2018. január 12., péntek

Falak között


Sokat gondolkodtam rajta, vajon hogyan fogok én elkezdeni írni. Sok-sok kihagyott hónap után újra kinyújtani a kezem, hátha van még, akinek akinek számítani fog az érintésem, a pár leírt mondat, akár fotók nélkül is.



Egyetlen manikűr nem készült az idő alatt, amit a blogtól távol töltöttem. Mire lehessek hát büszke, mi legyen említésre méltó, vagy elolvasni, befogadni való gondolat, amit kínálhatok nektek, és vajon olvastok-e még?
Hónapokkal ezelőtt született utoljára blogbejegyzés, amelyben olvashattatok az életemben bekövetkezett változásokról, a kézitáskám aktuális tartalmáról, hogy küzdök az egészségemért, és nem mondtam nektek ennél többet. Szertefoszlottam, eltűntem, mint a frissen kifújt cigarettafüst, ami után csak a jellegzetes illat marad, aztán pár óra, és csak a jó érzékszervekkel megáldott ember veszi észre, hogy valaki dohányzott egyszer ebben a szobában.

Pár nappal ezelőtt egy véletlen epizód miatt nyitottam be a saját blogomba. Átnéztem a számomra legkedvesebb bejegyzéseket és végigfutott rajtam a jól ismert érzés-otthon vagyok. Otthon a betűk, a megfogalmazott gondolataim, fogalmaim között, és nézegettem a kurta körmű kezeimet, mit is festhetnék rájuk.

Van inspirációm, vannak ötleteim. Igaz, a körömlakkjaim nagy részét kidobáltam, vagy elajándékoztam, mert az idő nem áll meg. A festék romlandó, egy év sem kell hozzá, és két komponensű bagolyköpetté válik az üvegbe zárt legnagyobbnak hitt csoda is.
Hm. Egyszer egy szösszenetemben már beszéltem nektek arról, hogy a varázslat sohasem az anyagban rejlik, hanem abban, amit magadból hozzátettél.....
A blogmentes időszakomban ez volt az, ami hiányzott belőlem. Ott volt az anyag előttem, és nem voltam képes túl látni a fájdalmaimon, a fizikai gyengeségeimen, és varázsolni.

Hogy folytatni tudjam a megkezdett utamat, tisztáznom kellett magamban, mikor és miért kattintottam a blog születése végső pillanatában a "nyilvános" gombra. Miért kezdtem el blogolni?
Tudom, mindenkinél más és más az ok, ami vezeti a kezét.
Nálam ez az ok a magány volt.

Tudod, lehetsz úgy is magányos, hogy van szeretőd/párkapcsolatod, családod és barátaid. Ha nincs ember, aki megérzi a mondandód mögött húzódó gondolatot, ha nem számít, honnan erednek a könnyeid vagy a mosolyod, egyedül vagy. Évtizedek alatt megszokod, összecsiszolódsz, mert nem fáj ez folyamatosan annyira, hogy megérje változtatni, vagy rombolni magadért.
Simán lehet élni másokért, beilleszkedni, olajozottan működni, mint egy kis alkatrész.

Hogyan született a blogom?
2015 novemberében elütött egy autó. Megúsztam. Agyrázkódás és egy csonttörés. Naponta fakadtam sírva azért, hogy bár meghalhattam volna, mégis élek. A felépülés első napjaiban alkottam meg a blog alapvető vázát, funkcióit az asztali gépem előtt üldögélve, miközben a törött lábam egy közelbe húzott fotelben pihent. Aztán feltöltöttem időrendi sorrendben az addig a Krémmánia.hu-n publikált munkáimat, és nagyjából egy héten belül készen állt minden ahhoz, hogy bandita elkezdjen létezni.
Tele voltam ötletekkel, és majd szétfeszített a mondanivaló. Tudtam, hogy én leszek a szófosó körmösblogger, aki minden manikűrhöz történetet kapcsol majd.
Tisztán emlékszem a pillanatra, amikor nyilvánossá tettem a blogot.
Késő este volt.
A párom a hátam mögött pihent a hálószobában, a franciaágyon és én megrettentem egy pillanatra. Sorsdöntőnek éltem meg a percet. A szívem csak úgy zakatolt. Rám találtok majd? Fogtok engem olvasni? Van értelme ennek az egésznek?
Aztán megtörtént.
Kezem nyomán...
Ömlöttek a könnyeim.

