Előfordult már veletek, hogy gyanútlanul, orrpiszkálva
üldögéltetek a számítógép monitorja előtt, unatkozva, böngészve a neten és
hirtelen szembejött veletek álmaitok motívuma?
Én tegnap voltam részese egy ilyen emlékezetes élménynek. Az
orrom piszkálásáig még éppen nem jutottam el, de épp Helie Szólánc-kihívására készülve vekengtem
egy tematikus díszítés fölött, és amíg várakoztam, hogy száradjon már az a
nyomorult próbakenés, beugrottam a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közössége
facebook oldalára, nézelődni picikét.
Szabó Mária kézműves munkája, achát medál (forrás) |
Szabó Mária bejegyzése fölött akkor majdnem átsiklottam, mert nem
volt túl izgalmas a kezdőkép, nem keltette fel az érdeklődésemet. A név volt
az, ami megpendített bennem egy régi-régi húrt, egy barátság emlékét, amit már
betemetett az idő homokja…
A következő pillanatban már meghatottan olvastam végtelenül
szerény sorait, bemutatkozását, majd rákattintottam a weboldalára.
Szabó Mária önmagát „csak egy kicsi, kezdő kézműves”-ként
mutatta be, a weboldalon ezzel szemben művészi színvonalú, kézzel készített ékszerek
között böngésztem, legalábbis addig a
pillanatig, amíg meg nem történt a nagy találkozás és el nem kezdődött eme
szépséges achátmedál és bandita közös délutánja, egy elképesztően izgalmas,
bensőséges utazás, amely csak késő éjszaka ért véget.
Imádom az ékszereket, az ásványokkal, féldrágakövekkel
díszített példányokért kiváltképp odavagyok, mindig is lenyűgözött a folyamat,
amelynek során valaki fog egy darab kavicsot, formára csiszolja, és hirtelen
előbújik a kő mélyén rejlő varázslat, az érzékelés szintjén, valóságként. A
kézzel készített ékszerek talán még ennél is többet nyújtanak számomra, mert
azt alkotó keze nyomát, lényének egy darabkáját őrzik.
Munkám során a medál központi részében álló ásvány nem
mindennapi rajzolata és a finom, egyszerű, ízléses foglalat egyaránt inspirált,
és ha belegondolok, talán pontosan ez a lepkekönnyed kivitelezés volt az, ami
megmozgatta a fantáziámat, sőt némi belső vívódásba is sodort, ugyanis a kő
erezetéhez hasonló motívumok kapcsán én szinte mindig a túldíszítettség
határáig szoktam elmenni. Ebben az esetben viszont a kőre összpontosítottam, és
beláttam, hogy a látvány bizony így tökéletes, és letettem arról, hogy
megbandizzam.
Legalább négy-ötféle módon próbáltam megjeleníteni a kristályszerkezetbe
zárt buborékhatást. Poroztam, mint a méhecske, szivacsoztam foltszerűen,
gradientként, lakkot váltottam, végül, mint már annyiszor a blog történetében, a
vajúdás végén most is a dry marble technika juttatott el a kitolási szakba.
Irattartó fólián (bugyin) készítettem el a díszítést,
tojásdad, nagyjából köröm méretű matricákat gyártva.
Kristályos, színjátszó pelyhes, színtelen körömlakk bőséges
nedves rétege a matricák alapja, amelybe két irányból zöldeskék csillámos, és
bíborszín körömlakkot mixeltem díszítőtűvel, úgy, hogy márványos hatás itt-ott
megőrizze áttetsző mivoltát.
Ezt követően a még nedves felületbe díszítőtű segítségével
apró pöttyöket pontoztam zölden irizáló halvány rózsaszínből-ez nyújtja a buborékhatást.
A kész matricák nagyjából három órán át szárítkoztak,
mielőtt felapplikáltam volna őket a körmeimre, az alapként szolgáló vékony
rétegben húzott mikrocsillámos fehér körömlakkra.
Matt fedőlakkal |
A kész manikűrt először egy réteg matt fedőlakkal kentem át,
és bevallom, nekem már így is szívem csücske volt ez a munka, de
mindenféleképpen át akartam élni azt az élményt is, amit az extrán fényes, gél
hatású fedőlakk nyújt.
Erősítsetek meg kérlek, ugyehogymindenféleképpenmindenkétségetkizáróantutiholtbiztosan a fényes felület az igazi?
A szemkiverős pehelycsillogással?
Legvégén csak nem bírtam magammal, húztam pár barokkos indát
ezüstmetál lakkal a körmök hegyére, de szerencsére nem erről a verzióról
készültek a legjobb fotók. J
Felhasznált körömlakkok
Golden Rose 3D Glaze Top Coat – 14 (kristályos pelyhek
színtelen bázisban)
Moyra Gel Look – No.962 Leona (zöldeskék)
Catrice Ultimate – 46 Berry Potter & Plumbledore
Moyra Gel Coat
Zölden irizáló halványrózsaszín
Sally Hansen Complete Salon – 851 Star Powder (fehér
mikrocsillámos)
RdeL Young Matt Top Coat
China Glaze Everglaze Active Top Coat
Újabb különleges és szemkápráztató mani. :3 A barokkos inda is tetszik :)
VálaszTörlésAz ezüst motívumot inkább már csak kíváncsiságból húztam a végén, már nem akartam kidolgozni ennél jobban, de ha komolyabb szerepet szántam volna az indáknak, biztosan megmagasítottam volna őket egy kicsit.
