Hétvégi olvasnivalóként technikai bejegyzést szántam nektek,
remélem, érdekesnek találjátok majd.
Ugyan amióta az eszemet tudom, lakkozom a körmeimet, de a
tudatos díszítéssel kapcsolatban mindössze néhány éves gyakorlat áll a hátam
mögött. Az utóbbi két évben rengeteg segédeszközt, „izét”, „cuccost”, „kütyüt”
beszereztem, illetve készítettem, hogy megkönnyítsem velük a mintázást. Az
elmúlt héten tavaszi nagytakarítást tartottam a lakkos-fertályomban, és
szisztematikusan, kategóriák szerint rendszereztem gyűjteményemet, mert már
hihetetlenül frusztrált, hogy az aktuális manikűr készítése közben sohasem volt
kézügyben a fontos eszköz és sokszor frissen lakkozott körmökkel kellett
dobozokban turkálnom.
Most azonban úgy érzem, sikerült uralnom a káoszt. Gondoltam
megosztom veletek az én kis díszítő segédeszközeim arzenálját, a
nélkülözhetetlen darabokra összpontosítva.
Essence Kétvégű Pontozó
Megbízható darab, leggyakrabban a kisgömböcös véget
használom, értelemszerűen pötyözésre.
Saját készítésű Marble-tű
Egy hímzőtű, tompított heggyel, egy ceruzába erőszakolva.
A hegyét egy régi papír körömreszelő segítségével kicsit letompítottam,
hogy ne legyen annyira éles. No Water Marble és Dry Marble technikához
használom, márványos hatás létrehozására, vagy finom marble-motívumokhoz, gél
lakkoknál és normál körömlakkozásnál egyaránt. Ez a manikűr a segítségével készült:
Obsession |
Saját Csiszolású Díszítőtű
Az eszköz eredetileg egy Avon 2in1 ecset és pontozó volt, de szétválasztottam
őket. A pontozó gömbvégét erős papír csiszoló segítségével majdnem tűhegyessé alakítottam.
Nagyon finom, apró pöttyöket tudok csinálni vele.
Fing’rs Nail Art Díszítőcsipesz egyenes
Tűhegyes fém díszítőcsipesz. Precíz munkák során, apró
díszítőelemek megragadására, válogatására és elhelyezésére használom. A fotón
egy hajszálat ragadtam meg vele, hogy lássátok, mennyire kis ügyes.
Avon Nail Art Díszítőcsipesz
Kis méretű, hajlított fém díszítőcsipesz. A fogófelület
sima, pontosan zár. Műkörömépítés során használom C-ív hajlító csipeszként,
vagy díszítőelemek megragadásához, válogatáshoz.
Narancsfa Manikűrpálca
Univerzális fogyóeszköz, többnyire ötdarabos csomagokban
vásárolom őket. Az íves, éles véggel cuticulát szoktam hátratolni, ilyenkor
vattával burkolom, a hegyes véget megnedvesítve apró díszítőelemeket helyezek a
lakkozás felületére. Körömlakkozás közben, ha az oldalsó bőrredő felé kifut a
körömlakk, akkor is bevetem, gyors tisztogatásra.
Magnetic Díszítőtű
Ennek a közepes méretű biztosítótűnek a kapcsolójára egy
pici, de brutálisan erős mágnest rögzítve mágneses, friss lakkozásnál a felület mélységében szép,
kanyargós indákat, motívumokat tudok létrehozni. Ebben a maniban használtam
először. A technika lényege, hogy a mágneses tűt nem a mágneslakk rétege fölött
mozgatom, hanem belemártom a felületbe mintázás közben.
Fodrász-Csipesz
Erősen záródó fémcsipesz, eredetileg fodrászkellék.
Univerzális módon használható. Saran Wrap technika során gyűrt fóliát ragadok
meg vele, vagy hüllőmintás motívumoknál a segéd-tüllhálót rögzítem a
segítségével az ujjbegy körül.
Ezzel szoktam levenni az építő-és díszítőzselék belső
lapkáját is.
Ezen kívül nyomdalemez tisztogatására is kiváló, mert
megvédi a már elkészült kezet a minta akaratlan elmaszatolásától, ha ezzel
fogom meg a körömlakklemosós vattapamacsot.
Háromszög Sminkszivacs
Finom színátmenetek létrehozására használom, mint legtöbben.
Nem vagyok márkahű, igyekszem a legporózusabb, legpuhább darabokat vadászni,
sajnos, mivel zárt csomagolásban kapható, változó minőséget tapasztalok és már
csak felbontás után.
