2015. december 13., vasárnap

Manikűr-rutinom


Ma az én kis heti rendszerességgel gyakorolt manikűr-rutinomat fogom veletek megosztani, és hogy még érdekesebb legyen a téma, bevezetésképp, íme, az én kedvenc manikűröm, amely ugyan nem a körömdíszítés magasiskolája, de egyszerűsége, szépsége, tisztasága miatt gyakran viselem.


 Általában hétvégére vagy szabadnapomra ütemezem be a kezem nagy-generálozását, és nálam ez a folyamat alkalmanként egy órát vesz igénybe.
Kéz-és körömápolási, manikűr-rutinom eszközein ugyan időről időre változtatni szoktam, de a lépéseket évek óta változatlan egymásutániságban gyakorlom. Ez az a rutin, amellyel a legszebb végeredményt tudom produkálni úgy, hogy a lehető legkevesebb sérülést okozom vele magamnak és amely kardinális részét képezi a kézápolási-, és ha jobban belegondolok a testápolási rituálémnak. 
Egész egyszerűen nem érzem jól magam a bőrömben, ha a kezeim, körmeim látványa nem nyújtja a tőlem telhető maximumot. Igen, én az a csaj vagyok, aki kézitáskájában, neszesszerben papír körömreszelőt, bőrvágó ollót, körömcsipeszt, kézkrémet hurcol magával minden eshetőségre készen állva, és nem egyszer fordul elő velem, hogy munka közben vagy baráti beszélgetés során váratlanul kiálló bőrfoszlányt, sorjás szabadszélt fedezek fel a praclimon, és nem nyugszom addig, míg a problémát diszkrét körülmények között, de mihamarabb nem orvosom. 
Igen. Fél szemem mindig a „pályán” van, és bevallom, az emberekkel való személyes érintkezés során az első percben, az arc, szemek, száj, fogak UTÁN a kéz, a körmök állapota az, amire önkéntelenül rákúszik a tekintetem. Lehet, hogy azt nem tudnám felidézni, hogy az illető milyen ruhát vagy frizurát viselt, de a körmei formáját biztosan fel tudom idézni. :D

Manikűr-rutinom alaplépései

balra lemezesen tört, jobbra oldalirányban behasadt körömlemezem

Állapotfelmérés, amelynek során elemzem a problémákat és megtervezem, hogy aktuálisan milyen körömformát és hosszt fogok kialakítani.

A kezem és körmeim ugyanis soha nem problémamentesek. Mivel három ujjamon enyhén homorú, felfelé álló a körömlemez, a megfelelő hossz kialakítása nálam életbevágóan fontos. A kézbőröm ugyan nem, de a körmök két oldalvonalánál a körömhús hajlamos érdesen megvastagodni. Két körmöm folyamatosan lemezes töréssel küzd, tekintve, hogy itt két komoly hosszanti barázda is „ékeskedik”. Az ismertetett problémákon kívül ez alkalommal egy oldalirányban berepedt körmöt is láthattok, amelyet három hét alatt sikerült lenöveszteni lehúzható gél lakk rétegével, és most végre sor kerülhetett az eltávolításra. Mivel ezt a körmöt a repedés vonaláig terveztem visszakurtítani, rövidke, lekerekített szögletes körmöket terveztem az összhang érdekében.

Az eszközök előkészítése. Itt most írhatnám, hogy előveszem a manikűrkészletemet, de ez nem fedné a valóságot, ugyanis mániákus körmölőként manikűrládám van, amelynek a teljes tartalmát ezúttal inkább nem részletezném, de nem kizárt, hogy megérne egy teljes bejegyzést! :D
Az alábbi eszközöket, anyagokat készítem elő:
Fölső sor: törlőlapka, narancsfa pálca, ásványi körömreszelő, homokkő radír rúd.
Alsó sor: körömlakk lemosó, CN Fa körömreszelő, bőrfeltoló-kaparó, bőrvágó olló, SH bőroldó folyadék, fogkefe, fehérítő fogkrém, CN Finomító Buffer, MN 100/180 reszelő

Ami leginkább bevált








Fertőtlenítés. A leghatékonyabb és egyben számomra leginkább kíméletes bőrfertőtlenítő szer. Ezzel fújom be a kézbőrömet, körmeimet, mielőtt körömágybőrömet bármilyen eszközzel kezelésbe veszem. Egészségügyi dolgozóként nem hiszek az illatos, zselés drogériás alkoholok fertőtlenítő hatásában, ezzel szemben ez a szer egyike azoknak, amelynek használata valóban fertőtlenített kezeket eredményez.















