigazítás céljából.
      Az van, hogy a legtöbb manikűrterv a fejemben, inkább hosszú körmökön mutat jól, ezért kicsit ki kell lépnem a komfortzónámból, a komoly lélegzetvételű manik most kicsit háttérbe fognak szorulni, és elő kell vennem a gyermekibb énemet. A végzetasszonya-manikűrök nem mutatnak jól ezen a hosszon...tavasz lévén nem bánom ezt annyira :D :D

      Igazából kedvelem a hosszú körmöket, ritkán szenvedek velük balesetet, óvatosan nyúlok a tárgyakért, stb.

      A mostani baleset szerintem az alkoholos kézfertőtlenítő miatti szárazság miatt következett be. Volt egy mini repedés oldalt, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy már a lemez közepénél tart. Ekkor körberagasztottam és itthon szépen megreparáltam.

      Törlés