Laza Szerkezetű Szivacs
Szemcsés színátmenetek létrehozására és pelyhes topperek felvitelére használom, mert a laza, porózus
szerkezet a sminkszivacsnál hatékonyabban magába szívja az ilyen típusú lakkok
többnyire vaskos, takonyszerű bázisát. A segítségével a lehető legtöbb pehely
applikálható a felületre. Általában mosogatószivacsból vágok le darabkákat, de
nem utasítok vissza semmilyen szivacsot, amire a kezem rá tudom tenni! :D
Ott tartok, hogy mindent körömdíszítő szemekkel nézek ma
már! :D :D
Alufólia
Saran Wrap technikához összegyűrt darabkájával, csipesz
segítségével dolgozok. Amikor körömlakkal, ecsettel mintázok, előfordul, hogy
kevernem kell a színeket, ilyenkor tálkává formázott többrétegű alufólia
szeletre csöppentek a lakkból, és ha menet közben hígítanom kell a festéken,
akkor sem áztatok el semmit az oldószerrel.
Díszíteni is szoktam vele. Apró darabokra vágom és
mozaik-manikűrt készítek vele, hasonlóképpen, mint ennél a manikűrömnél.
Kupakok
A szélesebb, nagyobb üdítős kupakokat festékpalettaként
használom akvarellhez. A használt darabokat félreteszem, mert a rajtuk
megőrzött száraz festékből újra tudok dolgozni, ami külön előny, pláne akkor,
ha egy különleges árnyalatot sikerült rajta kikeverni.
A kisebb kupakokat pedig körömlakkozás utáni
bőrtisztogatás során használom. Acetont töltök a kupakba, és ferde zselés
díszítőecsettel mártogatva kitisztítom a bőrredőkbe esetleg egyenetlenül
felvitt lakkozást.
A képen fölül látható szép bronz és ezüstszínű fémborításos parfümösüveg
kupakokat a TI tiszteletetekre tettem félre, hogy amikor majd bemutatom, hogy
csinálom ezt a műveletet, nehogymár kopott vacak üdítőskupakokba töltsem
nyilvánosan az Acetont! :D :D
Műanyag kávéskanál
Nagy kiszerelésben szoktam vásárolni. Díszítő műanyag tip
helyett használom, minta gyakorlása közben. A kanál nyelét könnyű kézbevenni,
rögzíteni, a kanál háta pedig éppolyan íves, mint egy nagyobbacska köröm.
Nevetségesen olcsó alternatíva gyakorláshoz, a megőrizni kívánt darabok pedig
egymásba illesztve kis helyen, állítva tárolhatók.
Cleanser
Jelenleg ezt használom mindenre, ami alkoholt igényel.
Körmöt zsírtalanítok vele lakkozás előtt, zselét, gél lakkot fixálok a
segítségével, de fotózáshoz a kezemben tartott tárgyakat, lakkos üvegcsét is ezzel
tisztogatom le, valamint a műkörmös lámpám tükrös felületét. A színtelen
verziókat szoktam vásárolni, ez a Moyra például ilyen.
Perfect Nails Körömlakk Hígító
Ez a kedvencem. Minden körömlakkomat képes visszahozni a
klinikai halál állapotából úgy, hogy a lakkok terülése, száradási ideje valóban
nem lesz rosszabb, nem fog bubisodni sem. Körömlakkmotívumok készítésénél is
előszeretettel használom, alufóliára csöppentett lakkokra teszek belőle
keveset, és tovább tudok a festékkel dolgozni, anélkül, hogy túl gyorsan megszáradna.
Kettesével vásárolom, nem ismerek nála jobbat.
Crystal Nails Easy Remover Zöld Tea illattal
Pasibarát oldószer, isteni illata van! Komolyan. Remélem,
míg élek, kapható lesz. Acetontartalmú oldószer, gél lakk leoldáshoz, körömlakkozás
utáni ecsetes bőrtisztogatáshoz használom. Nagyon hatékony, a homoklakkot pár
perc alatt lekapja, ha kell, de épp emiatt igyekszem vele nem esni túlzásba.
Isana Körömlakklemosó
A CN lemosóhoz hasonlóan kellemes illatú, de véleményem
szerint annál kevésbé hatékony oldószer. Aceton alapú, de olyan gyorsan
dolgozik, hogy nem szükséges hosszú percekig áztatni vele a lakkozást, így azt
mondom, hogy egy gyengébb, bőrbarátnak kikiáltott aceton mentes lemosóhoz
képest igenis kíméletes, mivel a körmöt, bőrt csak rövid ideig kell gyötörnöm
vele.
