2016. január 22., péntek

Díszítő Ecseteim - 2. rész - Használat és Ápolás




Ebben a bejegyzésben díszítő ecseteim használatával és ápolásával kapcsolatos személyes tapasztalataimat fogom veletek megosztani. Bízom benne, hogy az olvasás során találtok majd hasznos információt.







HOGYAN VÁLASSZUNK DÍSZÍTŐ ECSETET?

Ha egy mondattal kellene erre a kérdésre választ adnom, akkor azt mondanám: az alkalmazott technika szerint válasszunk, ez azonban nem ilyen egyszerű.
  • A helyes döntéshez nem árt, ha ismerjük az alkalmazott technika anyagának alapvető tulajdonságait.
  • Természetesen lényeges szempont a kedvező árfekvés, de én azt mondom, hogy inkább a jó ár/érték-arányt figyeljük, mert az adott technika elsajátítása, gyakorlása egy rossz minőségű ecsettel szerintem nem éri meg. Egyrészt kevés sikerben lesz részünk, másrészt előbb-utóbb úgyis rá fogunk jönni számtalan gagyi ecset gyors leharcolása árán, hogy kifizetődőbb lett volna, ha már az elején áldozunk a jó minőségű díszítőecsetre.

Nézzük hát az általam alkalmazott technikák alapanyagának megfelelő ecset-típusokat és a leginkább bevált ápolási fortélyokat.


KÖRÖMLAKKAL VALÓ MINTÁZÁS

Alapanyag

A körömlakk, alkoholok, szerves oldószerek és gyanták keveréke. A munkánk során bármennyire is vigyázunk, az ecsetünk szálait nem fogjuk tudni hosszú távon megóvni, az alapanyag mindenképp tönkreteszi azt, viszonylag gyorsan, ezért ez a technika az, ahol nem javaslok finom szőrű, kiemelkedő minőségű, vékony ecsetet vásárolni. Komolyan mondom, vérzik a szívem, amikor azt látom, hogy valaki prémium ecsetet körömlakkba mártogat.
Én lakkal való díszítés során használok természetes és szintetikus szőrű ecsetet egyaránt, és a kiválasztás során egyetlen szempont vezérel, az, hogy a szálak erősek, rugalmasak legyenek, hogy minél tovább ellenálljanak az oldószerek romboló hatásának. A paraméterekkel és az ecset formázásával kapcsolatban bővebb információt az előző posztban, itt találtok.

Használat/tisztítás/ápolás

A hajszálvékony, íves vonalakhoz merőleges ecsettartással dolgozom, munka során tálkává hajtogatott alufóliára kicsöppentett lakkba mártogatom az ecset hegyét. Szükség esetén körömlakkhígítót is csöppentek a festékhez.

Eleinte acetonos körömlakklemosóval tisztítottam az ecsetek szőrét, majd acetonmentesre váltottam, amikor észrevettem, hogy az aceton mennyire rongál, de ez sem volt tökéletes megoldás. Véletlenül vettem észre, hogy a színtelen körömlakk roncsol a legkevésbé, így ma már ezzel tisztítom a lakkmintázó ecseteimet. 

Körömlakk díszítő ecset megtisztítása színtelen körömlakk és szálmentes törlő segítségével.
Alufóliára lencsényi színtelen körömlakkot csöppentek és a szőrt többször áthúzogatom benne fektetve, óvatosan, majd szálmentes törlőkendővel letörlöm, de ezt a tisztogatást is csak akkor alkalmazom, ha tudom, hogy extrán világos lakkal szeretnék mintázni, egyébként csak kitörlöm száraz papír zsebkendővel a lakkot az ecset szőréből használat után és elteszem.


AKRIL FESTÉKKEL VALÓ MINTÁZÁS

Alapanyag

Festékemulzió, amely pigmentek, műanyagrészecskék és akrilgyanta keveréke (forrás).

Vízbázisú festék, amely nedvesen vízzel hígítható, azonban a víz elpárolgását követően vízállóra szárad, ennélfogva az ecsetünk szőrei közé ez az anyag majdnem végzetesen bele tud kötni, ha nem vigyázunk.

A technikához jó minőségű, természetes szőr ecseteket javaslok, ezzel kapcsolatban bővebben az előző posztban, itt olvashattok.

Használat/tisztítás/ápolás
  • Az első használat előtt óvatosan dörzsölgessük ki a szőrök közül a rögzítő lakkszerű anyagot, amivel gyárilag bevonták az ecset fejét. Ha nem tesszük, úgy sokáig nem lesz képes az ecsetünk jól funkcionálni. 
  • Ezt követően alaposan öblítsük és rázzuk ki. Ideális esetben ekkor azt látjuk, hogy a szálak összetartó módon egy pontban találkoznak. Az esetleges kiálló, rakoncátlan szálakat tőben vágjuk el éles ollóval. 
  • Használat során mindenekelőtt arra kell ügyelnünk, hogy mintázás közben az ecset hegyével dolgozzunk, elkerülve azt, hogy az ecset tövébe akrilfesték kerüljön, mert onnan kitisztítani majdnem lehetetlen. Az ecsettőbe belekötött festékmaradvány néhány használat után seprűsen szétálló szálakat fog eredményezni.
  • Vékony vonalakhoz erőteljesen pigmentált művészfestéket használjunk, és a palettára kinyomott festéket vízzel hígítsuk megfelelő állagúra, és merőleges ecsettartással, rögzített/támasztott csuklótartás mellett dolgozzunk.
  • Munka közben mindig tartsuk nedvesen az ecsetünket. Időnként mártogassuk, lögyböljük egy pohár vízbe, és ha szünetet tartunk, akkor megnedvesített több rétegű papírtörlő rétegei között tartsuk inkább, mert a hosszas áztatás nem tesz jót az ecset szőrének és ragasztóanyagának.
Tisztítás
  • A munka végeztével lagyos, kíméletes folyékony szappanos átmosás következzen, amelynek során egy tiszta papírtörlőn időnként ellenőrizzük, hogy minden festékmaradványt sikerült-e eltávolítanunk. Ekkor az ecsetet a törlőn húzva már nem hagyunk festéknyomot.
    Alaposnak hitt ecsetmosást követő ellenőzés során tapasztalt kék festéknyomok.
    Ha fehér festéket használtunk, akkor pedig fekete tégelybe töltsük az öblítővizet, és figyeljük az elszíneződést. Erre a célra én Helia D üres műanyag tégelyt használok.
    Alaposan átöblített ecset szálai között megbúvó fehér akril festék maradványok...
...és a fehér maradványok távozásának ellenőrzése sötét falú ecsetmosó tégelyben...
...majd a végeredmény: maradványoktól mentes szőrszálak
Crystal Nails Ecsetmosó Folyadék
  • Az öblítés után, mintha lázmérő lenne, egy-két suhintással rázzuk ki a vizet az ecsetből. 
  • Ezt követően ápoljuk a szálakat. Eleinte erre a célra olívaolajat használtam, de mióta megvásároltam a Crystal Nails Ecsetmosó Folyadékát, elhagytam, sőt a szappanos mosás hacacáréja is szükségtelenné vált, ma már mindössze annyit teszek, hogy átöblítem az ecsetet a tégelyben lévő vízben, majd az ecsetmosó folyadékkal alaposan áttörlöm, amíg a váltott törlőkendő teljesen tiszta nem lesz.
  • Ez a termék vízoldható gyanták oldószere és narancsolaj keveréke, tapasztalatom szerint valóban alkalmas az ecset tövébe kötött akrilfesték maradványok fellazítására is. Az ecset szőrét hosszú távon puhán, rugalmasan tartja, élettartamát megnöveli. Szívből ajánlom. 
  • Ápolást követően simítsuk formára a szálakat.
    Alapost tisztítás és papírpróbás ellenőrzés után a CN ecsetmosónak még bőven akad dolga!
    Használaton kívüli gyakorlóecset tövébe száradt akril festékmaradványok kioldása CN Ecsetmosóval, és lent a végeredmény
    Balra: több hónapos akril festékmaszlag maszek palettán, jobbra: CN Ecsettisztító Folyadékal oldódik.
  • Megesik olykor, különösen, ha vendégségben díszítünk, hogy nincs mód az alapos tisztogatási rutin azonnali végrehajtására, erre az eshetőségre felkészülve érdemes beszereznünk egy ún. Akrilfesték Lassító Folyadékot, amely szintén CN termék, és szerintem zseniális találmány…nem, inkább forradalmi.
    Crystal Nails Akrilfesték Lassító Folyadék
    Kettős funkcióban használható, egyrészt lassíthatjuk vele a palettára nyomott akrilfesték száradását, másrészt megakadályozhatjuk vele az ecsettőbe hónapos retekként kötni vágyó akrilfesték beépülését. Mindössze annyit kell tennünk, hogy a felületesen letisztított ecsetünk tövét egy csepp lassító folyadékkal átitatjuk, így akár néhány nap után is szépen ki tudjuk tisztítani a festékmaradványokat. 
  • Tisztítás után az ecsetet szellős helyen, állítva, fejjel felfelé tároljuk.


AKVARELL FESTÉKKEL VALÓ MINTÁZÁS

Alapanyag 

A vízfesték pigmentek és vízben oldható kötőanyagok folyékony vagy szilárd állapotú keveréke. Mivel többnyire egészen vizesre hígított festékkel dolgozunk, ehhez a technikához nagy felszívóképességű, puha ecsetet használjunk. A számomra leginkább bevált ecsetekről az előző bejegyzésben, itt olvashatsz bővebben.

Tisztítás

Az akvarell festék fontos tulajdonsága, hogy száradás után is vízoldékony marad, így a festék a mintázó ecsetből könnyedén, maradéktalanul eltávolítható, egy alapos átöblítés és ecsetmosóval történő kezelés után megnyugodhatunk.


FELÜLETI DÍSZÍTÉS SZÍNES ZSELÉVEL
  • A feladatra természetes és szintetikus szőrű ecseteket egyaránt használhatunk.
  • A tisztítás elméletileg cleanserrel, isopropyl alcohollal történhet, de kíméletesebb, ha inkább csak félbehajtott papírtörlővel kihúzzuk a zselét az ecset szálai közül, színváltáskor pedig egy csepp színtelen zselével kioldjuk a pigmentet a szőrök közül.
  • Direkt, és szűrt UV-fénytől védve használjuk és tároljuk zselés ecseteinket, portól védve, tokban, fejjel lefelé. Ha UV fény éri az ecsetet, (akár szűrt nappali fény!) a zselé beleköthet a szálak közé, és az eszközünk menthetetlenné válik.
  • Ehhez a technikához mindig külön ecsetet használjunk, mert az ecset, amellyel már egyszer zseléztünk, többé nem lesz alkalmas a vízbázisú festékekhez-és viszont.
Szennyezett zselés díszítőecset szőréből pigmentek kioldása színtelen gél lakk segítségével, föntről lefelé.


19 megjegyzés:

  1. Ez a bejegyzés is tanulságos volt. Bár én ecsettel is körömlakkokat használok, nem szántam még el magam, hogy kipróbáljam az akrilfestéket.....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy érdekes volt számodra :)
      Kezdetben hónapokig ragaszkodtam a körömlakkal való díszítéshez, és bevallom, még ma is ez a szívem csücske. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve megvettem az első akril festékemet és szépséges ecsetemet...amit az első próbát követően tönkrevágtam az anyagismeret teljes hiánya miatt! :D Akkor eldöntöttem, ha egyszer lesz rá lehetőségem, mindenképp írok egy "kisokost", mert bár sokan használnak akrilt, akvarellt sikerrel, mindig lesz friss érdeklődő, akinek pont jól jön majd egy ilyen szájbarágós útmutató.

      Törlés
    2. Gondolkodtam már rajta, hogy talán akrillal ennyire nem volnék béna. :D Mert sok helyen olvastam, hogy azzal szebben lehet kézzel dolgozni. Ha rászánom magam, mindenképpen visszatérek ezekhez a bejegyésekhez. (-:

      Törlés
    3. Ági, dehogy vagy béna, ne is mondj ilyet, csodálatos munkák születnek a kezedre! :)
      Én is pont így kezdtem az ismerkedést az akrillal, hogy azt éreztem, béna vagyok lakkal díszíteni. Aztán az első akrilos tapasztalatok elég siralmasan sikerültek, nem tudtam, hogy hígítva lehet szép vékony mintákat készítni, és az ecset se állt kézre, ráadásul tönkre is tettem, szóval megjártam a hadak útját, időbe telt, míg kitapasztaltam. Ha szépet akarok festeni, még mindig szívesebben nyúlok a körömlakkhoz, vagy akvarellhez, mint az akrilhoz, olyan az nekem, mint egy "felsőbb szint". Akrilos munkát még nem is publikáltam, az akvarell közelebb áll hozzám ma még, vagy a színes zselé, nyáron pláne, amikor az akril fenemód gyorsan képes beszáradni ecsetbe, palettára.
      Én azt mondom, és magam is így érzek, hogy tekints az akrilra kihívásként, ne megoldásként, és jó barátod lesz majd. :)

      Törlés
  2. Csak olvaslak, olvaslak, olvaslak és hoppá, máris vége? Elolvasgatnálak reggelig, komolyan mondom! :)
    Mindkettő ecsettel kapcsolatos bejegyzés remek lett, mindent átfogó és hiánypótló!
    Ja és pont holnap műkörmözöm barátnőmnek, még jobban meghoztad hozzá a kedvem! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, és köszönöm szépen! :)
      Sok sikert és csodálatos végeredményt kívánok a holnapi munkádhoz! :)

      Törlés
  3. Jujj, én fele ennyit sem babrálok az amúgy is szerény ecsetkészletemmel és a tisztító folyadékokról, oldószerekről most hallok először... tiszteletet ébreszt ez a perfekcionizmus ugyanakkor icsit zavarbaejtő is ☺ akrilfesté után egy kis víz és papírzsepi azt' jólét, én ilyen parasztosan nyomom az ipart ☺☺☺ egyébként tankönyvbe illő minőségű volt ez az ecsetes poszt is és igen tanulságos. 😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szilvikém, amit itt olvastál, az durván másfél év tapasztalatának az eredménye, bele is zavarodtam volna, ha nem oszthatom meg! A közvetlen környezetemben nem ismerek senkit, aki ezt akár csak olvasásra is méltatná, vagy a tiszteletet ébresztő-kifejezéssel méltatná. Köszönöm. :)
      Biztos vagyok benne, hogy lesz a közeljövőben olyan pillanat, amikor beugrik néhány infó az itt olvasottakból és kézzelfoghatóan hasznodra lesz majd. :)

      Törlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Igazán tanulságos poszt volt! Köszönöm! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen, örömmel írtam! :)
      Boldog vagyok, hogy tetszett, és hasznos számodra.

      Törlés
  6. Hűha. Ha nem írod meg ezt a szuper posztot,100%,hogy tönkretettem volna az új ecseteimet akril-ozás közben. Nagyon hasznos volt,köszönöm. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Reméltem, hogy hasznodra lesznek majd ezek az életfontosságú infók :)
      Én az első Norkámat vágtam gallyra, pedig akkor már tudtam, hogy kell vele bánni. Egyszerűen az történt, hogy összekevertem a Süniragasztó felvitelére használt gagyi ecsetemmel és véletlenül Norkát mártottam a ragasztóba! :(
      Első körömágy kenésnél észrevettem a bakit, de hiába volt minden tisztogatás, Norka-ecset megadta magát, kénytelen voltam újat venni. A jó ecset a szemünk fénye, érzékeny a természetes, prémium szőr nagyon, de ha szépen bánsz vele, meghálálja! :)

      Törlés
  7. Hasznos és tanulságos bejegyzés. Sok ecsetet nem úgy használok,mint kellene. Az ecsettisztító lötyikről nem is hallottam, de ki fogom próbálni, úgy érzem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett a bejegyzés! :)
      Ha kipróbálod az ecsettisztítót, majd mesélj, hogy vált be.

      Törlés
  8. az oktatóm is mindig azt mondta, hogyha szépen bánunk az ecsettel, akkor az meghálálja. :) (az első zselés ecsetem, amit még 3 évvel ezelőtt a tanulócsomagban kaptam, a mai napig tökéletesen funkcionál. bár azóta már "megcsaltam" egy pár új ecsettel.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így van, egyetértek! :)
      Az új ecset az neeem megcsalás! :D

      Törlés
  9. Én abszolút akril párti vagyok.Képtelen vagyok körömlakkal szép vonalakat húzni.
    Crystal nails abszolút nyerő ilyen téren,akrilfesték lassító is bevált.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, kiszámíthatatlanul tud viselkedni a körömlakk, mert mintázás közben ahogy szárad, nyúlik. Időbe telt kitapasztalni. A lassítófolyadék nélkül én az akrillal is szenvednék, sőt eleinte vele is, mert úgy lelassítottam, hogy nem akart megszáradni sem! :)
      Én is szeretem a CN festékeit, a fehér akriljuk hihetetlenül pigmentált!

      Törlés