2016. március 19., szombat

Avon Nailwear Pro+ Aqua Verve - avagy az EQUINOX-baki :D

Bejegyzésem gerincét az előző heti Szilvi-féle SzóFogadó manikűröm fogja képezni, azonban a főszerepet ezúttal rendhagyó módon az Avon Nailwear Pro+ Aqua Verve lakkomnak szánom! :)



Az éppen aktuális Napéjegyenlőség-témára készülődtem ezzel a díszítéssel, amelyben az éjszakai égbolt fonódik egybe a nappal szikrázó világosságával. Meleg tónusokban gondolkodtam, miközben a lakkokat válogattam, és teljes magabiztossággal nyúltam a vadonatúj pasztell Avon szerzeményem után is, mert abszolút biztos voltam benne, hogy lágy türkizkékje remekül fog harmonizálni a napocskám aranyló sárgájával.


Nos, óriásit tévedtem, ugyanis menet közben kiderült, hogy ez az árnyalat bizony hideg pasztellkék, gondolatnyi menta-akkordokkal, de ne szaladjunk ennyire előre, nézzük, hogyan viselkedett nálam az Avon Nailwear Pro+ Aqua Verve.


Lakkocskánk a szériánál már megszokott lapított, egyenes kontúrú, közepesen hosszú ecsetfejjel rendelkezik, és a kényelmesnél kissé hígabb állaggal, ugyanakkor meglepően erőteljesen pigmentált ez a darab. A manikűröm alapjaként, ez alkalommal egyetlen rétegben felkenve láthatjátok. Ekkor még határozottan meleg türkiznek hittem őt, és baromira örültem, amiért ilyen jó minőségű fedést tapasztaltam, gyors száradással karöltve.


Aztán elkezdtem díszíteni. Első lépésként létrehoztam a motívum alapját szolgáltató színátmenetet laza szerkezetű szivacs és négy különböző körömlakk segítségével (kobaltkék, fehér, az Aqua Verve és aranyló kukoricasárga)


Ezt követően az éjszakai égboltnak szivaccsal megmutattam a Zoya Storm holografikus pelyheit, majd a kobaltkékből szabálytalan, hullámos sávokat húztam a „napfény” irányába.


A száradási idő alatt a hüvelykujjamra felpingáltam a Hold és a Nap szerelmi életét, és mert nem fértem a bőrömbe, gondoltam adok a napsütéses oldalnak némi türkizkék égboltot az Aqua Verve gyönyörűségemmel, legalább letesztelem, hogyan működik mintázó lakként.


És lőn katarzis, fejben fogalmazódó szerelmes vers a márkához, mert KI FO GÁS TA LAN-ul fedte egyetlen rétegben az alant lévő színt.


Ezek után gyors fedőlakkozás, majd fotózás következett, mialatt eredményes macskaszőrvadászatot tartottam a gyűrűsujjam közepén, végül leültem a monitor elé fotókat válogatni, vágni, és ekkor szembesültem a lényeggel, miszerint az Aqua Verve HIDEG tónusú, inkább hűs menta, mintsem meleg türkiz..



A manikűröm összképét tehát ezúttal téves színválasztáson, bakin alapuló döntésemnek köszönhettem, amely ugyan kínosan diszharmonikus látvány, azonban valamiért mégis beleszerettem.

Bízom benne, hogy ha esztétikai szempontból talán nem is, de tesztmanikűrként informatívnak találjátok majd ezt a munkát és segít az Aqua Verve tónusának megítélésében.























Felhasznált körömlakkok

Avon Nailwear Pro+ - aqua verve (hideg pasztell kék)
Avon Nailwear Pro+ - Stunning Cobalt (sötétkék)
Essence Winter? Wonderful! – 01 The Frosted (fehér)
Avon Gel Finish – P817 Limoncello (aranyló kukoricasárga)

Zoya – Storm


Essence XXL Volume Gel Look Plumping Top Coat

10 megjegyzés:

  1. Szuper lett a manikűr, de engem most az érdekel leginkább, hogy a szivacsozás után mivel takarítottad le a körmeid? Ez örök probléma nálam...keresem az igazi lakklemosót :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A sáncok tisztogatásához a Crystal Nails Easy Remover-ét használom, lapos, éles, szintetikus zselés díszítőecsettel, ezzel javítom a lakkvonal kontúrját is.
      A távolabbi bőrfelületeket ugyanezzel a removerrel tisztítom, de Essence korrektor pen hegyét mártogatom a folyadékba, majd papírtörlőn áthúzogatom a szennyezett hegyet. A korrektor pen hegyével alaposabb munkát lehet végezni, viszont a sáncoknál nem merem használni, mert annyira nem precíz a hegye, és könnyebben belekaphatok vele a friss lakkozásba.

      A CN removerből a zöld teás illatút ajánlom, hatékonyabb mint az ISANA mandulása, tömény aceton, aloe vera, glicerin, panthenol, színezék és parfüm keveréke, inci szerint vizet nem tartalmaz-gondolom ettől brutál erős.

      Törlés
  2. Szép a mani, örülök, hogy írtál az Avon lakkról is ilyen részletesen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett a mani és hasznos volt számodra a teszt is :)

      Törlés
  3. Szép lett a manikűr! :)
    Szeretem az Avon lakkokat, de ha nem guglizunk rá a színekre, bizony lutri tud lenni a színválasztás...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, néha még az üvegben látott szín sincs köszönőviszonyban sem azzal, amit a lakk a körmön mutat, de ennél a lakknál ez nem érintett csalódásként, mert gyönyörű árnyalat egyébként. Pasztell, de életteli, és nagyon jó minőségű.
      Én is kedvelem az Avon lakkokat :)

      Törlés