Az előző lakkréteg eltávolítása. Ebben az esetben a behasadt mutatóujj körömről az Essence Gel Nails At Home lehúzható gél lakkját is le kellett fejtenem. A termékcsoport tájékoztatója és oktatóvideója előírásszerű használat mellett könnyed, sérülésmentes eltávolíthatóságot sugallt áztatás nélkül, ám követve az eljárás lépéseit, én a lenti eredményt tapasztaltam.  


Essence Gel Nails At Home lehúzható géllakk eltávolításának általam tapasztalt eredménye.

Bőroldó folyadék felvitele a körömágybőrre. Egyszerűbb, gyorsabb számomra a lenőtt, letapadt bőrt speciális, bőroldó folyadékkal fellazítani, feloldani, mint percekig tartó áztatással. Erre a célra jelenleg a Sally Hansen csőrös adagolófejjel ellátott termékét használom, amely gazdaságos, baráti áron kapható hatékony alternatíva. A felvitelt követően maximum öt perc behatási idő után fém bőrfeltoló-kaparó manikűreszközzel először óvatosan feltolom a cuticulát, majd a késszerű vég élével lekapargatom a már részben feloldódott, körömlemezre letapadt bőröcskéket. A művelet során igyekszem a lehető legóvatosabban dolgozni az eszközzel, mivel a pengeéles éllel komoly sérülést lehet okozni egy óvatlan, vagy erőszakos mozdulattal, és arra is odafigyelek, hogy véletlenül se szántsak bele a körömlemez felső rétegébe. Feszültebb napokon épp emiatt fém eszköz helyett inkább homokkő radír rudat szoktam használni, ami ugyan nem hoz ennyire precíz eredményt, viszont nagyon kíméletes.

Jobb alsó képkocka a homokkő radír rudat ábrázolja meló közben :)
kedvenc olajam



Kézmosás, bőrradírozás. Kapirgálás után langyos folyó víz alatt folyékony szappanos kézmosás következik, majd a tenyerembe kevés finomra őrölt sót öntök és elkeverem pár csepp babaolajjal, amelyet alaposan átmasszírozva tulajdonképpen átradírozom a kézbőrt és a körömágybőr területét. Elég régóta használom már ezt a dm-saját márkás babaolajat, és nagyon szeretem, nemcsak a mandulaolaj tartalom miatt, hanem az én orromnak kellemes illatélmény miatt is. Az olajos bőrradírt újabb folyékony szappanos, körömkefés kézmosás követi. A radírozás művelete azonban ezzel nálam még nem ér véget. Egy benedvesített, bolyhos törölközővel, erőteljes mozdulatokkal alaposan átdörgölöm a cuticula területét, és ezt követően már olvasószemüveget kell feltennem, hogy bármi oda nem illő cafatot találjak. Amennyiben sasszemekkel sikerül ilyen túlélő cafatot találni, azt bőrvágó ollóval távolítom el óvatosan és nagyon gyorsan, mert nálam a bőrvágó olló túl hosszú ideig való használata függőséget okoz, és nehezen tudok leállni; minél tovább mürkölök vele, annál több levágnivalót fedezek fel! :D
Bőrradírozás két lépésben
Bőrvágó ollóval óvatosan és csak az elhalt részt távolítom el





A köröm két oldalánál lévő megvastagodott bőr eltávolítása. Ezt a részt évekkel ezelőtt még bőrvágó ollóval kínoztam, többnyire véresre, de nagyjából három évvel ezelőtt megvilágosodtam, és rájöttem, hogy ezt az érdes, bőrkeményedésszerű részt egy 180-as szemcseméretű papír reszelővel kíméletesen, ugyanakkor alaposan el tudom távolítani. Mire ezzel végzek, a körömlemez már újra száraz és rugalmas.