A szoba, ahol a blog született, és ahol az első munkáimat pingáltam, ma már üres. Az alapokig leromboltam az életemet, mert hittem, és hiszek benne, hogy újat tudok építeni a semmiből, mert a létezésemnek oka és célja van.
Most még nem vagyok teljesen egészséges. Nem látok jól, és gyakran vannak pánikrohamaim, halálfélelem. A rohamok alatt a valóság énközöttem pár perc alatt megszűnik majdnem minden kapcsolat. Fuldoklom, és páncélként szorít a mellkasom.



Ma délután szabadnapos lévén lepihentem egy kis szunyókálásra, és az álom szárnyai visszaröpítettek az időben több mint húsz évvel ezelőttre, és a kis szutykos albérleti lakásban láttam magam, ahol elkezdődött a felnőtt életem.
A fürdőszobában rosszul rakott csempesor, a konyhai kék mintás házgyári linóleum, és a hámló festékű ablak előtti kezelhetetlen redőny. A parketta nyikorgott, és a hűtőszekrény rázott, ha nedves kézzel nyúltam hozzá...és mégis.
Valahányszor becsuktam magam mögött az ajtót, biztonságban éreztem magam.
Otthon.

16 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Köszönöm Réka, ez sokat jelent nekem :)

      Törlés
  2. Jársz valamilyen terápiára? Remélem megoldódnak a dolgaid. Szeretem a blogod. 💜

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen. Nyáron pszichoterápiára jártam, és gyógyszeres kezelést is kaptam, ami bár segített, hosszú távon személyiségtorzító mellékhatást tapasztaltam(Rexetin).
      A pszichiáter személye sem volt az igazi, és túl sok pénzt költöttem alkalmanként, így elköszöntem, tovább léptem.

      Alternatív gyógyító módszereket alkalmazok kb két hónapja (Prána Nadi), és szerencsés fordulatként elmondhatom, hogy ajánlás útján sikerült egy tapasztalt, empatikus pszichiátert találnom, aki végre komolyan vette a neurológiai tüneteket, és mielőtt bármilyen terápiával a személyiségembe nyúlt volna, további vizsgálatokat írt elő, hogy az idegrendszeri szervi betegségeket kizárja.
      Most először érzem azt, hogy jó kezekben vagyok, és talán van kiút a rémálomból.

      Köszönöm a támogató szavaidat. A szimpátia kölcsönös :)

      Törlés
  3. Én is megörültem mikor megláttam a bejegyzést. Természetesen a leírtaknak már annyira nem, mert nem vagy még jól, de bízom benne, hogy már valóban azon az úton jársz, és ha lassan is de javulni fogsz!! Sajnos, volt egy távolabbi és egy nagyon közeli ismerősöm, barátom, akiknél én is láttam, nagyon nem jó a Rexetin!!
    Kívánok Neked nagyon jó egészséget, és én várlak vissza a blogok világába! ♥ Ha nem is körmös fronton, bármiben. (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen és elnézést kérek a késői válaszért. Alakulnak a dolgaim szerencsére. Jövök vissza hamarosan, hiányzik az elmélyült, aprólékos festegetés és a körmös világ, amibe belecsöppentem:)

      Törlés
  4. Nem is tudom mit írjak... Nagyon szeretem olvasni, ahogy írsz...mindegy miről :) Mivel egészségügyben dolgozom, megértem a betegséged, meg nem is. Sok mindent láttam és látok. Voltam már a béka segge alatt, sokáig nem volt munkám, pénzem, lehettem volna öngyilkos és alkoholista, vagy depressziós, magányos voltam, nem szerettek és nem szerettem, de mindig volt bennem annyi, hogy megráztam magam és nem engedtem, hogy az agyam megbetegítsen meg még jobban. Nem volt mellettem senki, aki támogatott, vagy akár vigaszt nyújthatott volna, csak magam voltam, csak magamra számíthattam. Úgy gondolom, hogy saját fejünkben dől el, tabletták nélkül, hogy a pszichénket gyógyítsuk, akár egyedül is. Nem akarlak bántani, csak próbálok erőt adni (bár, elég erősnek gondoltalak), hogy újra írjál nekünk vidám dolgokat, hogy jól érezd magad a bőrödben, hogy újra Bandita legyél :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindezt én is így gondoltam, amíg az első három rohamot át nem éltem, a valódi halálfélelmet, amikor az ember biztos abban, hogy nincs t tovább, ez már tényleg a halál pillanata. A mélyponton lenni és a pánikszindróma nem teljesen ugyanaz a dolog. Minden tiszteletem a tiéd, hogy a nehéz helyzetekből mindig fel tudtál állni. Én egyedül ezzel a valós betegséggel már nem tudtam megküzdeni, szaksegítség nélkül.