Isana INCI |
Lábujj elválasztó szivacskukac :)
Ha van ember, akinek a hagyományos elválasztó szivacs nem
fér be a lábujjai közé, akkor én vagyok az! Aki ezt a diszkrét, puha, komfortos elválasztót megálmodta,
az kozmetikai Nobel-díjat érdemelne, én mondom.
Essence termék, sajnos, már nem kapható, kincsként őrzöm. Ha
ismertek hasonló, kíméletes alternatívát, kérlek, ne tartsátok magatokban! :)
Süni Ragasztó
A körömágy területét védem vele színátmenetes manikűrök
készítése közben. Vékony ecsettel, gazdagon viszem fel, és a munka végeztével
egy darabban lehúzom. Egyik kedvenc termékem azok közül, amelyekért „csak úgy
leszaladok a boltba”.
Irodai ragasztószalag
Díszítőcsíkos/Celluxos technikához használom, Cellux
helyett. Enyhén áttetsző, kissé rugalmas, ezért a köröm íves alakjára a
Celluxnál jobban rásimul, ráadásul könnyebben, sérülésmentesen lehúzható.
Felragasztás előtt a biztonság kedvéért azért nála is áttapogatom a ragasztófelszínt
ujjbeggyel, így tényleg nagyon jól működik.
Szöszfelszedő Henger
Körömnyomdázásnál, nyomdapárna tisztításához használom, de óriási segítség a manikűrök fotózása közben is, amikor az alátétként, vagy drapériaként használt textíliát szösztelenítem vele.
Ti milyen eszközöket hívtok segítségül körömdíszítés során? Hogyan tároljátok őket?
Micsoda szerszámkészlet :)
VálaszTörlésMost eléggé morc vagyok, mert a DM-ben már nem kapható a Perfect Nails hígítója, pedig azzal a fedőlakkokat az utolsó cseppig el tudtam használni és hígítás után sem kenték a nyomdát. Nem tudom, hol lehet még kapni. A színes lakkokra nem is pazaroltam, abba mehet bármi, de a fedőlakk kényes dolog.
Megrendeltem az Avon kétvégű ecset+pontozó szerkentyűjét, kíváncsi vagyok, milyen lesz. Eddig hullámcsattal szórakoztam, ha pötty kellett.
A fapálcika kötelező darab, én minden lakkozás előtt használom.
Sosem tudtam, minek a lábujj-elválasztó, míg nem kezdtem el anyámnak lakkozni, neki is összeérnek a körmei a lábán, nekem nem.
Isana nekem is kedvenc lemosóm, többet szoktam venni egyszerre.
A kanálon behaltam, micsoda ötlet, nagyon kreatív vagy, de ezt eddig is tudtam :)
Nem kaphatóóó?!
TörlésRemélem, csak átmenetileg, mert én is onnan veszem! Legutóbb úgy három hete vettem, egyszerre két flakonnal, lehet, hogy megérzés volt. :)
A Perfect Nails Webáruházban biztosan kapható, és ha van a közeledben Szendrey Fodrászcikkes üzlet, ők is tartják, mivel viszonteladói a márkának.
Ugyanakkor NAGYON érdemes bekukkantanod a PN Webáruházba, tekintve, hogy szuper ORLY-akciók vannak rendszeresen. Egy hónap múlva biztos, hogy rendelek tőlük dolgokat, van pár Orly lakk, ami kívánságlistás. Ha gondolod, és addig nem sikerül beszerezned, jelezd itt, szívesen segítek, sőt a dm-einkben is teszek egy kört, hogy betárazhassak, nem probléma, ha pár darabbal többet dobok a kosárba. :)
Mindig irigyeltem a kakastaréj-szalonna lábujjakat, amelyeket könnyű lakkozni! :)
Szárítkozásnál nálam valahogy összeér néhány lábujj a körmökkel, dühítő.
A kanál-ötletre büszke vagyok! :)
Lehet, hogy nem én találtam fel a spanyolviaszt, de amikor bevillant, hogy mire lesz ez jó nekem, az olyan volt, mint a megvilágosodás! :D
Végignéztem a családon, genetikus a lábujj, egyedül anyámnak ér össze a körme a lábujjával úgy rendesen, valószínű a cipők nyomorították meg. Azért szét szoktam terpeszteni őket lakkozásnál, de csak míg lakkozok. Ami gond, hogy órákig nem merek zoknit venni utána, pedig kenek fedőlakkot, ez valami beidegződés.
