Hogyan tovább bandita?

A kapocs

Néhány manikűröm ismertető szövegében a szemfülesebb olvasóim már felfedezhették, hogy szoros kapcsolatot ápolok a macskáimmal. Azt gondolom, itt az ideje, hogy meséljek nektek róluk, és arról, hol az én helyem az ő kis történetükben, illetve mit jelentenek számomra.

Ha egészen pontosan utánaszámolok, harminc éve osztom meg az életemet macskákkal...ők a gyermekeim.

Nem hinném, hogy valaha osztottam meg ennél személyesebb információt magamról, és ebben a pillanatban teljesen biztos vagyok benne, hogy  soha senkivel szemben nem leszek ennél nyíltabb, de úgy érzem, tudnotok kell, hogy nem szimpla megszállott macskarajongóval álltok szemben, hanem valakivel, akinek a macskái jelentik a családot.

Nem sütök szülinapi tortát, nem írok alá ellenőrző könyvet, nem állok büszkén diplomaosztó ünnepségen és nem, nem kapok május első vasárnapján virágot. Idő kellett ezt elfogadni…

Macskáimmal kapcsolatban eredetileg egyetlen bejegyzést szántam írni, emiatt aztán hónapok óta vakarászom magamban ezt a témát, hiába no, idő kellett hozzá, mire megértettem, több ez a történet, szövevényesebb annál, hogy egyetlen rám jellemző terjedelmes posztban megosszam, és még most is van bennem szorongás az időrendiség tekintetében.

Mivel, kivel, melyikükkel és honnan kezdjem?

Fog-e bárkit is érdekelni ez a témakör?

Hogy fonjam bele ezt az én kis privát szférámat a nail art bejegyzéseim szövetébe anélkül, hogy merő zagyvaságnak tűnjön az egész?

Tegnap volt emiatt egy kis éjszakai vívódásom a blogom szerkesztőfelületén. Eldöntöttem ugyanis, hogy az átláthatóság érdekében végre elkészítem a blog komplett menüsávját a számomra legfontosabb bejegyzés kategóriákkal, hogy bárki, aki idetéved, azonnal el tudja dönteni, érdemes-e benyitni valamelyik szobába, vagy inkább köszöni szépen, de tovább áll.

Egyszerű menüsávban gondolkodtam, mert a legördülő menüsáv még csak egy idegesítő, ugyanakkor vágyott ábrándkép.

A frissített menüsávom

Ki vagyok én?

Nos, a menüsáv elkészült, és még bőven van mit finomítanom rajta, hiszen ha a legfontosabbakat mindet beillesztettem volna, most két sorban állna. Így a továbbiakban néhány kevésbé lényeges menüponttól, azaz kategóriától (címkétől) az elkövetkező napokban mindenképp megválok, mert azt szeretném, ha azonos hangsúlyt kapnának a blog legfontosabb elemei, hiszen egyre többször láthatjátok, hogy nemcsak nail art-ból áll számomra a világ, bár tény, hogy a blog legfontosabb önkifejezési eszköze a körömdíszítés. Ugyanakkor egyre gyakoribb, hogy személyes gondolatokat, érzéseket kapcsolok, osztok meg a manikűröknél, és néha elfog a bizonytalanság, vajon jól teszem-e, mert mi van akkor, ha ez senkit nem érdekel belőlem.

A napokban terveztem átalakítani picikét az oldalsáv "Népszerű Bejegyzések"-modult. 

Pillanatnyilag a blog történetének legnépszerűbb öt bejegyzése áll itt, és ez elkezdett zavarni. Szerettem volna, ha az idetévedők ennél az ötnél többet látnának belőlem, és kigondoltam, hogy nomajdakkor átállítom „havi” legnéppszerűbbre a modul funkcióját.

Nem tettem meg, mert ugyanezt a képet kaptam volna!

Emiatt először felvihogtam, később pedig mélyen elgondolkodtam az ok-okozati összefüggésekről. 

„körmös” bloggerként vajon reális elvárásom magammal szemben, hogy olyat nyújtsak, ami túlmutat a körmök világán úgy, hogy mindenem alapvetően ebben a témában gyökerezik, vagy hajtsak a népszerűség irányába, ami, ahogy az oldalsávom eleme mutatja, terméktesztekből, csoportos manikűrkihívásokból áll?

Nyugtalanító gondolatok ezek.