TörlésKöszönöm a dicséretet :)
Nagyon szép manikűr lett,igazán ügyes vagy,bár nekem az inda már sok:) Én is már probálkoztam a bugyival,de valamiért nem tudtam róla felszedni a mintát:(
VálaszTörlésEgyetértek, nekem sem tetszett az indákkal tuningolva. Óriási szerencse, hogy ezt már csak a legvégén, lemosás előtt készítettem, amikor már nem számított, mert nyilvánvalóvá tette, hogy az eredeti, csupasz verzió a tökéletes, amit addigra már szénné fotóztam! :D
TörlésA bugyizásnakaz a titka, hogy ki kell tapasztalnod, mennyi száradás szükséges a matricának. Nagyon ritka, hogy én három óránál hamarabb nekiálljak leszedni a bugyiról a matricát, úgy nekem sem jön fel rendesen. Az se jó, ha túl száraz, mert akkor merev lesz. Ezt ki kell tapasztalni. Csinálj pár próbamatricát, és figyeld meg, hogy viselkednek, elég, ha csak simán fölkensz pár foltot a bugyira.
Aztán.
Én a rapcsos, nem teljesen sima bugyit használom, úgy, hogy egy tetszőleges színű , vékony kartonlapot fűzök bele, ami tartást ad.
Ha így is nehézkes a fölszedés, akkor próbáld ki, hogy egy réteg színtelen fedőlakkal áthúzod a matricát, amit jóval túlkensz a motívumon, így ha felszedéskor sérül is a széle, a motívumban, ami a körömre kerül, nem esik kár.
Én amikor próbáltam kb. 15 percet vártam. Szerinted az ilyen nail pad-ek jók? Vagy jó a bugyi is és nem érdemes befektetni?
TörlésHa gyakran alkalmaznád a technikát, mert ráérezni az ízére olyan, mint nyomdamegszállottnak lenni, akkor érdemes befektetni. Nem drágák ezek a pad-ek. A bugyiban azt szeretem, hogy a belefűzött lapokkal olyan hátteret tudok adni a munkának, ami optimális. Fehér pad-en fehér matricát gyártani eléggé nehézkes szerintem. Ha a tárolási szempontokat nézem, akkor is a bugyi a nyerőbb, ráadásul azt nem sajnálja az ember gyötörni. Azt szokták mondani, hogy a pad-ek előnye még az, hogy méretarányos segédvonalak vannak rajta, de ezt is ki lehet váltani előre rajzolt betétlapokkal.
TörlésPad-et én semmiképp nem tervezek venni, viszont nemrég vásároltam kb 1000 Ft-ért (ennél olcsóbbak is vannak) egy kék szilikon sütőlapot, kicsivel nagyobb, mint A/4-es méretben, erre a célra, és látod, még mindig a bugyit használtam itt is, holott már megvan egy ideje :D :D
Számomra is a fényes felület az igazi, bár nálam az ellenkezője lenne a meglepő :)
VálaszTörlésIgazán különleges és aprólékosan kidolgozott manikűr lett, nagyon tetszik!
Az inda már nekem is túl sok, de egyébként ismét egy fantasztikus manikűrt készítettél!
Igen, ha az indával készített látvány lett volna a végeredmény, most nagyon mérges lennék, mert az nekem sem tetszett volna! :D
TörlésCsupaszon volt a legszebb, de nem bírtam anélkül lemosni, hogy ki ne próbáljam! :D :D
Varázslat ismét :) Jaj, sajnáltam volna lemosni, fotózás után azonnal lemosod? Fél napig sem hordod?
VálaszTörlésMár nagyon vágyom egy lakkozgatós délutánra, amikor semmi más dolgom nincs, de tegnap egyszínű lakkot kentem csak fel, rémes, időm semmi, remélem, vége lesz a lakásfelújításnak a héten.
Szoktam ihletet kapni mintáktól, legutóbb egy sárga-fekete szőnyegmintától, de aztán nem maradt idő a megvalósításra, elsőre nem sikerült és le kellett mosnom.
Alapból megszakadt volna érte a szívem lemosáskor, de így, hogy rábarmoltam az ezüst indát, már nem szántam annyira lemosni! :D :D
TörlésHúha, ez akkor komoly, maratoni lakásfelfordítós felújítás, nem csodálom, hogy erőd végén jársz.
Nálunk is volt/van felújítás, de szakaszokban, szobánként haladunk a megvalósítással, és engem már így is frusztrál, pedig egy-két hetes szünet is eltelik két szoba között.
Nálam is gyakori, hogy nem sikerül elsőre egy ihletett motívum, erre bizony tényleg kell az idő, a békés, nyugalmas lakkozós délután. Kitartás, biztosan gyönyörű lesz az otthonod! :)
Ez valami gyönyörű lett! o.O Mindenképpen kipróbálom majd én is, bár magamat ismerve, közel sem lesz ennyire szépséges. :D
VálaszTörlésAz irattartó fóliás körömmatrica-gyártásról még nem is hallottam, nagyon ötletes. :)
Köszönöm szépen! :)
TörlésA rekkenő hőségben kifejezetten hálás ez a technika, mert nincs vele különösebb gond. Elkészíted a matricát, akár napokig is pihentetheted a a fólián, csak akkor arra kell ügyelni, hogy a matrica addigra már rugalmasságát veszti, és egy vékony réteg fedőlakkal át kell kenni, és ekkor fél óra után újra tökéletes, rugalmas állagot kapsz.
Köszi a plusz-tippet!:)
Törlés