2016. január 29., péntek

Gyengéd Csók


Előző héten Szilvi SzóFogadójába néhány sikertelen kísérletet követően vittem ezt a manikűrt, amellyel a GYENGÉDSÉG fogalmát szándékoztam megjeleníteni. Az elkészült munkát teljes szívemből imádtam készíteni és viselni, nemcsak az összhatás, hanem a számomra új technikai megoldások miatt is.



Eddig nem láthattatok tőlem sem celluxos, sem díszítőcsíkos manikűrt, és ennek egyetlen prózai oka volt, az, hogy nem tudtam eredményesen használni ezt a pofonegyszerű, látványos díszítő technikát.
A cellux és a díszítőcsík minden egyes alkalommal felszedte az alá kent alapréteget, teljesen mindegy volt neki, bármit kentem, bármilyen csíkot használtam, bármennyit vártam a száradásra, semmi sem segített, kudarcba fulladt minden gyakorlás.


Az, hogy ma itt büszkélkedhetek első, hivatalos, többrétegű „celluxos” manikűrömmel, azt Adélnak köszönhetem, aki volt olyan kedves, és önzetlenül megosztotta a díszítőcsíkokkal kapcsolatos tapasztalatait a blogján, ebben a szuperhasznos bejegyzésben.

A munka során ezúttal minden kudarc elkerült, dúdolva díszítettem, rontás, aggódás nélkül, és folyamatosan körbevigyorogtam a fejem! :) Nem mellesleg a választott körömlakkok színharmóniája is elbűvölt, ilyen gyengéd rózsaszínt és világoskéket csak ihletett állapotban lehet létrehozni szerintem, angyalverejték mindkettő! :D


Alaprétegként a Colour Alike egyik holografikus pigmentekkel tuningolt duokróm lakkját kentem egy rétegben, majd Adél tanácsait követve lezártam egy réteg Moyra fedőlakkal, amit hagytam teljesen megszáradni, mielőtt a méretre, formára szabott irodai ragasztócsíkot feltapasztottam. (ez a ragasztószalag új felfedezés számomra, a celluxszal szemben rugalmas, könnyebben illeszthető és leválasztható)









Először az alsó, ragasztóval határolt foltokat alkottam meg, a képeken látható módon, két rétegben kenve a rózsaszín illetve világoskék lakkot, majd száradás nélkül leválasztottam a csíkokat, és Moyra fedőlakkal átkentem a körmöket.







Száradást követően az előzőleg mintázott területeket fedtem le a ragasztó segítségével, és a még parlagon maradt részt festettem ugyanilyen módon, és kivártam a száradást.















Az elkészült színes felületeket az alap színével, vékony díszítőecsettel mintáztam tovább, de fondorlatos módon a legvékonyabb csíkok érdekében néhány területen létrehoztam az alaplakkba mártott mutatóujjam közreműködésével néhány szokatlan ujjlenyomat-mintát is, amelyeket indákkal egészítettem ki.

Azt kell mondjam, ennek a kis csavarnak létjogosultsága lesz az eszköztáramban, elképesztően egyszerű és látványos, nyomdalemez nélkül megvalósítható nyomdaminta, azóta már bőszen kísérletezem vele! :D

A munkát kedvenc gél hatású fedőlakkommal zártam.




Szoktatok szokatlan eszközökkel díszíteni?


Felhasznált körömlakkok

Colour Alike – 535 (H) bronz-lila duokróm, holografikus hatással
Essence The Gel Soft Metal – 49 turn the lights on!
Lovely Baltic Sand – Nr 7 glitteres, világoskék homoklakk
Lovely St. Tropez – Nr 3 halványrózsaszín selyemlakk
Moyra Gel Coat

China Glaze Everglaze Active Top Coat

6 megjegyzés:

  1. Varázslatosan szép lett! :)

    VálaszTörlés
  2. Én szeretem a díszítőcsíkokat használni. :) (most is ilyen manikűrt viselek)
    A manikűröd most is, mint mindig, gyönyörű lett. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hiszem, ezek után nálam is megtört a jég, és többet nyúlok majd érte! :)

      Köszönöm szépen a dicséretet.

      Törlés
  3. Nagyon szép lett! Valóban gyönyörű árnyalatokat válogattál össze.
    A bejegyzés elején hatalmasakat bólogattam, mert nálam ugyanez a helyzet a díszítőcsíkokkal, celluxszal. Meg igazából nekem bíbelődni sincs türelmem vele, sokkal gyorsabban haladok, ha ecsettel megrajzolom, még ha így nem is lesz tökéletes a minta. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszik a manikűr :)
      Adél bejegyzése volt a legnagyobb segítségem a díszítőcsík ügyében, nagyon megnyugtató, hogy most már nem kell kihagynom ezt a technikát sikertelenség miatt. Az időt sajnos még mindig rá kell szánni, a rétegek száradása miatt, de igazából szabadkézi mintázás során is muszáj kivárnom, képlékeny felületre nem tudok mintázni :(

      Törlés