Nagy izgalomban vagyok, hiszen ma
egy olyan terméket fogok nektek bemutatni, amely lehetővé tette számomra, hogy
megszabaduljak az akril festékkel való díszítés minden macerájától, legalábbis
ami a körömdíszítést és az ecsettisztítást illeti.
A festék valamennyi
tulajdonságát még nem sikerült feltérképeznem, de a kezdeti tapasztalataim
alapján úgy vélem, ennek a festéknek bizony komoly jövője van nálam. Nézzük
hát, mire számíthatunk, ha a Crystal Nails Art Gel-t választjuk díszítő
festékként.
Az én kis készletem :) |
Forrás: Crystal Nails 2015 Nyár Extra Kiegészítő Termékkatalógus |
Két kölesszemnyi zselé állaga irattartó fólián. |
A festék picike, gyárilag
forrasztott csúcsú csőrös tubusban található, aminek nagyon örültem, hiszen így
teljesen biztos lehettem abban, hogy én leszek az, aki a terméket felavatom, és
nem a fodrászkellékes üzlet kíváncsi vásárlói. Akinek mászott már ki díszítő
zselé a tégelyéből, annak ezt leszámítva is kedvence lesz ez a kiszerelés.
Én egy vékony varrótűvel szúrtam
át a forrasztást, és az első használat meggyőzött róla, hogy az első
pillantásra jelentéktelen mennyiséget valószínűleg életem végéig is
használhatom majd….természetesen ennek az örökkévalóságig tartó kapcsolatnak a
szavatossági idő gátat fog szabni, ezzel együtt is tény, hogy ez a mennyiség a festék pigmentáltságához, sűrűségéhez képest szívmelengetően gazdaságos.
A poszt elején látható manikűrben alkalmaztam
először vékony vonalakhoz, és két kölesszemnyi mennyiség elegendőnek bizonyult a
tíz köröm díszítésére.
Általam tapasztalt előnyök
- Extrém erősen pigmentált festék, a hajszálvékony vonalak húzása során egyenletes, magas fedést tapasztaltam.
- Masszív állagú, nem folyik, sem a körmök íves felületén, sem szélsőséges tesztkörülmények között.
- Az akril festékhez hasonlóan díszíthetünk vele, vékony, rövid vonalakként vagy akár egymozdulat-technika alkalmazásával.
- Az akril festékkel szemben NEM szárad szabad levegőn, legalábbis amíg díszítünk, biztosan nem. Én egy órán át dolgoztam ugyanabból a festékpöttyből, állaga ez idő alatt változatlan volt. A munka során egyetlen dolgot kell figyelembe vennünk: ez a festék UV és LED fényre köt (szórt UV-fény is működésbe hozza!), ezért semmiképp ne a napfényben fürdő konyhaasztalon álljunk neki mintázni.
- Az ecset tisztítása jelentősen lerövidül, élettartama pedig értelemszerűen meghosszabbodik, amennyiben az alapanyag UV-aktivitását figyelembe vesszük.
- A színek egymással gyönyörűen keverhetők, így az elérhető alapszínekből aktuálisan létrehozhatjuk a kívánt árnyalatokat.
- Tapasztalatom szerint normál körömlakkozott, csontszáraz felületen is kiválóan megtapad, gél hatású fedőlakk alatt az akril festékhez hasonló tulajdonságokkal bír a díszítésünk. Erre a célra alapként mindenképpen mattított felületet vagy matt körömlakkot javaslok a biztosabb tapadás és a könnyebb munka érdekében.
- A rontott motívum köttetés előtt cleanserrel korrigálható/lemosható normál körömlakk esetében is.
- Éteri hatású, áttetsző minták, illetve finom színátmenetek létrehozására is alkalmas.
Az alábbi fotón apró motívumokat
láthattok, amelyeket az ismerkedés során készítettem normál körömlakk
felületére. Jól megfigyelhető a festék stabilitása, fedése, valamint az, hogy
bátran játszhatunk a fedés erősségével menet közben.
Általam tapasztalt hátrányok
- Teljes felületen (pl francia szabadszél) és vastagon kenve (3D) nem használható.
- UV vagy LED körmös lámpa szükséges a használatához.
- Masszív állaga miatt körültekintően kell ecsetet választanunk, mert a szabályos, hajszálvékony vonalak esetében, ha túl hosszú és puha, vékony ecsettel dolgozunk, nehezen tudjuk irányítani az íveket a felületen, ezt leszámítva is gyakorlást igényel a használata, pláne akkor, ha lágyabb állagú díszítő zselékhez szoktunk hozzá. Cserébe kárpótolni fog, hogy az egymáshoz közel húzott hajszálkunkorok sem fognak egymásba folyni.
