2015. december 15., kedd

Utazás a körömformám körül :)


Abban az esetben, ha a körmeink teljesen egészségesek, és esztétikailag is rendben vannak, akkor érdemes véleményem szerint azon gondolkodni, vajon melyik is a számunkra legideálisabb körömforma.




Egészen fiatalon még nem ragaszkodtam egy bizonyos formához, akkoriban (a 80-as évek vége felé) inkább az oválisra reszelt, hosszú körmök világát éltük, már amennyiben megengedték a szüleink és az iskola szabályzata.
Azt hiszem, míg élek nem felejtem el azt a rendkívül megalázó pár percet, amelyben a szakmai gyakorlatom kellős közepén, egy kórházi folyosón állva a szakoktatóm egy életlen kötszerollóval tövig lekaszálta a szép, igényes, 2 mm-es szabadszélemet. Nyilvánosan.
Az élmény azóta is folyamatosan lázadásra ösztönöz az értelmetlenségig eltúlzott rendszabályok, protokollok ellen.

És most visszatérve a körömformákhoz. Az extrém körömformákra ebben a bejegyzésben nem szeretnék kitérni, egyrészt a többségük természetes körömlemezen nem alakítható ki, ha mégis, akkor statikai szempontból lesz viselhetetlen. Lényegében öt, egymástól jól elkülöníthető körömforma közül válogathatunk a hétköznapi életben, a viselhetőséget tartva szem előtt.


Szigorúan bemutatási céllal (hehe) készítettem egy manikűrt, melynek során az öt körmömet az öt alaptípusnak megfelelően alakítottam ki. A munkadarabok átlagosan 2,5-3 mm hosszú szabadszéllel rendelkeztek. Amit még érdemes tudni az arányaimról: kifejezetten kisméretű, inkább kerekded, mint hosszúkás kézfejjel rendelkezem, és vékony, de rövid ujjakkal. A körömágyaim keskenyek, ugyanakkor rövidek.


Amikor a körmeink fazonjának kialakításán dolgozunk, mindig vegyük figyelembe a saját adottságainkat, mert nem minden forma fog harmonikusan illeszkedni az összképbe.

A másik szempont, ami döntő lehet még, az életvitelünk, munkánk. Egy kisgyermekét gondozó anya, soktagú családot, kerti munkát saját kezével ellátó háziasszony nem valószínű, hogy biztonságosan tud létezni egy hegyes, hosszú fazonnal….bár tény, hogy a fokozatosan növelt hossz idővel megszokható.

 Természetes körmökön leggyakrabban alkalmazott körömformák




Mandula: A körmök oldalvonala nem párhuzamos, enyhe ívben egy képzeletbeli középpontban találkozni igyekezne (ha bírna). Ez a fazon alapvetően inkább a normál vagy keskeny körömágyú hölgyeknek áll jól. Egy széles, kurta körömágyon, virsli ujjakkal a háttérben nagyon mókásan tud kinézni. Előny, ha körmeid enyhén domborúak, azaz van egy minimális hosszanti c-íved, hogy ennek a formának a legelegánsabb kihegyesedő, hosszú verzióját is kipróbálhasd.







Négyszögletes („kocka”): A körmök oldalvonala párhuzamos, és a szabadszél az oldalvonalakkal szabályos derékszöget zár be. Ennél fogva a szabdszél két sarka a körömlemez szerkezetétől függően meglehetősen érzékeny a mechanikai behatásokra. Mikor előnyös ez a forma? Díszítési szempontból kiváló, mert a lehető legnagyobb felületet biztosítja. Hosszú, kecses ujjú hölgyeknek, keskeny körömággyal rendelkezőknek kifejezetten előnyös ez a fazon, pláne, a hosszúra növesztett verzió. Ha azonban rövid, tömzsi ujjaink vannak, és széles körömágyunk, inkább kerüljük, mert optikailag erősíti az előnytelen vonást. A kockakörmöket saját tapasztalatom alapján három-négynaponta érdemes picit igazítani, mert óhatatlan, hogy a sarkoknál sérül a viselés során.