Köröm formázása, a felület finommattítása lépésenként
A köröm formájának kialakítása. Fontos, hogy teljesen száraz körömlemezen végezzük a formázást, mert a felpuhult, víztől duzzadt körömlemez nagyon sérülékeny. Első lépésként a köröm hosszát alakítom ki, minden ujjon egymás után. Ehhez a Crystal Nails Fa reszelőjét használom, és formától függetlenül, egyenes szabadszélt készítek, mert ekkor még csak az azonos hossz kialakítása a lényeg. A kurtítás után a körmök oldalvonalát reszelem, itt már ügyelek arra, hogy a tervezett körömformának megfelelően járjak el. Mivel a szögletes körmök oldalvonala jellemzően párhuzamos, így ez alkalommal ezt a formát követem, minden körmön, egymás után.











Az oldalvonalak elkészítése után reszelőt váltok, és a szabadszél enyhén ívelt, sarkoknál lekerekített fazonját már ásványi reszelővel alkotom meg. Az ásványi reszelő nagyon finom szemcseméretű, és a reszelési sorják eltávolítására is kiválóan alkalmas. A végső mozzanat ebben a fázisban nálam a köröm felületének mattítása, finomítása. Fontos, kettős célú lépés ez. Egyrészt esztétikailag jobban fest egy egyenletes körömfelszín, másrészt a finoman matt felületen a körömlakkozás is tartósabban megtapad majd.
Egy fogkefe második élete :)







Körömfehérítés. Akkor is fehérítem a körmeimet, ha épp nem látható rajtuk semmi elszíneződés, mert mivel a köröm szaruanyaga eredendően sárgás kissé, jót tesz neki egy árnyalatnyi világosítás. Ehhez szódabikarbónás fogkrémet használok és egy leharcolt, régi fogkefét.











Körömdíszítés. Többnyire ugyan nem használok színes körömlakkot a munkás hétköznapok során, inkább méhviaszos-szarvasbőrös polírozással mindössze magas fényt adok a körmeimnek, most mégis díszítettem egy kicsit a kevesebb-több jegyében.








Tiszta, száraz, zsírmentes körmökre Eveline körömerősítővel alapoztam, majd a szabadszél területére ujjbeggyel gyémántfényű pigment port paskoltam, még a teljes száradás előtt. Ezt követően a körmöket áttetsző, tejes rózsaszín francia lakkal fedtem, végül átlátszó fedőlakkal fixáltam az eredményt.









Ti milyen manikűrözési rutint követtek, és milyen manikűrt viseltek legszívesebben a hétköznapjaitok során?



A díszítéshez felhasznált körömlakkok

Eveline – 8in1 Total Action Intensive Nail Conditioner
Flormar – 397 tejes rózsaszín
China Glaze Ever Glaze Active Top Coat

Egyebek

Profinails – Gyémánt Ragyogás Csillámpor 117

31 megjegyzés:

  1. "A köröm két oldalánál lévő megvastagodott bőr eltávolítása."-ezt a mondatot nem értem. Nem semmi ez az ápolás. Nálam gyakorlatilag levágás-reszelés van, ill. olajozom-pálcikázom a körömbőrt, igazgatom a körömágyat nagyon óvatosan, de semmi vagdalás. Kétnaponta lakkozás. Nagyon alap ez a te rutinodhoz képest.
    Azt nem értem, hogy a melóban a diszkrét szín megengedett, a színes meg nem? Ez milyen előírás?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az idézett mondatot sikerült sután kifejeznem, és a jelenséget nem tudtam szemléltetni...ezt majd utólag pótolom. Akkor nem fotóztam be, pedig érdemes lett volna. :)
      Nem, nem megengedett a diszkrét se, csak azt kevésbé veszi észre és teszi szóvá a főnököm! :D A színes persze nagyon nyilvánvaló, szembeötlik mindjárt.
      A rutinom talán a fotózás miatt ennyire alapos, remélem, hamarosan a vagdosás elhagyhatóvá válik, sajnos, van terület, ahol még mindig kell vágni, igaz, igyekszem óvatos lenni.

