2016. január 9., szombat

Szerencsesárkány


Szilvi SzóFogadójában ezen a héten a Fantázia és Fondorlat fogalmakat boncolgattuk. Amíg Szilvi komoly küzdelmet folytatott azért, hogy jelenlegi apró körmeire megtervezze és elkészítse nem mindenapi szépségű, fondorlatos alkotását, én a kezdeti lelkesedésemet tervezgetés és próbamanik helyett az engem inspiráló Végtelen történet című regény újraolvasásába fojtottam. 



Michael Ende meseregénye olvasás közben talán még inkább hatalmába kerített, mint a több mint húsz éves filmélmény, mert a történet lényegét, valódi mondanivalóját most értettem meg igazán. Gyermekként lenyűgözött a látvány, felnőttként pedig válaszokat kaptam néhány megfogalmazni is nehéz kérdésre és megtaláltam a helyemet a történet lapjain. 

forrás
Nade a manikűr!
A manikűr nehezen akart megszületni, és ennek az volt a legfőbb oka, hogy mindenáron valami rendkívülit, valami egyedülállót szerettem volna festeni, olyat, ami több, mint én vagyok, mert azt gondoltam, hogy az, ahol jelenleg tartok nem lehet méltó a sztori nagyszerűségéhez.
Kellett néhány nap, ahhoz, hogy lehiggadjak, és felfogjam, nem lesz baj, ha nem az Elefántcsonttorony áll a kompozíció középpontjában, és azért sem fog háborogni senki, ha a kézzel festett sárkányomnak se keze, se lába, se szeme nem lesz, de az biztos, hogy ha én továbbra is ezeken az apró részleteken pöcögök majd, akkor végül még manikűr sem lesz!

Vajúdás papírcetlin.
Elengedtem hát magam, és arra koncentráltam, amit a legkülönlegesebbnek láttam Falcor, a Szerencsesárkány személyiségéből. A sárkányok hüllőszerű, nem túl barátságos megjelenésű fantázialények, de Falcor nem ezt a vonalat képviseli. Ő hófehér, testét finomszálú lágy bunda fedi, és a szőrzet mélyéről gyöngyházfényű pikkelyek villannak elő, és utalnak viselőjük „sárkányságára” Ezeket a gyöngyfényű pikkelyeket igyekeztem megfesteni úgy, ahogyan élt bennem az emlékük.

A minta bekattan, "sárkány" születik :)
Alapként végül egy Essence duokróm lakkot választottam, amelynek lilás-szürkés-zöldes színhatása a határtalan, feneketlen SEMMI-t hivatott jelképezni. Úgy képzeltem, hogy valamiképpen Falcort nem ráfestem, hanem beleépítem ebbe a felületbe, hiszen a történetben is küzd a sárkány a pusztító SEMMI-vel, olykor része annak, míg egy következő pillanatban előkígyózik a mélyből és emberfeletti erővel repül a megsemmisülés felett.
Ezt a gondolatmenetet követve, No Water Marble technikával, 

vékony ecsettel márványoztam bele a nedves alaprétegbe a Falcor testét imitáló krómhatású motívumot, amelynek területén azon frissiben kijelöltem a majdnai gyöngyházpöttyök helyét, ecsetheggyel pontozva irizáló gyöngyházlakkommal.

A motívum kezdeti lépései
A motívum márvány-alapja





Ezt követően gélhatású lakkal fedtem a körmöket és csontraszáradás után addig építgettem a gyöngyházpikkelyeket további pontozással, amíg elég térbelinek nem láttam a felületüket. 

Az "építkezés"


Semmiképp nem terveztem díszítő félgyöngyöket, szórógyöngyöt használni, úgy akartam láttatni a pikkelyeket, mintha azok tényleges részei lennének a sárkány bőrének.
Krómozott nonfiguratív vonalak



Türelemjáték volt, de megérte. Amíg a pöttyök épültek, addig volt idő vékony ecsettel nonfiguratív fémes hatású mintákkal imitálni Falcor végtagjait és a szőrzet további elemeit.








Mire emlékeztet benneteket ez a manikűr?






























