2016. szeptember 6., kedd

"Tükröm-Tükröm..." :)


Mostanában lépten-nyomon tükörhatású körmökbe botlom az Interneten, és tudjátok, hogy megy ez, amit az ember arcába naponta beletol a virtuális élet, azt bizony muszáj legalább egyszer úgy istenigazából kipróbálni…más mentségem nincs a dologra, már csak azért sem, mert ha végignézem az eddigi munkáimat, jól látom magam is, hogy ezzel az effekttel játszadozni nagyon nem az én műfajom.


Következzék hát a Crystal Nails ChroMirror Pigment és bandita egyéjszakás tivornyája, amely csak azért nem torkollott reggeli másnapos savhematinos hányásba, mert időben észbe kaptam és a kudarcgyanús helyzetet egy régóta érlelődő nail art motívum megvalósítására használtam fel.

Chrystal Nails ChroMirror Pigment - silver


Az ominózus porocskát zárt tégelyben vásároltam viszonteladónál, és már ott a boltban éreztem, hogy jó döntés volt a felajánlott nejlonzacsi elfogadása a termékhez, ugyanis hazaérve láttam, hogy az esernyőmet, a pénztárcámat és a táskámban lakozó minden földi javakat csak ez az óvintézkedés mentette meg attól, hogy csillámtengerben fürödjenek.
A zacskóból kiszedve a termék a mellékelt látványt nyújtotta. Szemmel látható, hogy a csillámpor a tárolásra teljesen alkalmatlan tégely menetén át türemkedik kifelé.

A frissen fölnyitott tégely



Gyorsan előkaptam a fotófelszerelést, hogy megörökíthessem számotokra a felavatás pillanatát, amely mérföldkő volt az otthonom történelmében, ugyanis attól a pillanattól kezdve szerintem soha többé nem fog előfordulni, hogy ne találnék a lakásunkban ragyogni valahol valami pontocskát.

Nem túlzok. Finoman csillog immár nemcsak a saját szobám, de nyomokban a fürdőszoba, a WC, a kenyértartó. Ma reggel nem hittem a szememnek, amikor a macskaalmos dobozból is egy csillám ragyogott kifelé kackiásan a reggeli napfényben.

A termék kupakját már az első alkalommal is végtelenül óvatosan távolítottam el, mert a csillámos menetszél nem sok jót igért, ezért külön megágyaztam a tégelynek konyhai papírtörlőkkel, ajtót-ablakot becsuktam, gondoltam, ennyi elég lesz.
Nem volt az.

Nem ráztam, nem fociztam vele, mindössze óvatosan kinyitottam

A tégelyben található termék ugyanis nem ismeri a gravitáció fogalmát, a leheletnél is finomabb mikropelyhek alkotják, amelyek nagy része a kinyitást követően megindulni vágyik az univerzum minden irányába.

Az első tényleges próbát szerencsére némi tájékozódás előzte meg, mert nagyon nem szerettem volna ezzel a porral én túl sokat szöszölni, gondolom értitek, miért!
Értékes ÉS hiteles információkat, fotókat két, általam követett bloggerina, Manna és Dóra posztjaiból sikerült nyernem, ezúton is köszönöm nekik, nélkülük ma nem lenne itt manikűr a blogon, ugyanis feladtam volna, már az elején.


Tükör Effekt létrehozása normál körömlakk felületén

ezüst tükörhatású transzferfólia




Akik normál körömlakkra szánnák és kacérkodnak a Crystal Nails mirror porával, azok remélem, örülni fognak az alábbi kísérleti stádiumú képnek, amelyeken a márka porát, normál körömlakkon dolgoztam el, alaposan, teljesen simára suvickolva, majd különféle módon fedtem. Végül látva a csöppet sem tükör hatást, tettem egy gyors próbát transzfer fóliával is két körmön.