      Törlés
    2. Nagyon szép a végeredmény, de ha a higiénia miatt nem lehet lakk, akkor a vagdosás még rosszabb, nem? Nálam megengedett a szemkiverős manikűr is, legfeljebb kevésbé mutogatom, a főnök múltkor meg is jegyezte, hogy nincs rajta minta??

      Törlés
    3. Hopp, de, mégis van egy fotó, amelyen látszik az a megvastagodott bőr: az a három fotót tartalmazó kép, ahol a gél lakkot távolítom el. A sorozat jobb szélső képén látható a szabadszél mellett, mert onnan még nem csiszoltam le akkor. Olyasmi, mint a megvastagodott bőrréteg a sarkunkon, amelyet lecsiszolunk pedikűrözés során.

      Törlés
    4. Bevallom, engem is meglepett ez a profi szalonmunka, én is az Audrey által követett rutint gyakorlom inkább, annyi hogy nem vágok csak reszelek, körömbőrt pedig csak hátratologatom. Igaz, nem is ilyen szép a körömágyam, ha feléd járok, beugorhatok egy nagygenerálra? Rám férne, mert hajlamos vagyok ellustulni az ilyesmit :))))

      Törlés
    5. Jaa, látom, hozzáér a köröm, attól vastagodhat meg. Huh, de maximalista vagy.

      Törlés
    6. Az az elmélet, hogy a körömlakk pattogzó rétege alatt megtapad a baci, és ha pattog, akkor pereg is.....az életben nem viselnék pattogzó manikűrt. Ugyanakkor a minden munkafázist megelőző és lezáró kézfertőtlenítés agresszív szerekkel kiszárítja és sebeket okoz időnként a kézen-úgy gondolom, hogy veszélyesebb, mint a körömlakk.
      Jó érzés lehet, hogy a munkahelyeden meg tudod mutatni a személyiséged egyedi mivoltát, , gyakran bele se gondolunk, hogy egy olyan apróság, mint egy szép lakkozott köröm felett érzett büszkeség, milyen sokat jelent.

      Törlés
    7. Szilvikém, a te kezed tökéletes, én csak remélem, hogy megérem, egyszer az enyém is tud olyan lenni maximalista rutin nélkül is. :D Nem is értem, hová nagy-generáloztatnál? :D :D

      Törlés
  2. Egyszer kipróbáltam a reszelést. Fél kg por, lógó idegek és még hátravolt 9 köröm. Én is csak a hosszt vágom, a formát reszelem, de hát a kerek kockán sokat nem kell reszelni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Talán a választott reszelő volt túl gyenge. A CN Fa reszelő, amit használok, a hosszból gyorsan és egyenletesen kapja le a fölösleget. Ez egy formázó reszelőhöz képest jóval durvább szemcsézet, olyannal én már csak finomítok. Vágni nem szeretem a körmöt, nekem attól töredezni szokott. Por persze van, de már megszoktam.

      Törlés
    2. Á, ez egy Rossmannos összecsukható fém reszelő. Tudom, körömcsipesz, fémreszelő, a manikűrösök itt a szívükhöz kapnak, de annyira vastag és erős körmöm van, hogy ollóval is csak bénázok, nem tudom azzal sem levágni, a reszelővel meg még csúnya is lett. Bár ha hetente reszelném, akkor még meg lehetne oldani, de 3 mm hossznak áll neki a fene reszelővel.
      A fertőtlenítő tényleg nagyon-nagyon pocsék szükséges rossz dolog, kitalálhatnának már valami kézkímélőbb fertőtlenítőt, ami nem vágja tönkre a kezet.

      Törlés
    3. :D
      Lehet, hogy páran a szívükhöz kapnak, de más dolog a profi szalonmunka, és más egy otthoni rutin. Ha te ollóval vagy ügyes, és az bevált, szerintem nincs ok a szörnyűlködésre. A bemutatott fa reszelőt viszont szívből ajánlom, körmös szakboltban szerezhető be, fa alapon mintha erős gyantaszemcsék lennének. Még sehol nem láttam azelőtt ilyet, de nagy kedvencem. Én is azóta reszelek szívesen, mióta ez van itthon. Tartós és jó érzés használni.