Felhasznált körömlakkok


Essence Colour & Go – 122 chic reloaded (lila-zöldesszürke duokróm)
Moyra Metal Effect – No 304 ezüst
Sally Hansen Complete Salon – 851 Star Powder fehér gyöngyház csillámos
Moyra Metal Effect – No 301 bronz
Essence Effect – 01 pixie dust irizáló rózsaszín

China Glaze Everglaze Active Top Coat


14 megjegyzés:

  1. Imádom a Végtelen történetet, a filmeket és a könyvet is, szerintem örökké értékes alkotás marad az emberek számára (csak úgy, mint a szerző másik műve, a Momo). A manikűr pedig nagyon illik Falcorhoz, mintha csak az ő gyöngyházpikkelyes, puha bundás hátán repülnék :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyot ugrott a szívem örömében, amikor olvastam a hozzászólásodat! :)
      Sajnos a Momo-t még nem olvastam, de ezt mindenképp orvoslom, amint tudom!
      Köszönöm a kedves szavakat.

      Törlés
  2. Ismét lenyűgözött az az eredeti gondolkodásmód és alaposság amivel nekiveselkedsz egy-egy manikűr elkészítéséhez. Őszinte leszek, én nem mertem megnézni ezt a mesét gyerekkoromban mert féltem ettől a fura nagy szemű fehér "kutyától" és ezt a lemaradásomat azóta sem pótoltam :))) Most tudtam meg, hogy ez igazából sárkány és barátságos :))))) Azt hiszem számomra Süsü az egyetlen sárkány, akitől nem félek :)))))) Tényleg, megfestenéd nekem Süsüt? Ugyanez a mani, csak zöldben! :)))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne hagyd ki az életedből Szilvikém Falcort és a Végtelen történetet, tudom, hogy szeretni fogod! :)
      Süsü?
      Igenis, értettem! :D

      Törlés
  3. Nagyon tetszik ez a mani is! A Végtelen történet miatt nekem különösen a szívem csücske az egész.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, ez nagyon jólesik :)

      Törlés
  4. Zseniális. Komolyan,nagyon ügyes vagy,ahogy kiterveled egy manikűr minden apró motívumát,majd azt precízen meg is csinálod. Gyönyörű lett. (Nem mellesleg nagyon irigylem a kreativitásodat. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett a mani! :)

      Törlés
  5. Csodálatos fényképek! A sztorit nem ismerem, de ezektől a felvételektől el vagyok ájulva. Közeliek, élesek, fényesek...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, bár gyakrabban sikerülne ilyen fotókat lőni! :)
      Sajnos, még mindig azt érzem, hogy hasztalan gyakorlom a fotózást, ehhez a sorozathoz több, mint 300 fotót kattintottam...
      Nagyon igyekszem, és boldog vagyok, amikor valaki a fotókat dicséri, mert akkor tudom, hogy jó úton járok.
      A képek vakuval készültek, kiegészítő mesterséges (led) fény háttérrel.

      Törlés
  6. A hihetetlen kreativitás döbbent le mindig és az ügyesség, amivel manikűrt alkotsz belőle. Nem ismerem a sztorit, nekem is kutya ugrik be a sárkányról, hát ez van. Ha már kérdezted, akkor a manikűrről nekem ékszer vagy egy szépen hímzett selyemruha ugrik be, gyönggyel kivarrva.
    Nem tudom, a gyerekkori élmény hiánya miatt nem hiszem, hogy engem is elvarázsolna úgy a sztori, mint téged. Jártam már így, hogy "rosszkor" olvastam egy könyvet, kötelező volt gyerekirodalomból és halálosan utáltam. Biztos vagyok benne, hogyha olvastam volna gyerekként, szeretném. Sajnos kimaradt, azért egy próbát tenni fogok vele üres óráimban, már csak azért is, hogy képben legyek, pár éve a Star Warst is azért néztem meg, mert hogy lehet, hogy nem tudom, miről van szó, bár fanatikus nem lettem, de a sztori megérintett és a gyerekek odavannak érte, na, megérte. Lehet a Végtelen történetet is velük kellene megnézni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a kötelező olvasmányok problematikája ismerős, az Egri Csillagok c. regényt azóta is képtelen vagyok magamévá tenni, ugyanakkor a Kőszívű Ember Fiai az egyik legkedvesebb könyvem, és még azelőtt olvastam, hogy "feladták" volna.
      Gyerekekkel érdemes megnézni, közösen, jó kis film, igaz, nem a legkorszerűbb filmes trükköket vonultatja fel, de hat! :)
      A szépen hímzett selyemruha-hasonlat nagyon megtisztelő, jólesik, köszönöm. :)

      Törlés