  • Mutatóujj: száraz ezüst alaplakk felületébe szemhéjpúder applikátorral dolgoztam be a port, majd vízbázisú fedőlakkal fedtem. Az enyhén tejes fény annak köszönhető, hogy erre a célra jobb híján a Miss Sporty peel off lakkját használtam, de annyi mindenestere látszik, hogy korrekt lenne fedésre ez a módszer, egy speciális vízbázisú átlátszó fedőlakkal, mert az effektet ezek a lakkok nem teszik töredezetté.
  • Gyűrűsujj: Alaplakk, bedolgozás ugyanaz, csak ebben az esetben fedésre a szuperszónikus Moyra Gel Look fedőlakkot használtam. Jól látható, hogy a tükör-effektet az oldószeres lakk feloldotta, és mindössze egy átlagos, ezüst mikrocsillámos hatás maradt.
  • Középső ujj: Moyra transzferfólia ragasztóba hevenyészve nyomott ezüst transzferfólia látható. Ha nem kapkodtam volna a felvitellel, most lenne itt egy szép kis tükör J Mivel kapkodtam, vannak hibák, de ezekkel együtt is 100x inkább tükör, mint a porral. Ezt a körmöt egyébként Moyra Gel Look fedőlakkal fedtem
  • Kisujj: Transzferfólia ragasztóba nyomott fólia ez is, de Crystal Nails One Step clear-el fedve.


Összegzés

A mirror-effect porok használhatók normál körömlakkra, amennyiben vízbázisú fedőlakkal fedjük, és elfogadjuk, hogy a több mint fél órás szerencsétlenkedésünk eredményét mindössze maximum három napig csodálhatjuk, feltéve, hogy nem körömkefével mosunk kezet.

Ha normál fedőlakkal fedjük, nincs értelme porozni, mert ennyit egy ezüst csillámos körömlakk is nyújt önmagában.

Kacérkodunk, hogy lefedjük vízbázisú lakkunkat normál fedőlakkal? Matricaként válik fel, erre van tapasztalatom, egy színes vízbázisú körömlakkal kapcsolatban.

Mindezek miatt és a lelki nyugalmunk érdekében normál körömlakkra én inkább a transzferfólia használatát javaslom, transzferfólia ragasztóval, Moyra Gel Look-al fedve, úgy, ahogyan már egyszer leírtam (itt)



Tükör Effekt gél lakkozás felületén

Megfelelően előkészített körmökön elkészítjük a géllakkozást. Mivel a mirror porok rendkívül finom rétegben bedolgozhatóak, érdemes trükközni az alap színével, ugyanis bizonyos fényviszonyok között a tükör alól elő fog csillanni az alapszín, ami szerintem sokkal izgalmasabb lehetőség, mint maga a mezei krómos tükörhatás. Ugyeljünk rá, hogy a por alapos belapogatását követően tükörsimára suvickoljuk a felületet.

Én legegyszerűbben és legszebben egylépéses (ones step) gél lakk fixálásmentes, kiköttetett felületén tudtam eldolgozni a port, szemhéjpúder applikátorral. Ezt követően puha ecsettel portalanítottam, és színtelen, egy lépéses gél lakkal fedtem.


A fenti a manikűrnél annyit trükköztem, hogy a por alapjaként szolgáló egylépéses géllakkot normál körömlakkokból készített színátmenetre vittem fel, mert nem szerettem volna a gél lakk leoldásával bíbelődni és nem szántam hosszú távra a díszítést.

A por bedolgozását, portalanítását, fedését követően így festett a manikűr: 


Nos, három méterről ez lehet, hogy tükörnek látszik, de normál szemtávolságból egyáltalán nem gondolom azt, hogy megérte a szenvedést, arról nem beszélve, hogy a körömágyak mentén bújkáló csillámokat körömkefés kézmosással tudtam csak eltávolítani, mielőtt csalódottságomat a hőn áhított Abalone-motívum elkészítésébe fojtottam volna.



Összegzés

A Crystal Nails ChroMirror Pigment az én tapasztalataim szerint nem alkalmas reális tükör-effekt létrehozására. Sajnálom.

Dóránál ugyan láttam, hogy ő sikerrel alkalmazta a Moyra hasonló célú porát, meggyőző eredménnyel, de lányok, én ez után a kínlódás után eldöntöttem, hogy többé nem nyúlok mirror por után, mert nem hiszem, hogy megér ennyi erőfeszítést a telibe tükrözött körmök látványa.


