2016. június 3., péntek

felrázva ÉS keverve - Kármentő Pasztellek




Az idei tavasz nálam a dolgos hétköznapok jegyében telt. Nem voltak nagy kirándulások, csajos délutánok, lazulós hétvégék, a természet újjászületését, szépségének kiteljesedését többnyire munkába menet vagy onnan jövet követtem nyomon.

Hiányoztak a gondtalan séták, amelynek során az ember megfeledkezik a napi unalmas rutinról és feloldódik az orgona- és akácillatú szélben és belélegzi a létezés csöndjét.

Nagyon szeretem ezt az évszakot, mert minden kipattanó rügy, hibátlan, élénkzöld falevél, friss virágszirom, az égbolt lágy kékje az élet ígéretét hordozza. Elképesztő, ahogyan az örökkévalónak tűnő fagyos szürke talaj egyik hétről a másikra pázsit lesz, és a fűszálak között apró tollpihe rezeg…

Én ma négy, magam keverte, lágy, pasztell körömlakkal veszek búcsút a tavasztól, de biztos vagyok benne, hogy nyáron sem fog nehezemre esni a körmeimen csodálni őket J


Türkiz Fürj


A tél elmúltával lett nekem egy középfokú kattanásom a fürjtojás-effekttel rendelkező tejszerű körömlakkok irányában, merthát olyan gyermeteg bájt tudnak kölcsönözni bármilyen körömdíszítés alá, enyhítve a kidolgozottság (nálam) gyakori felnőttes szigorúságát. Indokolatlan mosolyra késztetnek engem ezek a lakkok és arra, hogy kezeljem kicsit lazábban a dolgokat.

Ez a keverék ugyanakkor alapvetően kármentő céllal készült, mert nem volt szívem megválni az egyik legkedvesebb Catrice halvány türkiz, krémes lakkom maradékától, gondoltam, nagyszerű alap lesz ez az 1/3 üvegcsényi Catrice Ultimate - 540 Am I Blue Or Green az én reménybeli Türkiz Fürjem számára, és lőn.


























Az alapba ez esetben mindössze 3/4 üvegcsényi Essence Effect – 06 party in a bottle lakkot kevertem bele, mert igazából azon kívül, hogy heti egyszer nyugtáztam a létezését, a világon semmi gondolatot nem ébresztett bennem. 
Ebben a keverékben azonban kettős funkciót tölt be. Egyrészt tejszerűvé hígítja az alap erőteljes krémfinisét, másrészt hideg fényű ezüstös zöld simulós glittereit mintha direkt erre a célra alkották volna.




P. Panna




Pöttyös Pannám úgyszintén fürjtojás effekttel rendelkező, ugyanakkor félmatt finisű körömlakként látta meg a napvilágot. Alapját 1/3  üvegcse Catrice Ultimate - 03 Meet Me Á Paris és 3/4 üvegcse Lovely Nail Care Silky power körömerősítő lakk képezi. Mindkét lakk tejesen áttetsző, az előbbinél némi aranyló háttérrel.

További hozzávalók:


  • Különféle méretű rózsaszín glitterek  (4 késhegynyi)
  • NYC Supernova – rózsaszín-kék irizáló mikrocsillámos topper (4 csepp)
  • Moyra No. 03 – krémes hófehér (kb. 2 csepp a kétréteges fedési erősség eléréséig)
  • Profinails Gyémánt Ragyogás Csillámpor – 117 (2 késhegynyi)
  • Essence Winter? Wonderful! – 01 The Frosted (3 csepp)



Matt fedőlakkal átkenve is figyelemreméltó visszafogott szépsége





Bárányfelhő




Volt nekem egy középkék, krémes Catrice lakkom, amivel egyszerűen képtelen voltam bármit kezdeni. A babakéktől hűvösebb, az égszínkéktől sötétebb, agresszívebb, csíkosan fedő, közepesen pigmentált árnyalatról van szó. (Catrice Ultimate – 530 Up In The Air)
Egy szép napon elhatároztam, hogy nekiülök, és addig kutyulok, amíg elő nem állítom 2016 Pantone-féle derűskék árnyalatát, kristályos, pelyhes bandita-féle értelmezésben. A keverék szívet derítően üde, hűs halványkék lett, minden várakozásomat felülmúlta.