 



Kerek: Ezt a formát általában rövid szabadszéllel viseljük. Én „terápiás” körmöknek hívom ezt a fazont, mert rövid, kíméli a körmöket. A legkevésbé sérülékeny. Fontos jellemzője, hogy minimális párhuzamos oldalvonala van, a szabadszél íve pedig a körömágy/szabadszél ívét követi. Díszítésre csak bizonyos korlátok között alkalmas, de nem lehetetlen! Az én körmeim akkor kaptak ilyen fazont, amikor gél lakkal kombinált díszítésekkel kisérletezési fázisban leledzettem, melynek során sikerült több epizódban leamortizálni és pihentetni kényszerültem őket.












Lekerekített „kocka”: A kerek és a szögletes körmök tulajdonságait ötvözi. Párhuzamos oldalvonalak, egyenes szabadszél, de a szabadszél sarkait utólag kissé lekerekítjük. Strapabíró, a legtöbb kéz és ujjformához harmonikusan illeszkedő fazon, mely ráadásul hosszúra növeszthető anélkül, hogy a sarkok letörnének. A személyes kedvencem! :)









Ovális: Átmenetet képez a kerek és a mandulaforma között. Az oldalvonalak párhuzamosan indulnak, majd egy nagyon enyhe ívben egy képzeletbeli középvonal felé tartanak, azonban a szabadszél általában hosszú vége inkább a kerekdedhez közelít, mint a hegyeshez. A legharmonikusabb akkor, ha ez az ív a hátsó bőrredő (körömtőben) ideális esetben ovális ívét tükrözi. Ez a fazon kellemesen tudja ellensúlyozni a széles, rövid ujjakat, a tömzsi kezeket, hossztól függően kényelmes, nőies, elegáns. Kacérkodom ezzel a formával, mert ez volt ifjúkorom ideálja!




Végezetül egy nyálcsorgatásra alkalmas fotó a mani főszereplő holografikus vöröskéjével, amelyet magam kutyultam egy ihletett pillanatomban egy sötét, krémes, meggyvörös Oriflame lakkomból némi Moyra Holographic Effect aranyholo segítségével. Ugye mesés?


Nektek melyik körömforma a szívetek csücske, és melyik az, amit viseltek? 



Felhasznált körömlakkok


Frankenem – „sajátbordó”

China Glaze Ever Glaze Active Top Coat

26 megjegyzés:

  1. Nekem a kocka a kedvencem, mert azt olyan szépen lehet díszíteni. Megőrülök, hogy az enyémet nem tudom ilyenre alakítani :) Egyszerűen nem áll rá a kezem...talán épp azért,. mert nekem nem állna jól. Mióta "körmös" eszemet tudom, mindig ovális volt a forma nálam...és jól írtad, a 80-as években is ilyen formával nyomultunk :) Emlékszem, hogy már akkor is extra körmeim voltak, ami a festést illeti...egy-egy körmömet kétféle színnel kentem ki és már akkor odavoltam a kék-zöld lakkokért. Tulajdonképpen sokat nem változtam :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztos vagy benne, hogy nem állna jól a kocka? Ellenőriztelek ám, és azt látom, ha a szemem nem csal, hogy szép, kecses ujjaid vannak! :)
      Talán a megszokás visz az ovális felé. Szerintem nyugodtan próbáld ki, kísérletképpen, esetleg kezdetnek a lekerekített kockát, az kellemes átmenet, legfeljebb átreszeled :D Ha egy kicsit lefejezed a jelenlegi fazon hegyét, mindjárt meg is kapod. :D

      Törlés
  2. Kocka :) Nekem pici tömzsi kezem van( azért mert pufi vagyok) fogyást követően csak pci kezem van,pici körmökkel.De bízom benne,hogy illik hozzám :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ügyesen fotózod a kezed Ági, mert se pufiságot, se tömzsi kezeket nem lehet nálad felfedezni, csak eszméletlenül elegáns körmöket és ápolt ujjakat. Én imádom a te körömformádat nézegetni, mindig kockásodni támad kedvem, ha nálad járok! :D
      És nem mellesleg úgy díszítesz rájuk, ahogy a banán terem, mi sem bizonyítja jobban a kocka fazon létjogosultságát!
      Éljen a kocka, mindhalálig! :D

