Az elmúlt napokban végignéztem az
eddig közzé tett munkáimat, és megállapítottam, hogy a sötét tónusú manikűrök
aránytalan többségben hemzsegnek a pasztell, világos manikkal szemben, így
elhatároztam, hogy előszedek néhány igaztalanul mellőzött, halvány árnyalatú
körömlakkot, és festek néhány optimista, szellős manikűrt velük.
Ma egy vakítóan szép, csillámos
téli díszítéssel készültem nektek,
amelyhez egy Essence The Gel jeges
halványkék lakkomat választottam alapként.
A lakk erőteljesen pigmentált, és
szabad szemmel is jól látható mikrocsillámok ékesítik. A látvány átmenetet
képez a gyöngyház és a metál effekt között, abszolút élethűen létrehozva
körmömön a deres, fagyos félmatt
hatást.
A színét tekintve majdnem fehér,
lágy, hideg kéket üdvözölhetünk a
személyében, aki úgy illik az ezüst, lila, királykék…hm a meleg tónusú színek
kivételével szinte mindenhez, mint a borsóhoz a héja :)
Felkenéskor győzött meg teljesen,
hogy a szívem csücske akar lenni, ugyanis olyan engedelmességgel, egyenletesen
terült a körmeimre már egy rétegben is, amire nem sűrűn van példa a
majdnemkrémes állagú-finisű körömlakkok világában. A második, vékony réteg
felvitele után röviden megáldottam a termékfejlesztőt, és hozzáláttam a
rendkívül gyors díszítéshez. A munka menetéről ezúttal nem készültek
fázisfotók, de annál több képet mutatok nektek a végeredményről, kárpótlásként
:)
Jégcsapszerű, fonatos mintát
szántam ehhez a manikűrhöz, hogy a motívum letisztultságával kihangsúlyozzam az
alap vegytiszta makulátlanságát és gyengéd ragyogását.
Vékony, mintázó ecsettel Az Avon Metal Effects kollekció világos
acélmetál lakkjával kialakítottam az egyszerű minták kezdő háromszög alakú
foltocskáit, majd hullámosan továbbhúztam az ölelkező, fonatos indákat.
A motívum ebben a fázisban szinte
sikoltva kérte, hogy glitterekkel, pelyhekkel tuningoljam a felületét, és erre
nem is találhattam volna jobbat szerintem, mint a vadiúj Avon Magic Effects Liquid Seguin-csodát,
amelynek ezüst csillámait a cég SOKSZÍNŰ, krómhatású hatszögletű, nagyobbacska
glitterekkel tette rendkívülivé. Ha eddig úgy éreztem volna, hogy
pasztellrózsaszín, zöld, kék, lila lakkomat nem szívesen díszíteném glitteres
lakkal, akkor jelentem, ezzel az Avon körömlakkal megváltozott ez az
álláspontom. Remélem, sokáig rendelhető lesz majd.
Mit gondoltok, valóban túl
gyakran készítek depressziós, sötét manikűrt?
Ismeritek ezt a glitteres Avon
körömlakkot?
Felhasznált körömlakkok
Essence The Gel Soft Metal – 49
turn the lights on!
Avon Metallic Effects – artic
steel
Avon Magic Effects Liquid Sequin
– sequin
Lovely Matte Top Coat
China Glaze Everglaze Active Top
Coat
Ez a fagyos szín lélegzetelállító! Olyanok a körmeid, mint a leheletfinom meisseni porcelánok. Gyönyörű!!!!
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :)
TörlésEz az Essence lakk egy álom, minden szempontból tökéletes. Csak azt sajnálom, hogy a félmatt finist nem fotóztam be, mert bizony, az a látvány is megért volna egy misét! :)
Nagyon szép lett ez a manikűr (is, akárcsak a többi :D)!
VálaszTörlésValóban jeges, ennek ellenére mégis elegáns és nőies!
Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik! :)
TörlésNagyon elegáns és csoda szép ez a manikűr!
VálaszTörlésKöszönöm szépen a dicséretet, nagyon jólesik! :)
Törlésszépséges *-*
VálaszTörlésKöszi szépen :)
TörlésGyönyörű manikűr lett,nagyon tetszik. *-* Én viszonylag vidám manikűröket készítek,inkább a rajzaim szoktak "sötétek" lenni. Néha inkább be sem viszem rajzórára,nehogy leszóljanak azért,mert reálisan látom a világot,nem mindenhol csak a szivárványt és a csillámpónikat. Van aki nem kér a világnézetemből. :D
VálaszTörlésSzívesen megnézném a rajzaidat, kíváncsivá tettél! :)
TörlésIgazad van, ha nem úszol az árral. Lehet, hogy kényelmes, de nem ad módot a fejődésre.
Tényleg vidám manikat alkotsz, szimpatikus, energikus színeket használsz.
Köszönöm a dicséretet :)
Amilyen egyszerű (ránézésre) olyan nagyszerű!
VálaszTörlésNekem talán nem jégcsap jut róla eszembe, nem is tudom mi, de talán homokóra?
Csodálatosan csillog, nagyon inspiráló!
Örülök, hogy tetszik, köszönöm szépen :)
TörlésJól emlékszem az érzésre, ami akkor kapott el, amikor ezt a halványkék lakkot megláttam a drogériában az állványon. Viharos szerelem volt :D
Aztán sokáig aszalódott szegényke a komódban, mert bármivel társítottam, túl direkt látványt nyújtott. Az Avon glitteres lakk volt a megoldás, telitalálatnak bizonyult hozzá.
Igen, van benne valami homokóraszerű! :D
Csodás lett, ez a halványkék alap nagyon tetszik. Nem tűnt még fel a depressziós vonal, honnan veszed, hogy komor dolgokat festesz?
VálaszTörlésNos, a blogon még nem, de a magánéletben már kaptam negatív visszajelzést ezzel kapcsolatban. :)
TörlésMindenesetre örülök, hogy te nem így látod a stílusomat.
Köszönöm a dicséretet :)
Nem néztem utána, de félő, hogy ez az Essence lakk kifutó árnyalat :(