Készítés közben bőszen jegyzeteltem, miből, mennyi került a négyüvegcsényi újjászületett körömlakkba, mert azt tudnotok kell, hogy az ügy érdekében bizony szinte valamennyi használaton kívüli/megunt/maradék kékes-ezüstös árnyalatú topperemet hozzátöltögettem. Íme a hozzávalók listája:


  • Essence Effect – 21 Icy fairy (színtelen, irizáló alapban holografikus nagy és kisebb glitterek)
  • NYC Supernova fedőlakk (kékes-rózsaszínes irizáló topper)
  • Lovely Color Mania – ezüst mikrocsillámok színtelen alapban (1/2 üvegcsényi)
  • Essence Studio nails all in one – színtelen, híg fedőlakk (1 üvegcsényi)
  • Holografikus glitterek (ezüst) – közepes szemcseméret (adagonként 3 késhegynyi)
  • Profinails Gyémánt Ragyogás Csillámpor – 117 (adagonként 4 késhegynyi)






Ametiszt



Ezt a keveréket az ametiszt drágakő effektje inspirálta. Régóta szerettem volna olyan pasztell lakkot birtokolni, aminek tónusa lágyan egyensúlyoz a halvány, kékes ibolya és a vöröses bíbor határán, és úgy érzem, az elképzelést sikerült megvalósítani.

A lakk alapját 1/4 üvegcse Avon Color Trend Amethyst Flash képezi. Ennek hiányában a következő alternatívák jöhetnek még szóba: Zoya - Sansa, Oriflame The One - Amethyst Rock, Moyra Gel Look – Avril.

További hozzávalók a keverés sorrendjében:


  • Vollare DaVinci – 300- rózsaszín irizáló pigmentekkel dúsított áttetsző topper (6-8 csepp)
  • Essence Winter? Wonderful! – 01. The Frosted - frost finisű fehér (4 csepp)
  • Lovely Blink Blink – Nr 7 - kristályos pelyhek színtelen bázisban (4 csepp)
  • Avon Nailwear Pro+ - Fiery Sky - bronz mikropelyhek színtelen bázisban (1/4 üvegcse)





Lakkocskám különlegességét a bronz színű pelyhecskék adják, amelyek erős fényben szinte szikráznak, árnyékban pedig rusztikus jelleget kölcsönöznek a finisnek.

Mind a négy lakk három, vékony rétegben nyújt teljes fedést, de a gyors száradási idő és a látvány miatt ezt abszolút nem bánom, olyannyira nem, hogy hirtelenjében nem tudnék rámutatni arra, melyikük a legkedvesebb számomra.

Meséljetek, ti melyik körömlakkotokat viseltétek legszívesebben idén tavasszal?

20 megjegyzés:

  1. Mindegyik tetszik, de az elsőbe nagyon szerelmes lettem *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye, milyen szép? Örülök, hogy tetszik! :)

      Törlés
  2. Csinosak, főleg az első és a kék. Nekem a Flormar Black Dot volt a fürjtojás lakkom, bár abban nagyobb glitterek is voltak. A glitteres lakkjaim elég hamar tönkrementek a Golden Rose szériából, 2 év alatt és nem tudtam őket hígítani sem, csak az átlátszó alapút, de abban is összeálltak egy idő után a glitterek. Próbáltam már glitteres lakkot keverni, de egyszerűen lent maradtak a glitterek, hiába állítottam fejre az üveget. Az is kármentés lett volna, lehet a régi alapanyagok miatt nem lett sikerem.
    Most azokat a lakkokat használom, amiben kevés van/volt, úgyhogy rámentem a régi lakkok elhasználására, hogy legyen hely a fiókban, mert már nem férnek el a lakkok, a polcon és dobozkákban is vannak, van amit még fel sem kentem egyszer sem. Ráadásul pakolni kellett ablakcsere miatt, férj emelte volna a lakkos szekrényemet, hát mondom először ki kell venni a fiókot. Mondta, hogy nem hitte, hogy ez TELI VAN LAKKAL. Hát mit gondolt. Most kicsit rámegyek az elhasználásra, mielőtt újra döbbenetet okozok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos a Golden Rose tömény glitteresek nálam is megnyúvadni látszanak, pedig tulajdonképpen élesben még föl sem kentem egyiküket sem, és abszolút korrekt módon kezelem az üvegcséjüket. Mindegyik üvegcse menetét használat után alaposan áttörlöm lakklemosóval és ásványolajat kenek a menetre körben, mert a glitteres lakkoknál a légmentes zárás bizony nehezen megvalósítható efféle trükközés nélkül.
      A saját keverésű glittereseim viszont sokáig bírják, elmondom miért, hátha segít, hogy sikeresebben keverj legközelebb.

