2016. március 23., szerda

Tavaszváró Kihívás - Szerelem - Háromszor


Timike Tavaszváró Kihívásának utolsó előtti fordulójához érkeztünk, témánk ezúttal a SZERELEM.





Bevallom, annak ellenére, hogy elhánytam már a csikófogaimat, teljes hittel vallom, hogy a szerelem nem köthető korhatárhoz, sőt az évek múltával egyre érettebb, szenvedélyesebb érzelmekkel élem meg. Kevesebb harmat, több vörös, és egy csipet hatalom- és birtoklásvágyó fekete fűszerezi az én olvasatomban a szerelmet. Negyvenen túl nálam már nincsenek szívecskék, sem rózsaszín szemüveg. Derékfájás van, olvasószemüveg és ősz hajszálakat palástoló hajfesték…és mégis, a ráncaimmal, úszógumimmal együtt vágyom arra, hogy szeressek és viszontszeressenek.


A manikűr a HÁROM SZERELEM nevet kapta tőlem, egyrészt mert két abszolút mindenek felett álló kedvenc körömlakkommal díszítettem, másrészt ez bizony egy menyasszonyi körömdíszítés, abból a megfontolásból, hogy a szerelem szövődménye az esküvő! :D


Háromdimenziós "marcipán" csipkemintát terveztem, selymes nude-alapra, normál körömlakkokból. Ezzel a látványos homoklakk technikával már találkozhattatok nálam, az egyik SzóFogadós munkám kapcsán itt, de gondoltam, megmutatom nektek újra, hogyan is készítem ezt a pofonegyszerű, izgalmas, gyors motívumot.


Első lépésként tíz, nagyjából körömméretű vékony foltocskát festettem irattartó fóliára a kedvenc Essence fehér lakkomból, majd a foltokat vékonyan bevontam a világ legszebb fehér homoklakkjával (Lovely No 2)
Tíz perc száradási időt követően díszítőtűvel, körkörös, vájkáló, apró mozdulatokkal sűrű csipkemintát imitáló lyukakat szúrtam a még enyhén képlékeny felületbe, majd a tűvel „kiszabtam” a minta határvonalait is.
A kész csipkék nagyjából negyven percig szárítkoztak ezután, mialatt én manikűröztem, és kifestettem a körmeimet egy kellemes, selymesen matt Moyra Silk Nude körömlakkal, két rétegben.


Az aprócska, marcipánszerű csipkéket ezek után leválasztottam az irattartó fóliáról és matricaként egyesével illesztettem a körmeim frissen fedőlakkozott felszínére.


A kész manikűrre már nem használtam plusz fedőlakkot, hiszen célom a háromdimenziós hatás hangsúlyozása volt.

























Felhasznált körömlakkok

Moyra Silk Nude – No.324 Madrid

Essence Winter? Wonderful! – 01 The Frosted (fehér)
Lovely Snow Dust – Nr 2 (fehér homoklakk)


Sally Hansen Big Shiny Top Coat



22 megjegyzés:

  1. Elképesztően profi lett,nagyon gyönyörű. *-* Tetszik ez a technika,bár szerintem én nem lennék ilyen kitartó mint te,valahogy nem vagyok híres a türelmemről. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik! :)
      Hidd el, ehhez semmi kitartás nem kellett, számomra is meglepő volt, mennyire könnyen sikerült elkészíteni. Fejben, tervezés közben bonyolultabbnak tűnt.

      Törlés
  2. Nagyon tetszik a manikűr. :) Nagyon egyedi a technika, nálad találkoztam vele először. :)

    VálaszTörlés
  3. Wow, hát ez nagyon ötletes! Köszi, hogy leírtad hogyan készült, én először azt hittem tényleg igazi csipkét ragasztottál a körmödre, pl. egy régi terítőről. Nagyon antik, édesanyáink szerelmét idézi, ami tiszta volt és szenvedélyes! Ügyeset alkottál!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen! :)
      Az "éles" manikűr előtt készítettem egy próbamatricát, próbaalapra illesztve, hogy ráérezzek a száradási időre, ami kulcsfontosságú ennél a homokmatricánál. A lyukak készítése majdnem teljesen lágy állapotban történik, és mire végzek tíz csipkefolttal, pont elég szárazak a szélek a tűvel való kiszabáshoz.
      Az össz-száradási idő azonban 30-50 percnél nem tarthat tovább, mert a matricáknak rugalmasnak kell lenniük, hogy szépen simuljanak. Ennyi a titka.
      Ha kontrasztos színeket használunk, még izgalmasabb.

