Ezen a héten Szilvi
SzóFogadójában a GYENGÉDSÉG fogalmát fejtettem ki, és szántam megjeleníteni egy
manikűr keretein belül, de a sors úgy hozta, hogy vért izzadtam, mire a
végleges munkát elküldhettem Szilvinek. Ő Ez alkalommal a Gyakorlás fogalmával
dolgozott, és alkotott mókásan lenyűgöző manit, katt ide a részletekért,
érdemes! Olyan palacsintát jelenített meg a körmein, hogy az illatát is éreztem, és csak a töltelék hiányzott belőle, nomeg a porcukor! :D
Na, gondolom, most jól
megleptelek benneteket, amiért nem az ott bemutatott manikűr eseménydús
alkotását részletezem itt és most, de rendhagyó módon, mintegy felvezetésként
megmutatom nektek azt a munkát, amelyet eredetileg szántam a SzóFogadóba vinni.
Forrás |
Az inspirációt ugyanaz a fotó nyújtotta, amit Szilvinél láthattok, de a manikűr
kivitelezése jócskán hagy kívánnivalót maga után. A fotók válogatását követően
kapott el igazán a harci ideg, látva, hogy amivel bő két órán át szenvedtem, az
bizony több sebből vérzik. A minta inkább robusztus, mint kifinomult, a közeli
képeken pedig vállalhatatlanul igénytelen indamintákat láttam csupán és egy
hajszál választott el attól, hogy kihajítsam a teljes anyagot. Miután másnap elkészítettem a SzóFogadóba küldött „éles” manikűrt, friss szemekkel átnéztem ezt a munkát újra
és meggondoltam magam. Az alkalmazott körömlakkok szépsége, és az érdekes
összhatás miatt elhatároztam, hogy mégis megmutatom nektek.
Alapként a Lovely rózsaszín
selyemlakkját kentem két rétegben, és a látvány olyan mesébe illő, hercegnői megjelenést
kölcsönzött, amelyet egyetlen rózsaszín lakkom sem tud felülmúlni szerintem.
Tisztán érzem, hogy amikor elfogy, gyászba fogok borulni, mert utódját sehol
nem bírtam még felfedezni.
A száraz alaprétegre az Essence
jeges halványkék lakkját kentem alakzatban, majd a foltocskák tetejét
világoskék, csodálatos Lovely homoklakkal effekteztem.
A felületet matt fedőlakkal
zártam, majd a két terület választóvonalára ragasztó segítségével összegyűrt
kék holografikus transzferfólia díszítés került, ami szaggatott vonalat
eredményezett és lenyűgöző csillogást. Ezt követően, hogy ráerősítsek erre
darabos-fény hatásra, Everglaze fedőlakkal átkentem a körmöket, majd „bonyhádifazék”-kék
Avon Gel Finish körömlakkból elkészítettem a szabálytalan indamintákat.
Lovely Baltic Sand Nr7 - a látvány azért megér egy misét, az a ragyogás, azok a lágy zöld csillámok! :) |
Az indák azonban túl hangsúlyosak
lettek, vaskosak, így a felületükre tettem pár finomító csíkocskát a világoskék
Essence lakkból, ami inkább csak tovább rontotta a helyzetet. A motívum ezt
követően robusztusból száradó kék váladékba váltott, és nagyon a szívemmel kell
néznem a fotókat, hogy szeretni tudjam ezt a munkámat.
A következő bejegyzésben természetesen
találkozhattok az „éles” manikűrrel, boncasztalra vetem őt is! :D
Mit gondoltok, helyes döntés volt
újra alkotni a manikűrt?
Jártatok már úgy, hogy egy
manikűr készítése kudarcba fulladt?
A mani legszebb részei: Lovely Baltic Sand Nr7, átellenben Lovely St Tropez Nr3. Párosuk kimeríti a csoda fogalmát. |
Felhasznált körömlakkok
Lovely St. Tropez – Nr 3 rózsaszín
selyemlakk
Essence The Gel – Soft Metal
- 49 turn the lights on!
Lovely Baltic Sand – Nr 7
halványkék, glitteres homoklakk
Avon Gel Finish – P824 Royal
Vendetta „bonyhádifazék”-kék
Lovely Matte Top Coat
China Glaze Everglaze Active Top
Coat
Egyebek
Moyra Transzfer Fólia Ragasztó
Crystal Nails transzfer fólia – Jégkristály Blue
(holografikus kék)
Kár lett volna sutba dobni ezt a manit, szerintem szép és hordható is. Nekem az X-akták ugrott be róla vagy valami más űrlényes story, ne kérdezd az okát ☺ a bonyhádi fazék kék nagyon tetszik, dobbant a szivem mert Bonyhádra jártam középiskolába ☺ velem gyakran előfordul, hogy félresikerülnek a dolgok, de nincs türelmem vacakolni és olyankor otthagyom, később higgadtabb állapotomban folytatom.
VálaszTörlésIgen, tényleg az a legjobb megoldás, ha kicsit félretesszük, és leállunk a körmözéssel, ha nem akar összejönni sehogy sem, és később pihent agyvelővel fogunk hozzá újra. Én sorozatos kudarcot bírom a legkevésbé, de olyan is előfordult már, hogy az elrontott maniból sikerült valamit kihozni még.
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésSzép mani!
VálaszTörlésMindannyian tudjuk, milyen az, ha a végeredmény nem azt adja ki, amit elképzeltünk, de az olvasó csak egy kész művet lát - és hát az a festés szerintem szép, tetszik az inspirációs kép! :) Mindkettő verzió átjött! :)
A palacsintás hasonlat meg tök cuki, naaaaa :D
Köszönöm szépen! :)
TörlésÉn is úgy láttam, hogy összességében inkább érdekesen szép lett a végeredmény, különösen az alap felvillanásai a fényben, az feledhetetlen volt. :)
Ez is szép lett és az "éles" manikűr is! (-: Szerintem ez is összejön az inspirációs képpel. (-:
VálaszTörlésKöszönöm szépen, örülök, hogy mindkettő tetszik! :)
TörlésNagyon tetszik, bájos ezekkel a színekkel és csillogással. A bonyhádi cuccok nagyon jók :)
VálaszTörlésAzért elsőre, amíg nem láttam, hogy ez rózsaszín és kék, azt hittem, valami vízrajz készült, de utána kinyitottam a szemem normálisan és megcsodáltam a csillogást, jó, hogy megörökítetted a blogon ezt a manit, megérdemli!!
Köszönöm! :)
TörlésA manit egyedül a színek és azok csillogása teszi széppé, az viszont bámulatos, én is sajnálnám, ha kihajítottam volna a fotókat mutizás nélkül!
Nekem is tetszik mindkét manikűr. Örülnék, ha fele ilyen szépet össze tudnék hozni :D
VálaszTörlésKöszi szépen, de nem ér szerénykedni, szépségeket alkotsz! :)
TörlésNagyon szép lett mind a kettő. :) olyan "finomak" a vonalaid...mesteri.
VálaszTörlésKöszönöm! :)
Törlés