      Törlés
  3. Le a kalappal! Szerintem neked a kocka, a kerekített kocka és az ovális áll jól. Jelenleg kocka manival rendelkezem, de eddig lekerekítve hordtam. :) Kockára azért váltottam, mert elég röviden horodm őket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te álomkörmű menyecske! :D
      Köszönöm a megerősítést, magam is úgy vélem, hogy a mandula nem az én műfajom, olyan vele az ujjam, mint egy hullamerev csirkének :D :D
      A kockára meg eléggé rá is mozdultam most, ahogy nézegetem a saját fotóimat, és lám, lám.
      Lehet, hogy bekockulok! :D

      Törlés
  4. Gyönyörű ez a lakk!! Nekem régebben kerek volt, aztán kocka (jó lemezes is lett), most lekerekített kocka.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, imádok kutyulni és ez egy nagyon hálás kis keverék lett.
      Igen, a kocka sajnos tényleg hajlamos sérülni, minden koccanás a szabadszélt terheli, a lekerekített kocka épp ezért működik nálam is, mert nagy dolognak kell ahhoz történni, hogy feladja a küzdelmet! :)

      Törlés
  5. én is a "kockák" táborát erősítem. :D volt már manula formájú és lekerekített körmöm is, de valamiért mindig visszatértem a kockához és bár néha elgondolkozom a változtatáson, eszem ágában sincs. erre a legkönnyebb díszíteni szerintem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a kocka olyan, mint egy festővászon! :)
      Nem tudnék rajtad elképzelni más fazont, a neveddel kapcsolatban automatikusan a kocka körmökre asszociálok, Jól áll neked, és tényleg jól díszíthetők.

      Törlés
  6. Szerintem én már kimerítettem minden lehetséges körömforma viselését, amit csak természetes köröm enged :D Voltam kocka, lekerekített kocka, ovális, mandula és hegyes (mandula hegyesre reszelve :D - a kedvencem) is :D Sajnos most pár hónapja kockákkal kell élnem, mert a mandula és a hegyes sajnos elég sérülékeny volt, de ez valószínűleg a munkával járt, úgyhogy még egy ideig nem formázok, pedig hiányzik, de nem annyira, hogy egy újabb beszakadást vagy letörést megkockáztassak.
    A te kezeden egyedül a lekerekített kocka nem tűnik az igazinak, minden másik jól mutat, legalábbis az én szememmel nézve :) Viszont így egyben nagyon tetszik az az "összevisszaság" :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is tetszett a vegyesvágott manikűröm, végül lekerekített rövid kockák lettek belőlük, amit általában viselek.
      El se tudom mondani, mennyire sajnálom a kis hegyeskéidet! :(
      Időbe telt, amíg megszokta a szemem, de megszerettem a látványát. Amikor a kis hegyes körmömet reszeltem, te jutottál eszembe, a nevedhez kötődik! :D
      Kár, hogy ennyire érzékeny forma, a sérülése is nagyon fájdalmas tud lenni.

      Törlés
    2. Hát, maga a sérülés fájdalmas nem volt, legalábbis nálam, de belül érzékenyen érintett :D Nem egy hétköznapi viselet a hegyes, az tuti, de nálam folyamatosan nőtt, így könnyű volt hozzászokni :) Bár tény, hogy kockára én is könnyebben alkotok, de azért mégis a hegyeset érzem a magaménak - és ahogy olvasom, te is így gondolod, hogy hegyes = Ciska :D
      Pedig tetszeni szokott a körömformád, akkor a jelek szerint bezavart a többi forma látványa :D

      Törlés
  7. Ismét egy minőségi, részletes poszt, amit öröm volt olvasni és a képek is szuperek lettek. :)
    Én is kocka-párti vagyok. Számomra ez a legelőnyösebb, a legnőiesebb. A képeimen nem látszik, de hosszú, vékony ujjam vannak (általános iskolai tanítónénim mondta mindig, hogy zongorázásra tökéletesek lennének) és úgy érzem, hogy a kocka forma remekül lezárja az ujjaim, már ha érthető ez is. :D Szóval a mandula például még jobban hosszítaná, amit nem szeretnék.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, ez anyira jólesik! :)
      Igyekszem, nagyon igyekszem fejlődni van még mit, de az ilyen dicséret szárnyakat ad.
      A hosszú vékony ujjakat valóban hosszítja a mandula kissé, de azért nem árt kipróbálni, mert lehet, hogy ettől még kecsesebbek lennének, amennyiben a hosszt nem viszed túlzásba. Mondjuk a kockáról Neked nem érdemes váltani, mert istenien áll!