      Most már érzem, jó úton haladok, sokat fejlődtem, és elindultam a gyógyulás útján.

      Törlés
  5. Nagyon örülök, hogy visszatértél. <3
    Segítséget kérni nem szégyen és néha bizony szükséges is. Erre csak a legerősebbek képesek. De ahhoz, hogy az ember lelke a gyógyulás folyamatára lépjen, nekünk magunknak kell felkelni a földről. A terápia, az esetleges gyógyszerek csak segítenek, hogy ne csússz vissza, de az igazi nagy küzdelem fejben játszódik. Én azt tudom tanácsolni, ami nekem bevált. Sokat kirándulni, olvasni, mozogni és azokkal a dolgokkal foglalkozni, amik boldoggá és felszabadulttá tesznek, legyen az a blogolás akár. :)
    Nagyon szorítok Neked és érted! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minden szó így igaz. Köszönöm a biztatást és hamarosan mesélek, milyen utakat találtam, ahol örömet találtam, és kikapcsolódást. A blog hamarosan új "fülecskével" gazdagodik a menüsávban, és bízom benne, hogy épp olyan örömmel olvassátok majd, és nézegetitek a képeket, mint amekkora örömmel publikálom majd :)

      Törlés
  6. "Egyetlen manikűr nem készült az idő alatt, amit a blogtól távol töltöttem. Mire lehessek hát büszke, mi legyen említésre méltó, vagy elolvasni, befogadni való gondolat, amit kínálhatok nektek, és vajon olvastok-e még?"- nem hiszem, hogy bizonyítanod kellene vagy bármit produkálni a saját blogodban. Nem kell "megfelelned". Hiszen mindenki miattad olvas, a személyedért.
    Sajnálom, hogy a párod nem a lelki társad és nem is érdekli a blog? Vagy azóta már ő is olvasott?
    Jó úton jársz, ha már felismerted a problémát és van is szakembered, de ugye tudod, hogy ezzel együtt élned, és nem problémaként tekinteni rá? Drukkolok neked, hogy sikeres legyen a változtatás, bármilyen módszer jó, ha segít.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a drukkolást Audrey. Több módszert is végigjártam, míg végül maradtam a klasszikus gyógyszeres pszichoterápia mellett. Remélem, erre átmenetileg lesz szükség, mert időközben az alternatív gyógyászat is látómezőbe került, és elkezdtem egy több szervrendszerre ható kúrát, hogy a szervezetemet egyensúlyba hozzam.

      Törlés
  7. Ma reggel egy Sally Hansen lakk kapcsán olvastam az egyik régebbi KM-es véleményedet és innen jutott eszembe, hogy benézzek a blogra, szép képekre számítottam. Nagyon szíven ütött, hogy az elmúlt időszakban ennyi nehézségen mentél keresztül, egész délelőtt csak ezen járt az agyam. Nehéz nekünk, akik a beteg emberekkel foglalkozunk, de biztosan más is közrejátszott, hogy így elkeseredtél. Ha ez bármit is számít így ismeretlen ismerősként, nekem igenis hiányoznak a jókedvű, szókimondó véleményeid, körmös bejegyzéseid. Nagyon drukkolok, hogy mielőbb ismét megtaláld magadban azokat a belső, pozitív energiákat, amikkel újra vidám és nyitott lehetsz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a kedves szavakat Szeliger. Néhány informatikai-technikai hibát kell áthidalnom még, és hamarosan újra olvashattok :)

      Törlés
  8. Én is nagyon örülök, hogy újra írtál. Bizony nem egyszerű dolgok ezek amikről írsz. Én csendes olvasód vagyok :). És csak reméltem, hogy minden rendben van veled. De úgy gondolom,hogy sikerülni fog neked, hiszen mindened meg van hozzá. Amikor olvastam a cikket jógát és meditációt akartam javasolni, de úgy látom nem mondanék vele sok újat, hát nem okoskodok ezzel.
    Ahogy más is írta már mittad jövünk ide, és a saját blogodon csak magadnak szükséges megfelelni.
    Sok-sok erőt és pozitív energiát kivánok neked a továbbiakhoz. :)
    Üdv.: Virág

    VálaszTörlés