Békén hagyom az oldalsávot. Engedem, hogy tovább ösztönözzön, inspiráljon arra, hogy maradandó értéket hozzak létre.

Jelenleg 56 feliratkozott olvasóm van, és szinte naponta játszok a gondolattal, vajon hányan, kik kattintanak közülük, vagy rajtuk kívül az oldalamra, azaz kik vagytok TI, kedves olvasóim, mit jelent számotokra bandita?

Megértettem, hogy hiábavalóság szorongani amiatt, vajon lesznek-e olvasóim, ha én megnyílok, és már többet mutatok, mint esetenként tíz, gondos manikűrfotó, mert akit fáraszt a rizsázásom, legfeljebb átfutja, aztán továbblép, vagy lemorzsolódik, de ennél sokkal izgalmasabb lehetőség, hogy széles körben ismertté tegyem a gondolataimat, lesz ami lesz J

Egy lenni a sok között

Az ominózus fotó

Aztán itt van az én legnagyobb szorongásom, miszerint ha túl közel engedek magamhoz embereket, ismeretlenül, a virtuális térben, vajon elég erős leszek-e ahhoz, hogy elviseljem a saját sebezhetőségemet? 

Erre a legékesebb példa, amikor a munkatársaim kíváncsian nézegették a frissen mentett, még nagybeteg cicáimról készült fotókat, cukiságra számítva, és egyikük undorral az arcán fújogott, megpillantva Csipetkémet, akiről akkor még nem tudtam, mindössze olyan képet mutatni, ahol igencsak nyomorúságosan nézett ki szegény pára. A kolléganő undora és arckifejezése, a hang, a jelenet kést forgatott a szívemben. 

Szükségem van nekem erre? Ha igen, akkor hogyan fogom kezelni a bántó helyzeteket?

 

Te mennyit látsz belőlem?

A Krémmánia blogon egy termékkel kapcsolatos vita közben a vitapartner valószínűleg a profilomba kattintva szembesült az én manikűrfeltöltéseimmel, majd, hogy belém rúgjon, tett egy becsmérlő megjegyzést az én általa feltételezett körmös szakmámra. 

Azt gondolta, műkörömépítő szakember vagyok és meghozta szellemi képességeimre vonatkozó megállapításait. Naná, hogy fájt. 

Nem vagyok körmös szakember, de művészetként, hivatásként tekintek erre a szakmára és soha eszembe se jutna senkit sekélyesnek titulálni azért, mert a körömdíszítés az álma, munkája, szívcsücske.

korlátok

A történet legérdekesebb szituációja az volt, ahogyan a legkedvesebb ismerőseim a bántó komment után a védelmükbe vettek.

Volt, aki kifejtette, hogy én diplomás, komoly szakmát gyakorló ember vagyok….értitek ezt a félmondatot?

Azzal a két dologgal szánt megvédeni engem nyilvánosan, ami a legkevesebbet jelenti az életemben, a diplomám és a tanult szakmám. Egy nyomorult, keményfedeles könyvecske és egy szakma, amelynek foglyaként vergődöm évtizedek óta….

Az út

Aki rám kíváncsi, annak bizony el kell fogadnia, hogy nálam, itt a blogon körmökön át vezet az út, és egyre biztosabban érzem, hogy helyes irányba tartok, és hiszem, hogy ez adja a Kezem Nyomán... egyediségét.

Tehát akkor, nézzük az új menüpontomat, amelyet hamarosan láthattok a menüsávom részeként a „Macska” címke alapján. 

BEVEZETŐ

Hatan vannak.

Hat szempár keresi a tekintetemet és üdvözöl ívbe emelt farokkal, amikor hazaérkezem a munkából. Hat puha bunda bújik a kezem alá, simogatásra várva, és hat szív dobog együtt az enyémmel, amikor átölelem őket.

Hatan vannak.

Hatszor olyan gyakran veszem a kezembe az almoslapátot, hatszor annyi macskaeledellel számolok havonta, hatszor annyi apró baleset, idegborzoló malőr, náthás orr és háborgó pocak, hatszor annyi bolhaűző csepp és féreghajtó tabletta és látványos duzzogás.

Hat név, hat egyéniség, hat ellentmondó akarat.

Hatszor annyi bársonytalpakon surranó szeretet, hatszor annyi vigasz, nevetés és játék.

Hatszor annyi alkalom, lehetőség arra, hogy jobb, több legyek, mint aki eredendően vagyok.