      Törlés
  4. Csodaszép lett! :) A technika pedig nagyon tetszik, nem találkoztam még korábban ilyennel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik a mani, a technikát pedig szívből ajánlom, bármilyen körömlakkból elkészíthető, ha nem texturált a lakk, akkor két-három rétegben érdemes a foltokat felkenni, hogy a matrica picit vastagabb legyen.

      Törlés
  5. Úristen, ez csodaszép lett!
    Amikor már kezdem azt hinni, hogy minden kis trükködet mutattad, akkor jön egy ilyen cuki ötlet! Nagyon tetszik, ezt nekem is ki kell próbálnom... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      Ki ne hagyd, ez csodásan állna a körmeiden! :)
      Jótanács: a matrica alá ne BTGN-t kenj, vékony, fényes, közepesen gyorsan száradó átlátszó fedőlakkot használj, és várj kicsit, illesztés előtt, nehogy a még híg fedőlakk kibuggyanjon a lyukakon keresztül. Illesztés közben NE nyomkodd a matricát, csak a széleknél finoman, a párolgó oldószer úgyis lágyít a matricán picikét, és pár pillanat alatt szinte ráolvad majd az alapra. Bombabiztos, hosszan viselhető díszítés. Ha az érdesség nemkívánatos számodra, inkább a lyukkészítés ELŐTT, még a foltocskát fedőlakkozd, így eltűnik az érdesség, de lyukasztás után is térbeli marad a motívum. Izgalommal várom a tapasztalataidat, szorítok! :)

      Törlés
  6. Én is azt hittem, hogy rendes csipkét tettél a körmeidre :D Nagyon csodás lett a manikűr :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, Örülök, hogy tetszik az effekt :)

      Törlés
  7. Hihetetlenül cuki lett :) Nekem először két dolog futott át az agyamon egymás után, először az esküvőm jutott eszembe, utána pedig az ami előttem többeknek, hogy vajon tényleg csipke-e az a minta. Nagyon meglepődtem, igazán kreatív vagy :) Tetszik a mani.:)

    VálaszTörlés
  8. Bámulatos...annyira ötletes vagy, hihetetlen! Nagyon tetszik ez a romantikus mani, most nagyon közel áll hozzám a színvilága is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      Ezt most én is imádtam magamon, pedig alapból nem vagyok "rózsaszínes" csaj! :D

      Törlés
  9. Nagyon tetszik!! Érdekes, egyedi megközelítése a témának. Még én is kedvet kaptam hozzá, bár sajnos nem a türelmemről vagyok híres...... De esküvői manikűrnek e tudnám képzelni, nagyon egyedi! (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, és kedvcsinálónak mondanám, hogy holo-sötét alapon, a szép hosszú, hegyes körmeiden a kristályfehér csipke szuperül mutathat! :D

      Törlés
  10. Egyedi ötlet, gyönyörű a mani :) Bandita neked "hivatásosan" is ezt kellene csinálni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dédelgetett vágyam a körmös szakma :)
      Köszönöm a kedves szavakat.

      Törlés
  11. Annyira gyönyörűen fogalmaztad meg, hogy mi szerinted a szerelem! A manikűr is nagyon tetszik, bár én még mindig nem értem, hogy tűvel hogyan lehetett meglyukasztgatni a mintát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy apró szúrást kell elképzelj, amelyet körkörös kotró mozdulatokkal szélesítek, amíg a lakkréteg még képlékeny annyira, hogy ez gond nélkül sikerül.

      Örülök, hogy tetszett a gondolatmenet és a manikűr :)

      Törlés