      Törlés
  8. Nagyon tetszett ez a poszt is, szeretem olvasni a magyarázatokat, igazi szakértő vagy! (-: Szerintem vagy az ovális vagy pedig a lekerekített kocka, ami igazán jól áll Neked!
    Én nyár vége óta nyomulok hegyes körömmel. A 80-as évek végén de még a 90-es elején is ovális, de inkább hegyesebb forma volt nekem is. Aztán gondoltam egyet, és lekerekített kocka lett, és viszonyag rövid. Aztán jó sok év múlve ismét kedvet kaptam a hosszú körömhöz, de legnagyobb bánatomra nekem nem lehet hosszú, kocka körmöm. )-: Mivel a körömlemez szélei befelé "kunkorodnak", ha víz éri, akkor szépen kihajlanak, ha megszárad, vissza, és ez annyira gusztustalan, hogy csak na. )-: A nyáron tettem kísérletet, de aztán átváltottam a "coffin" formára, avagy koporsó, mikor a hosszú, hegyes köröm hegyét lecsípjük. Ezzel már nem volt gondom, gusztustalanul hosszúra meg is nőtt.... És aztán ebből alakult ki a hegyes forma, ennek nincsenek olyan szélei, melyek beörbülnének, tehát meg tudom hosszabbra is növeszteni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a te körömlemezed szerkezete nem hétköznapi, mégis nagyon ötletesen alakítottad ki a jelenlegi hegyes fazont, a befelé hajlásból tényleg semmi nem látszik. Merész díszítéseidhez pedig egyenesen kötelező ez a drámai felület! :)

      Örülök, hogy tetszett a poszt, köszönöm szépen! :)

      Törlés
  9. Én össze - vissza váltogatom, mindig megunom a meglevőt ;) most megint kocka lett, a dráma után estem neki a reszelővel...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koooockaaa? Rövidkocka? Ha belegondolok, nosztalgikus, mert amikor először nálad jártam, akkor is kockás voltál. :)

      Törlés
  10. Én össze - vissza váltogatom, mindig megunom a meglevőt ;) most megint kocka lett, a dráma után estem neki a reszelővel...

    VálaszTörlés
  11. Amióta csak körmöt növesztek (kb 15 éve) mindig kocka volt... Talán egyszer próbálkoztam az elmúlt 4 évben lekerekítéssel, de katasztrofális volt szerintem... :D Én 3-4 hetente szoktam viszonylag rövidre lereszelni, aztán addig nő, amíg nem érzem már túl hosszúnak... :D Ilyenkor már picit lekerekített kocka inkább a mechanikai kopásnak köszönhetően. :D Én mindenkin kockát/lekerekített kockát nézegetnék legszívesebben. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, díszítési szempontból mindenképp kockapárti vagyok én is, amikor kis csutka kerek körmeim vannak, (de még a mandulafazon is anno)szinte megreked bennem a díszíthetnék! :D

      Törlés
  12. Nekem nagyon hosszú, vékony ujjaim vannak, a kocka pedig katasztrofálisan szarul állt, ezt be kellett látnom. Jó régóta hosszúkás oválisra reszelem (bár néha megzizzenek és rövidebbre reszelem, de azért hossza mindig van), viszont a kocka és fajtái kilőve! :D
    Szerintem ezt a formát is remekül lehet díszíteni (a legutóbbi 2 manikűrömmel ami a blogomon megjelent kivételesen elégedett voltam).
    Sajnos nagyon sok ember rossz formát választ és erőlteti, mert nem látja be, hogy előnytelenül mutat rajta.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, maximálisan egyetértek...
      A Krémmánián láttam a manikűrjeidet, ugye? Jól rémlik?
      Megnézem a blogodat, gyanús, hogy Te vagy az! :)

      Törlés
    2. Anno egy másik KM-ás profilomra töltöttem fel kb. 3 manikűrt amik nagyon kezdetlegesek voltak, de ez már nagyon régen volt. Azóta azt a profilt már nem használom, a jelenlegin pedig nincs manikűröm, csak értékeléseim és eladó dolgaim. Instagramon van rengeteg manikűröm, illetve a blogomon is látható jó pár darab. :)

      Törlés