      Törlés
  3. Nagyon szépek a körmeid, és látszik rajtuk az ápolás. Én azt a fém eszközt keresem már régóta, mellyel a bőrt távolítod el. Jelenleg az olló élét használom erre a célra. Pont azt akartam kérdezni, mitől ennyire fehérek a körmeid, de lentebb megtaláltam a választ a fogkrém képében. Reszelni viszont én sem szoktam.. Csipesszel vágok belőlük, és aztán a formát reszelem, én üvegreszelőt használok erre a célra. A bőrt is csak visszatolom, nem vágom, és a P.Shine-t használom. Egyébként majdnem egy órát el tudok én is babrálni vele, pedig semmi az a Te profi rutinodhoz képest, amit én művelek. :D Szerencsére a munkahelyen nálunk is lehet lakkozni, sok kolléganőnek van műkörme nálunk. Emiatt nagyon sok kérdés ér, hogy az enyém is az-e, de nagyon távol áll tőlem, ha nem nőne meg a körmöm rövid volna..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)
      A fém eszközt a fodrászkellékes boltunkban vettem, és semmi márkajelzés nincs rajta, a csomagoláson sem volt sajnos, de tény, hogy pont ilyet azelőtt még sose láttam. Merthogy mindkét vége éles, és a késrész is jól kézreáll. Körmös szakboltokban érdemes keresni, mert a professzionális márkák bőrfeltoló-kaparója sokkal jobban működik erre a célra, mint az olcsó lakossági manikűreszközök. Van egy CN-kapirgátorom is, na az még ennél is alaposabban kapirgál, de az még nekem is nagy falat, piszok éles.
      Majd utánanézek a neten, hátha lelek pont ilyen kaparót, mint amit itt láttál nálam, és jelzek, ha találok forrást.

      Törlés
    2. Ja igen, és mi az a P.Shine?

      Törlés
    3. Ha beleszólhatok:
      A fém eszközt be lehet szerezni E-bayről, ha beírod a keresőbe, hogy nail pusher, akkor kiad sok-sok találatot, én is onnan rendeltem az enyém.
      A P. Shine a legelterjedtebb japán manikűrkészlet márkaneve.

      Törlés
    4. Köszönöm PAncsikám, már furdalt a kíváncsiság, és nem volt időm utánanézni! :)

      Törlés
    5. Köszönöm szépen! Hát, én inkább hazai üzletből szeretnék, bár lehetséges, hogy ellátogatok itt helyben van egy ilyen fodrászcikkes üzlet. Drogériákban néztem eddig, és a Moyra webshopjában, de ezek nem élesek voltak. No meg a legjobb "élben" szemrevételezni, vagy lehet csak én vagyok ilyen hm... maradi..?
      A P.Shine a japán manikűr, ahogyan Pancsi írta fentebb, állítólag ez a márka az eredeti. Előbb el is gondolkodtam, hogy a "méhviaszos-szarvasbőrös" polírozás alatt ezt értetted-e, hiszen ennek is a fő halóanyaga a méhviasz, és szarvasbőr buffereket mellékelnek hozzá.

      Törlés
    6. Méhviasz-tartalmú kenőcsöt használok és hozzá szarvasbőr polírozót...erről lehet, hogy lesz bejegyzés, mert van egy termékem, ami nagyon olcsó alternatíva a méhviaszra.

      Törlés
    7. Én "vevő" leszek egy ilyen bejegyzésre is! (-:

      Törlés
  4. Bandita, gyönyörűek a natúr körmeid is, ilyen szép és egészséges körmökkel még nem találkoztam!!!! És a rutin is nagyon részletes, alapos, le a kalappal, jó volt olvasni, nézni a képeket. :)