      1. A felhasznált lakkok közül csak az egyik lehet besűrűsödött, a többinek hibátlannak kell lenni, hogy a keverék alapja ne punnyadt lakk legyen, mert sz-ból nehéz várat építeni! :D
      2. A besűrűsödött lakkot először mindig alaposan felkeverem fémgolyóval+FRISS átlátszó fedőlakkal, színtelen körömlakkal, amíg hibátlan nem lesz. Ettől ugyan erősen felhígul, pigmentáltsága csökken, de azon javítok utólag.
      3. A hígított lakkot vagy finom őrlésű pigmenttel, vagy pehelyporral, esetleg mica selyemporral sűrítem, és adom vissza a pigmentáltságát.
      4. Utána jöhetnek a glitterek. Minál masszívabb szerkezetűre sikerült feljavítani az alapot, annál kevésbé fognak leülni az aljára. Ebben segít a pigmentpor és a pelyhek, selyempor. A glitterek szépen úszkálni fognak.

      A lakkos szekrényen jót nevettem! :D
      Nálunk is hasonló jelenet játszódott le erős hüledezés kiséretében, hogy nem gondolta volna, hogy egy lakkal teli fiók ilyen nehéz! :D :D

      Flormar glitteres lakkot még nem próbáltam, egyebet igen, azokkal elégedett voltam.

      Törlés
  3. Ha lenne saját körömlakk márkád, törzsvásárló lennék az tuti! *.*

    VálaszTörlés
  4. Mind hihetetlenül csodás de tényleg. *.* Előttem szólóval egyetértve én is biztosan törzsvásárlód lennék. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, remélem, élőben is tetszeni fognak! :)

      Törlés
  5. Gyönyörűek! Nekem az első a kedvencem. :3 Az utóbbi hetekben én is kutyulgattam, de blogra majd egyszer, ha végre ráveszem magam, az eddigi összes frankenemmel kerül fel, mert frankenes poszt 2012 óta nem volt a blogon, ha jól emlékszem. Azóta viszont akadtak kevergetések. :D
    Nagyon szeretem az ilyen posztjaidat. :D
    Én idén tavasszal a kedvenc piros lakkomat, az AVON Gel Finish Candy Apple-jét hordtam a legtöbbet. Már kevesebb, mint fele van csak. Legutóbb, mikor használtam, már alig tudtam az ecsettel lakkot felvenni. :( Mindenképp újra kell majd rendeljem, mert nálam ő testesíti meg azt a tökéletes piros lakkot, ami minden nő tarsolyában ott kell lapuljon. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, várom is mindig, hátha írsz bővebben a szépséges keverékeidről, mert látom ám, hogy vannak bőven, megérdemelnék a külön bejegyzést! :)
      Én is imádom az ilyen posztokat böngészni, rengeteg a jó ötlet.

      Az Avon Gel Finish Candy Apple egy csodaszép lakk, egyetértek, nálad izgultam rá, de még győzködöm magam, hogy van elég pirosom! :D

      Nálam a legdédelgetettebb piros a Brigittám, de van egy féltve őrzött maradék 2 ml nevenincsem, márkátlan darab, nem merem elhasználni, mert nincs belőle utánpótlás, kikeverni pedig még nem sikerült.

      Törlés
  6. Szuper lakkokat kevertél megint, nekem leginkább a rózsaszínes és a lila tetszik. No, de a piros lakkod nálam még mindig a favorit :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A rózsaszín engem is meglepett, milyen jól sikerült, a lila pedig szerintem életem eddigi legjobb keveréke, ha a Brigittát nem számítom! :)

      Örülök, hogy tetszenek! :)

      Törlés
  7. nagyon szép mindegyik, szívesen magamra kenném őket. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszenek :)

      Törlés
  8. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valamiért biztos voltam benne, hogy a lila neked tetszeni fog, és ennek hangot is fogsz adni! :)
      Küldjek belőle, Nati?
      Van egy plusz darabom belőle! :)

      Törlés
  9. Jajj de szépek!
    Nekem a Pöttyös Panna és a Bárányfelhő a kedvencem!
    Egyetértek az előttem szólókkal, én is törzsvásárló lennék a Bandita Műveknél! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezek szerint már érdemes lenne boltot nyitnom! :D :D :D
      Örülök, hogy tetszenek! :)

      Törlés
  10. Mesés lett az összes,ezeket komolyan már forgalmazni kéne... *-* Az első lakk abszolút kedvenc.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszenek, az én kedvencem most a rózsaszín pöttyöske, de ez hétről-hétre változik! :)

      Törlés