- Csak akkora felületen tudjuk használni, ami befér az UV lámpa alá. Igen, itt arra gondolok, hogy milyen szép is lenne egy nagyobb tárgyat, mondjuk a körömlakkos komódomat ilyen festékkel díszíteni, és bár technikailag éppen megoldható lenne, mégsem valószínű, hogy ezt a megoldást választanám első körben! :D
- A technika külön ecsetet igényel, amelyet speciális módon kell megtisztítanunk, tárolnunk.
Ecset
A hajszálvékony, szabályos, íves
motívumokhoz, pl csigák, kunkorok, apró szirmok, levélkék, vékony, tűhegyes,
rövid szőrű ecsetet használok, mert az 5 mm-nél hosszabb szőrszálakkal számomra
kezdőként nehezebben irányítható a masszív anyag. Az alábbi két ecsetem szereti
nálam különösen ezt a zselét:
Stamperia KR 64 10/C
Az ecset legfontosabb paramétereit rendszeresen frissített bejegyzésemben, itt találjátok.
Crystal Nails „0” short ecset
Az ecset részletes leírása itt olvasható.
Ecsettisztítás
Extrán pigmentált festékről lévén
szó, az egyszeri, kettéhajtott száraz papírtörlővel való zselékihúzás itt nem
vált be. Az ecseteket színváltáskor én színtelen gél lakk-pöttybe mártom egy
alufólián, és azzal oldom ki a pigmenteket a szálak közül, majd szálmentes
törlővel, egy mozdulattal kihúzom a gél lakkot az ecsetből.
Az ecset tárolása a zselés ecseteknek
megfelelően történik, lásd itt.
A díszítés fedése
- A próbák során gél lakkozásra, gyakorló ujjra épített zselés műköröm felületére is díszítettem vele, és rugalmas fényzselével, CN One Step Crystalac - Clear-el fedtem, a kombó szerintem tökéletes.
- Normál körömlakkozás esetében, a motívum köttetését követően véleményem szerint gél hatású fedőlakkal érdemes borítani, két rétegben, így teljesen sima, tükrös felületet kapunk. Egy réteg után még nem éreztem százszázalékosnak sem a látványt sem a tartós viselet biztonságát.
Az alábbi fotókon két réteg Essence
BTGN-el fedve láthatjátok a motívumot, erősen ívbe hajtott papírlapon. Jól
megfigyelhető a sima, tükrös felszín.
A terméket szívből ajánlom
azoknak, akiknek hozzám hasonlóan nehézséget okoz akril festékkel bánni a
körömdíszítés során, és mindenkinek, aki könnyen kezelhető, színvonalas
nail-art díszítőfestékre vágyik.
Kiegészítés
A bejegyzés olvasása során
bizonyára felmerült bennetek a kérdés, vajon mennyire egyszerű eltávolítani a
zselével készített mintát normál körömlakk-alap esetében.
A válaszom: az eltávolítás
könnyebb, mint glitteres, vagy homoklakk esetében. Mivel az alap normál
körömlakk, hagyományos lakklemosás közben az alap ki fog oldódni a minta alól,
a következő képeken láthatjátok, hogy fog kinézni lemosás során a manikűr.
Acetontartalmú és acetonmentes
körömlakklemosóval is próbáltam, mindkét verzió szépen lehozta a díszítést.
Első menetben a motívum körül fog eltűnni a körömlakk-körítés, majd az
alapréteg is kioldódik. A motívum apró darabkákban landol a pamacsban.
A lelkes első benyomások után holnap a poszt bemutatkozó manikűrjét ismerhetitek meg közelebbről.
Utána kell néznem itt Kolozsváron a Crystal Nails Art Geleknek. Óriási különbségek vannak a klasszikus akril festékkekhez képest. Köszi ezt a részletes leírást.
VálaszTörlésÉn köszönöm, örömmel tettem! :)
TörlésLenyűgöző, hogy bár homlokegyenest más anyagtípus, mint az akrilfesték, mégis hasonló látványt produkáló díszítést eredményez. Az már csak hab a tortán, hogy működik normál körömlakkok felületére is, ez lepett meg legjobban. Bízom benne, hogy lesz módod kipróbálni.
Hm... még sosem hallottam róla. Mindenesetre jó tudni, hogy ilyen is van. Ha majd lesz UV lámpám, talán ilyen festőzselékre is beruházok majd. :) Köszi a posztot!
VálaszTörlésSzívből ajánlom, szeretni való termék :)
TörlésÖrülök, hogy tetszett a poszt :)