    VálaszTörlés
  5. Ez aztán a profi rutin, nem meglepő, hogy ilyen szépek a körmeid! :)
    Ezek szerint nem vagyok egyedül a köröm melletti vastag bőr reszelésével :) Nekem anno a műkörmös javasolta, mert nem volt szép, amikor állandóan vágtam (és persze többször sikerült belevágni). Azóta reszelgetem egy erősebb reszelővel, utána pedig alaposan bekrémezem.
    A fogkrémes megoldást nem próbáltam, de azt hiszem kipróbálom én is :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, így most már biztos, hogy nem vagyunk egyedül a bőrreszeléssel! :) Anno úgy voltam vele, hogy ha a lábamon reszelem a bőrkeményedést, akkor a kezemen miért ne? Habkővel is próbálkoztam már, illetve inkább habkőszerű csiszolótömbbel.
      Köszönöm a dicséretet! :)

      Törlés
  6. Még mindig látok újat a körömápolás terén :) Nagyon alapos vagy, le a kalappal. Ha jól belegondolok, én is "elpöcsölök" ennyi időt, vagy még többet is a körmeimmel. Régen, még blog előtti időkben vágtam a körömbőrt, hónapok kellettek ahhoz, hogy leszokjak erről. Most már csak bőrpuhítás, tologatás és felesleg eltávolítása. A köröm mellett nekem is megvastagodik, keményedik a bőr, de ezután reszelni fogom az ötletednek megfelelően :) Fehéríteni nem nagyon szoktam, mert az alaplakknak köszönhetően nem színeződik el a körmöm. Használok még japán manikűrt, de olyan tyűha hatást nem látok a körmeim. Talán nem voltak olyan rossz állapotban ezek szerint. Régóta tervezem én is a bejegyzést arról, hogy mit használok körömápolásra,de a lustaságom mindig nagyobb :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy hasznosnak találtad a bejegyzést :)
      Szívesen olvasnék a rutinodról, imádok ilyen bejegyzésekben csemegézni, úgyhogy kéretik nem ellustizni ezt az életbevágóan fontos témát! :D

      Törlés
  7. Nagyon meghoztad a kedvem egy ilyen jellegű bejegyzéshez! :D
    Lehet a közeljövőben írok egy hasonlót, nekem is elég alapos a rutin, de ez a műkörmös suliból maradhatott vissza. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A bejegyzésed izgatottan várom, imádok erről a témáról olvasni, és biztos, hogy szuper poszt lesz, látva a blogodat, és a munkáidat.

      Törlés
    2. Nagyon köszönöm a bizalmat, igyekszem a közeljövőben összehozni valami hasonló és érdekeset! :)

      Törlés
  8. Sikerült végigolvasni a bejegyzésed,nagyon tetszik :)
    Én is sokat babrálok a körmeimmel,én általában váltgatom a termékeket,szeretek újakat kipróbálni.Ami nálam örök kedvenc a fent említett japán mani,arról nem mondok le,minden hétvégén szoktam alkalmazni (réges régen ez hozta helyre a körmeim).A kerámia cuticle rudat most szereztem be (P2 márka,legutóbb egy csomó csillám maradékot sikerült kihalászni vele a cuticle körül)),sokkal jobb mint a fém társa ,azt már nagyon ritkán használom.Cuticle puhító folyadékként eddig a Nfu-oh volt a favorit,most a P2 terméket használom,meglepő módon kiütötte a Nfu-t a nyeregből.
    Amúgy én álladóan kézfertőtelítőt használok,mániás kézmosó vagyok,félek a baciktól meg miegymás....Néha a kezem szódabikarbónás vízbe is szoktam áztatni,főleg ha körömfehérítésról van szó,de ehhez nem használok kefét,csak a pasztát a körmeimre tapasztom.Néha oliva olajat is használok a cuticle ápolására,per pill nagy kedvencem a Lush Lemony flutter,sec perc alatt rendbehozza a bőrt.Rendszeresen használok eszközfertőtlenítőt is,ollók esetében néha nem árt :)
    Amit nem szoktam alkalmazni,a köröm felületének felreszelése,félek,hogy idővel elvékonyodik a köröm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondoltam is, hogy alapos lehetsz! :D
      Az eszközfertőtlenítő nálam is megy, sajnos kimaradt a fotósorozatból, a BRADO-cég fújós terméke, nagyon szeretem.
      A kerámiarudat pedig nem győzöm sajnálni, hogy csak egy példányban szereztem be, mert nálunk azóta se láttam ilyen terméket :(
      Köszönöm! :)

      Törlés