2016. március 13., vasárnap

Monokróm Rózsák


Ezeket az akvarell-rózsás körmöket mindenképpen meg szerettem volna mutatni nektek, mielőtt végleg aktualitásukat veszítenék. Van ebben a manikűrben ugyanis valami mélyről fakadó, édesbús szomorúság, mintha téli álomra készülnének hajtani fejüket a rózsák…



Néhány évvel ezelőtt, temetőben sétálva láttam már erre emlékeztető síremléket. Az akkor látott színek ugyan nem, de a színek nyomán született érzés ugyanez volt.
 Sötétszürke gránit sírkövön egy csokor feketére hervadt vörös rózsa hevert. Mintha a virágokat a látogató csak úgy ráhelyezte volna a gránitra, nem volt alattuk váza, elmetélt műanyag flakon. A szándék rejtélyes volt, sejteni lehetett inkább, mintsem megfejteni.



A plasztikusság trükkje ennél az akvarell-technikánál a sötét alapra kontrasztos színnel festett motívumban rejlik. Mivel vízfestékkel dolgozunk, nagyon egyszerű ügy ez, hiszen a röntgenrózsák ölelkező kiflijeivel mindössze annyit kell tennünk, hogy a belső íveket nedves, természetes szőr ecsettel kissé „visszaszedjük”. A sötét alap gyönyörűen előtűnik a kontrasztos szirmok közepéből, és az összkép végül színátmenetes, térbeli hatást nyújt annak ellenére, hogy mindössze egyetlen színnel dolgoztunk. Az alábbi fotókon a technika leegyszerűsített lépéseit láthatjátok.


Első menetben szikrázó fehér Sally Hansen alapra sminkszivacs segítségével sötétlila KIKO-val színátmenetet készítettem.


Második lépésben egy figyelemreméltó Essence galaxy pelyhes lakkal a körmök világos oldalát hangsúlyoztam.


Harmadik mozzanatként az árnyékos oldal irányából szabálytalan csíkokat húztam a pelyhek felé.


A rózsamintákat matt fedőlakk alapra akvarell festékkel festettem.







Felhasznált körömlakkok

Sally Hansen Complete Salon – 851 Star Powder (fehér gyöngyház csillámos)
KIKO – 245 aranyló sötétlila
Essence Effect – galaxy flakes 23 rock my world (halványlila-ezüstös pelyhes)
Lovely Matte Top Coat
China Glaze Everglaze Active Top Coat

Egyebek

Crystal Nails Aquarell krémfesték (extreme) hófehér
Süniragasztó
Ebelin háromszög sminkszivacs

Laza szerkezetű szivacs

14 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett!! Nekem tetszik ez a szomorkás színvilág, hangulat. És persze a rózsák is, én mindig szívesen nézegetek ezeket a kézzel készített munkákat. ((-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik. Hezitáltam a közzétételen, pontosan emiatt a hangulati tényező miatt, de mivel esztétikai szempontból nagyon rendben lévőnek találtam, gondoltam, megmutatom még a tavasz beállta előtt.

      Törlés
  2. Oh, hát ez ismét mesés lett! Én is érzem benne a szomorúságot, a tél kissé lehangoló sugallatát, nagyon jól visszaadtad. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekes, hogy amikor készítettem, nem volt szándékom ez az érzelmi töltet, amivel rendelkezik a manikűr, ugyanakkor jól emlékszem arra, hogy valóban szomorú voltam aznap, és az aktuális hangulatom beleolvadt a manikűrbe.

      Viszont annak nagyon örülök, hogy ennek ellenére nem csúszott át a "komor" irányába a díszítés, és hogy elnyerte a tetszésed.

      Törlés
  3. Nagyon szép munka! Egy poszt erejéig már sikerült kikászálódnom a betegágyból, úgyhogy feldobtam az új Szófogadó epizódot :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, és remélem, hamarosan teljesen lábra kapsz majd. Viszont csak fokozatosan terheld magad, vacak ez az idei vírus.

      Törlés
  4. Nagyon tetszik, nekem a képregényábrázolás jutott róla eszembe, ne keress logikát :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, pedig órák óta töröm a fejem, hogy vajon melyik momentumról ugrott be neked a képregényábrázolás...mert tényleg van ebben a hasonlatban valami! :)
      Nekem picit olyan ez a manim egyébként, mint a festőzselével készített szintén lilás hatású nonfiguratív díszítésem, akár egymás mellé is felfesthettem volna őket. Azon vannak a tövisek, ezen pedig a rózsák :D

      Törlés
    2. Csak a háttér miatt, olvastam régen fekete-fehér képregényeket, az ugrott be róla, jó, tudom, ez nem pont fekete.

      Törlés
  5. A színei miatt számomra ez inkább egy télies manikűr lett, picit valóban melankólikus, ám csodaszép alkotás! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, valóban télies hangulatú, gondolkodtam is rajta, hogy nem kellene-e elspájzolni jövő télig, de arra gondoltam, hogy talán fejlődik majd a fotózási technikám, és jövőre már (remélhetőleg) nem állnák meg a helyüket ezek a képek. Így lélekszakadva kitettem inkább, tegnap nálunk úgyis havazott egy kicsit. :)

      Örülök, hogy tetszik.

      Törlés