TörlésAzta, irigylésre méltó eszköztár. :)
VálaszTörlésNekem ehhez képest csak ecseteim, pontozóim vannak. :D Neked pedig még saját magad által kifaragott szerszám is? Szuper vagy. ;)
Csak a tárolásuk! :(
TörlésNéha úgy érzem, elborítanak a körmöscuccok, pedig rendszerezek, és okosan tárolok, mégis, van az a pont, ahonnan már bárhogy igyekszik az ember, káosz a végkifejlet.
Na, azt elhiszem, hogy ez a sok mindent nehéz sokszor rendben tartani. Én a lakkokkal vagyok így, mert ha tehetném, akkor az összes szem előtt lenne az asztalon, de akkor meg az asztalnál nem lenne semmi más. :D Szóval most két kis műanyagdoboznyi lakk maradhat egyhuzamban az asztalomon, ha még egy lakk kint szeretne lenni, akkor vagy el kell raknom, vagy a már kis tartóban lévők közül kell kiszortíroznom valamelyiket.
TörlésNagyon jó kis arzenál!! :D Az Avon termékek ismerősek számomra, nem rosszak. (-: És a Perfect Nails hígító is, én is a DM-ben vettem ilyet, bár még csak egyszer. A CN Remover nekem is megvan, de én is óvatosan bánok vele, csak nagyon makacs lakkok lemosására használom. Valamiért az Isana lemosót már nem kedvelem...... Ehelyett vásároltam a CN narancsillatú lemosóját, ez gyengébb, mint a zöld teás, mert vizet is tartalmaz, és az illata mennyei. :D A zöld teásé nekem annyira nem jött be, mint ez. (-:
VálaszTörlésBevallom, én semmit sem szoktam a lábujjak közé tenni, ha lakkozom őket. Nyárom állandóan ki vannak festve, télen soha, ilyenkor csak ápolás megy, sajnos a nagylábam ujján eléggé tönkrement, száradt, repedt a köröm, és jelentem a japán manikűr azzal is csodákat tett! Ezeket a dolgokat szekrényben tárolom, az apraját Pixibox dobozban. (-:
Egy nagy körmösszekrény minden vágyam, hogy eltűnjön szem elől ez a sokmindenféle, olyasmit terveztem venni, ami hasonlít egy polcos ruhásszekrényhez. Mindent szépen elcuccolnék benne, egy mozdulattal keresnék, egy mozdulattal visszapakolnék. Most még dobozolok, jobb híján.
TörlésA narancsos CN Removert még nem próbáltam, de első adandó alkalommal megszagizom! :)
Hú, érik már nagyon a japán manikűr, egyre több jót olvasok róla.
Hű, szép kis arzenál, alaposan fel vagy "fegyverkezve", bár ezt sejtettem :)
VálaszTörlésPontozókat én E-bayről rendeltem, több méretű fejjel, így alaposan el vagyok látva belőlükk. A kötőtű és a saját csiszolású tű ötlet nagyon tetszik, lehet készítek én is hasonlót :)
A sminkszivacs illetve a mosogatószivacs nálam is mondhatni hegyekben áll, ez a jófajta cellux és a szösztelenítő henger is (bár ez utóbbi szerintem minden macskás háztartásban nagyüzemben fogy).
A Sünis ragasztót viszont felírtam magamnak, keresek valami körömágyvédőt a gradientekhez illetve a nagy fekete nyomdázásokhoz, mivel a folyékony latexem megadta magát és beszáradt :(
A Süniragasztót a Tescoban vettem, ez még az első tubus, pedig látod, gyakran alkalmazom. Picikét sűrűsödött az első nyitás óta, de ettől csak még kellemesebb felkenni. Kitrutyizom egy papírcetlire és egy rozoga kínais ajakecsettel viszem föl. A manivadihoz készített vízbemarble mani készítése közben vettem észre, hogy te jó ég, ezt a Sünt még ehhez a technikához is kiválóan lehet alkalmazni, mert nem vált föl, tökéletesen megóvta a területet. Igaz, ekkor még csak véletlen műve volt, hogy a mártogatás közben még fent volt a gradienthez felkent Sün, de legközelebb tuti, hogy vízbemarble-hoz teljes ujjra fel fogom kenni.
TörlésArra érdemes vigyázni, hogy előtte a bőröd ne legyen olajos, krémes, mert akkor felkapja a szivacs a megszáradt ragasztót.