Ihletszegény napokon kifejezetten hálás feladat számomra mások által megadott témára díszíteni, ugyanis hiába minden görcsölés, én idén ősszel még nem láttam olyan természeti motívumot, ami le tudott volna nyűgözni, amelynek a megvalósításával körmöm szakadtáig küzdeni akartam volna.
2016. szeptember 29., csütörtök
2016. szeptember 25., vasárnap
Mi lenne ha...? Én és a "bloggerdéj" :D
Ma egy nyereményjáték felhívásra lettem figyelmes a blogger
irányítópult-olvasnivalók listájában, a Suz'n Világa blogon. Amíg bele nem kattintottam Hujber Zsuzsanna bejegyzésébe, egy normális,
reggeli kávéját kócosan, csipásan szürcsölgető átlagbloggerként ücsörögtem a
monitor előtt, és bevallom, még a sorok olvasása közben sem változtam motivált,
szorgos méhecskévé, sőt lebiggyesztettem a számat.
2016. szeptember 18., vasárnap
Búcsú Eveline-től
Évek óta tartó körömerősítő hadjáratom eddigi leghatékonyabb
fegyvere az Eveline 8in 1 Total Action intenzív körömkondícionáló alaplakk…és mégsem írtam róla a
blogon eddig még egyetlen sort sem, pedig komoly eredményt köszönhetek neki,
esztétikus, óriáskörmös manikűrfotóim, díszítéseim e pillanatban nem léteznének
nélküle.
Nagyjából egy hónappal ezelőtt ráadásul megvásároltam a márka újdonságát,
az ezüst- és aranyszín mikropelyhekkel tuningolt 8in 1 verziókat is, és bár azonnal
kipróbáltam és szénné fotóztam őket, hogy gyorsan megszülethessen a lelkendező
blogposzt, valamiért csak nem vitt rá a lélek, hogy megosszam veletek az
élményt, és biztassalak benneteket a termék beszerzésére.
Kínos téma, halogattam.
Ahogyan egyre tisztábban éreztem, hogy blogolni felelősség,
nem csupán felhőtlen szórakozás, úgy temettem egyre mélyebben a piszkozatok
közé a bejegyzés vázlatát, mígnem egyszer csak eldöntöttem, mindenképp írni
fogok róla, a termékkel kapcsolatos tapasztalataimról éppúgy, mint a
kétségeimről, sőt ellenérzéseimről.
2016. szeptember 11., vasárnap
Kőbe Zárt Buborékok - Inspiráció
Előfordult már veletek, hogy gyanútlanul, orrpiszkálva
üldögéltetek a számítógép monitorja előtt, unatkozva, böngészve a neten és
hirtelen szembejött veletek álmaitok motívuma?
Én tegnap voltam részese egy ilyen emlékezetes élménynek. Az
orrom piszkálásáig még éppen nem jutottam el, de épp Helie Szólánc-kihívására készülve vekengtem
egy tematikus díszítés fölött, és amíg várakoztam, hogy száradjon már az a
nyomorult próbakenés, beugrottam a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közössége
facebook oldalára, nézelődni picikét.
2016. szeptember 8., csütörtök
Hogyan tovább bandita?
A kapocs |
Néhány manikűröm ismertető szövegében a szemfülesebb
olvasóim már felfedezhették, hogy szoros kapcsolatot ápolok a macskáimmal. Azt
gondolom, itt az ideje, hogy meséljek nektek róluk, és arról, hol az én helyem
az ő kis történetükben, illetve mit jelentenek számomra.
Ha egészen pontosan utánaszámolok, harminc éve osztom meg az
életemet macskákkal...ők a gyermekeim.
Nem hinném, hogy valaha osztottam meg ennél személyesebb
információt magamról, és ebben a pillanatban teljesen biztos vagyok benne, hogy soha senkivel szemben nem leszek ennél nyíltabb, de úgy érzem, tudnotok kell,
hogy nem szimpla megszállott macskarajongóval álltok szemben, hanem valakivel,
akinek a macskái jelentik a családot.
Nem sütök szülinapi tortát, nem írok alá ellenőrző könyvet,
nem állok büszkén diplomaosztó ünnepségen és nem, nem kapok május első
vasárnapján virágot. Idő kellett ezt elfogadni…
2016. szeptember 6., kedd
"Tükröm-Tükröm..." :)
Mostanában lépten-nyomon
tükörhatású körmökbe botlom az Interneten, és tudjátok, hogy megy ez, amit az
ember arcába naponta beletol a virtuális élet, azt bizony muszáj legalább
egyszer úgy istenigazából kipróbálni…más mentségem nincs a dologra, már csak azért
sem, mert ha végignézem az eddigi munkáimat, jól látom magam is, hogy ezzel az
effekttel játszadozni nagyon nem az én műfajom.
Következzék hát a Crystal Nails
ChroMirror Pigment és bandita egyéjszakás tivornyája, amely csak azért nem
torkollott reggeli másnapos savhematinos hányásba, mert időben észbe kaptam és
a kudarcgyanús helyzetet egy régóta érlelődő nail art motívum megvalósítására
használtam fel.
2016. szeptember 1., csütörtök
A Henna és Én
A hennához fűződő kapcsolatom nem új keletű, évek óta visszatérő
társam a hajfestés során ez a tisztán növényi színezőanyag. Ebben a bejegyzésben egymásra találásunk történetéről és a személyes tapasztalataimról olvashattok.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)