A díszítés




















A tükrös körmöcskék szemrevételezése után én ledőltem aludni, mert teljesen leszívta a ténykedés az összes energiámat. Ébredés után azonnal előszedtem az imádott fekete festőzselémet és elkészítettem az ominózus ABALONE (tengeri fül) kagyló héjának az erezetét minden körmön, köttettem, majd a felületen bronz, metál rózsaszín, metál lila és metál zöld zselé golyós tollal kifestettem a motívumot teliben. 
A színek elmosását alkoholba mártott szintetikus ecsettel végeztem, majd a manikűrt normál fedőlakkal zártam.



A tükör effekt eltűnt, és átadta a helyét valami másnak, amivel már végre tudtam azonosulni. Ez számomra egyébként a legfontosabb momentum, körömdíszítés során, mert ha nem érzem magaménak a manikűrt, képtelen vagyok elfogadni, inkább lemosom.









Ti hogy álltok ezzel tükör-köröm trenddel a hétköznapok során?
Tetszik?
Láttok fantáziát a mirror porokban?
Próbáltátok már valamelyik márka porát?







Felhasznált körömlakkok

Moyra Ridge Filler base coat
Vollaré Da Vinci 244 – gyöngyház napsárga
Aden – No 75 liláskék selyemfényű
Crystal Nails One Step Crystalac – 0 clear
Sally Hansen Complete Salon – 851 Star Powder fehér mikrocsillámos
China Glaze Everglaze Active Top Coat


Egyebek

Moyra Kiquid Tape – folyékony bőrvédő
Crystal Nails ChroMirror – Silver
Lora Beauty szemfesték applikátor
Crystal Nails Art Gel festőzselé - black
Gel Pen – bronz, metál rózsaszín, metál lila, metál zöld

Moyra Cleanser

19 megjegyzés:

  1. Szép a manikűr. Ez a tükrös hatás nekem nem tetszik akkor sem, ha katalógusfotón látom, a fenti leírás után meg bele se kezdenék még hobbiból sem. Majd ha kihozzák sima felkenhető lakkban ezt a hatást, akkor esetleg kipróbálom. Moyra videót én is láttam, jaja, szép, csak ne az én körmömön legyen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Maximálisan egyetértek, mert lehet ugyan trükközni ezzel a porral, pl csak bizonyos területeken dolgozom be, színátmenetes alap, motívumot effektezek vele, de ezen trükkök mindegyike megvalósítható mirror por nélkül, tisztán, dalolva. :D

      Egyébként nem akartam még a bejegyzésben megemlíteni, de volt egy kellemetlen tapasztalatom. Eddig kétszer ügyködtem behatóan a porral, és mindkét esetben apró hólyagos kiütések jelentkeztek az arcomon, viszketés, stb. Kimutatott króm-és nikkelallergiám van.
      Az INCI ismerete nélkül azonban nem akartam lehúzni a terméket ebből a szempontból, de ha bebizonyosodik, hogy tartalmazza egyik vagy másik allergént, kiegészítem a bejegyzést ezzel az infóval is.

      Örülök, hogy tetszett a mani! :)

      Törlés
    2. De hát ebben valószínű van króm! A nevében mindenképpen. Így belegondolva, nem is veszélytelen.

      Törlés
    3. Az állagát tekintve könnyű, mint valami műanyag minipehely részecskéi, viszont körömlakkba keverve megtartja a szerkezetét-ez utóbbi mégiscsak arra utal számomra, hogy fém.....Whááá...vakarózok tőle, hogy rákérdezzek a márka honlapján, egy régi bejegyzés kapcsán már megtettem egyszer, és az égvilágon semmi visszajelzést nem kaptam. Bloggerként kérdeztem és azt írták vissza, hogy továbbítják a kérdést a blogger-ügyekkel foglalkozó személyzet felé. No, onnan válasz semmi. Pedig a kérdés mindössze annyi volt, hogy miért nem találok a katalógusban szereplő terméket a webáruházukban :(

      Törlés
  2. Csatlakozom Audrey-hoz, szép-szép a katalógusfotó, de nekem nem kellene a körmeimre. Ilyen macerázás árán pedig főleg nem! :)
    A manikűröd viszont nagyon jól néz ki! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :)
      A manikűr alapjaként nagyon jól jött a krómos alap effekt, de ez sokkal könnyebben megvalósítható, ha egy értelmes krómhatású ezüst lakkot választunk.

      A zselé tollakkal pedig isteni díszíteni, csodásan kombinálható nyomdával is! :)

      Nézd csak, így :
      https://www.youtube.com/watch?v=r6xkNpsMg8E

      Törlés
  3. A tükrös körmökkel én is így vagyok másokon megnézem, dejó de magamnak inkább nem. Ami pedig a manikűrödet illeti valami varázslatosat hoztál ki az egészből. Nagyon szép. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen! :)
      Magam sem értem miért jó forgalomba hozni egy olyan díszítő anyagot, amivel ennyi járulékos macera van. Belegondolok annak a műkörmös szakembernek a helyzetébe, akitől ilyen körmöket kérnek, mert a manipulált fotókon azért mennyire f*szául néznek ki ezek a körmök. A szerencsétlen meg szenved, poroz mint a méhecske, többet göbődik vele, mint egy sima trfóliával, a végeredmény pedig nem okoz katarzist a vendégnek, mert hogy ezzel tutira nem TÜKÖR az effekt, maximum olyasmi és az sem közelről.

      Törlés
  4. Nagyon szép lett a végeredmény! (-:
    Hát, ezek a porok nem annyira tükrösek, inkább trükkösek. :D Félretéve a tréfát.. Nekem nagyon tetszik! Ezüst lakkoknál is minél homogénebbeket keresek és főleg, hogy minél csíkmentesebben lehessen kenni. De ennél messzebbre nem is fogok menni. Rengeteg babramunka van vele, ahogy olvasom, tényleg nem éri meg. Úgy pedig főleg nem, ha nem is tartós a vízbázisú lakk miatt. Nagyon jó bejegyzés, tanulságos! (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett aa végeredmény! :)
      Transzferfóliával érdemes próbálkozni, azzal tényleg meggyőző az effekt, feltéve, ha nem bénázzuk el.
      Körömlakkból mi volt eddig a legmeggyőzőbb, leghomogénebb fémestükrös hatás?

      Törlés
  5. A tükörhatás nem igazán hoz lázba, de az abalon minta nagyon tuti!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ebben teljesen biztos voltam, mármint a tükör iránti lelkesedésed mértékében! :D :D

      Az Abalone motívumot már próbálgattam régebben, csak félretettem, mert nem vettem észre, hogy metál alapon lenne az igazi elkészíteni. Nem kell, hogy "mirror" legyen az alap, de határozottan jót tesz a mintának, ha némi fémes hatás villan elő a mélyből.
      Gyöngyház alapon nem ennyire mutatós, legfeljebb szürke gyöngyházlakk fölött :)

      Törlés
  6. Csúcs, ahogy írsz, nagyon tetszik a stílusod, meg persze a körmeid is. :) Nagyon szép ez az abalone minta, lehet, hogy majd egyszer én is csinálok ilyet.
    Bevallom őszintén, én nem igazán követem ezeket a köröm trendeket, csak lakkozom, ahogy éppen jól esik. De ezeket a porokat asszem, inkább kihagyom. :) Még a nagyobb pelyhes csillámok is eléggé ki tudnak készíteni, mikor már mindenhol van belőlük. Hál' Istennek ez csupán a "feljáróra" korlátozódik nálunk, ahol fel lehet menni a tetőtérbe. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett a bejegyzés! :D :D
      A legváratlanabb helyeken is elő fognak bukkanni, ne aggódj! :D :D

      Törlés
    2. Még csak egy icipicit bontottam ki őket, kipróbálni, hogy egyáltalán hogy lehet majd a körmeimre varázsolni, de már tele van vele a feljáró, szóval sejtem, mi lesz, mikor rendesen alkotok majd vele. :D

      Törlés
    3. Nekem az vált be, hogy porozós manikűröknél egy réteg nedves törlőkendőt teszek az asztalra, a kezem alá, és ez felfogja a nagyját a repülő csillámoknak, meg teszek a kezem ügyébe is külön nedves kendőt.

      Törlés
    4. O~oh! Legközelebb én is így fogom csinálni. :) Ja és legváratlanabb hely...téényleg előbukkant egy zöld csillám...melóba az öltözőben... O.o XD

      Törlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés