Az utóbbi időben alapvető változtatásra kényszerítettem
magam a körömápolási rutinom területén, amelynek legfőbb oka az volt, hogy a
manikűrjeim a blognak köszönhetően teljes nyilvánosságot kaptak, és úgy
éreztem, a maximumot kell nyújtanom, ami csak emberileg lehetséges.
Az egészséges CUTICULA (körömbőr, hátsó bőrredő,
szarupárkány) fontos védelmi funkciót lát el körmeink életében azáltal, hogy
fizikailag megakadályozza a kórokozók bejutását a körömágy érzékeny szövetébe.
Erre azonban csak a sértetlen cuticula képes, ezért a kéz-és körömápolás,
manikűrözés során fokozott óvatossággal kell bánnunk ezzel a területtel, mert
nehezen jóvátehető károkat okozhatunk azzal, ha a tükörsima
csecsemőkéz-megjelenés érdekében erőszakosan, rendszeresen, az élő szövetig eltávolítjuk
a szarupárkány nagy részét.
Avon Magic Effects Liquid Sequin - Gltteratti (reklámfotó) |
Utaltam már rá, hogy nem szívlelem a reklámcélú fotók
műtökélyét, amely nem más, mint arcokra, testekre, végtagokra hazudott
nemlétező tökéletesség. Többségük gátlástalan üzleti célú sugallat, célja, hogy megtudd,
mit kell megvenned, fogyasztanod, felkenned, hogy eszményi (azaz nemlétező)
állapotba juttasd a külsődet. Ha nem veszed meg a terméket első pillanatban,
mert fontosabb a gyermeked menzapénzének befizetése, akkor megteszed később,
mert a gondolat már fészket vert a fejedben.
Mi az, amiben változtattam a megszokott rutinhoz képest ez
ügyben?
- Először is: Elhagytam a bőrvágó ollóval való körbevágás és a fém bőrfeltoló kaparóval való ügyködés lépését. Észrevettem ugyanis, hogy bármennyire voltam óvatos, ahol belevágtam az elszarusodott bőrkébe, ott pár napon belül apró foszlány alakult ki, egyenetlenség, amely további vágásra ösztönzött. Ennek hosszú távú végeredményét évekkel azelőttről már jól ismertem: duzzadt körömágy rózsaszín dombocskái között megbújó körömlemez, és a dombocskák bizony hajlamosak kérges megvastagodásra, amíg a folyamat végtelenített vagdosásba torkollik. Eleinte heti rendszerességel, később kétnaponta. És sosem tökéletes az eredmény.A bőrfeltoló kaparó-oldalának használata közben pedig minden alkalommal leválasztottam a körömlemezre simuló hátsó bőrredőt, ami aztán enyhén hámlásnak indult. Úgy döntöttem hát, hogy ezt a két eszközt száműzöm, legalább átmenetileg, hogy megtapasztalhassam, mire megyek nélkülük.
- A Sally Hansen Cuticle Remover (bőroldó folyadék) továbbra is a rutinom részét képezi, azonban az előző bejegyzésemben részletezett nagygenerálozást heti egyszeri alkalom helyett háromhetente végzem, és a bőroldó folyadék hatóidejének letelte után nem kaparom fel a letapadt bőrt, hanem vattába burkolt rózsafa pálca élével finoman átdörzsölöm a szarupárkány ívét.
- A fém bőrfeltoló kaparó helyett pár hete vásároltam egy Essence Professional Cuticle Pusher-t. Íme néhány fotó a termékről és a használatáról.
Essence Professional Cuticle Pusher kerámia radírfeje |
Az eszköz egy műanyag nyélbe foglalt érdes kerámia rudacska,
amellyel egyszerűen és kíméletesen leradírozhatjuk a körömlemezre letapadt
bőröcskéket, ugyanakkor finoman hátratolhatjuk vele a szarupárkányt. Van már
ugyan hasonló anyagból készült radír-rudacskám, de ez az új eszköz egyértelműen
szimpatikusabb számomra, mert alakjánál, méreténél fogva az oldalsó bőrredők
mentén is sokkal hatékonyabban tudok vele munkálkodni. Az eszköz használatához nem szükséges a bőrt előzetesen áztatni, ugyanakkor ügyeljünk, rá, hogy ne csiszatoljuk vele a körömlemez felszínét. Inkább könnyed, apró mozdulatokkal dolgozzunk
Essence Cuticle Pusher használat közben. |
A régi kerámia manikűr-radír-rudacskám. |
Kiszáradás megelőzése
Alapvető, hogy védjük a kézbőrt és ezzel együtt a cuticulát
a vegyi anyagok okozta kiszáradástól és irritációtól, ezért én minden
vegyszeres házimunkát és a mosogatást is háztartási gumikesztyűben végzek, és
mindig tartok a készletemben plusz pár kesztyűket, hogy azonnal cserélni tudjam
a szakadt példányokat.
Hámlasztás
- Finomra őrölt konyhasó és babaolaj keverékével végzem, éppúgy, mint az „ollós” korszakomban, csak épp azzal a különbséggel, hogy az átállást követő nagyjából két hétben másnaponta radíroztam, mert az ollóhoz szokott cuticula a vagdosás hiányát kezdetben fokozott szálkásodással, bőrcafatkákkal jelezte. Ennek az állapotnak az áthidalására inkább gyakrabban radíroztam a területet, nehogy visszacsábuljak a bőrvágó ollóra. Amikor az átmeneti, fokozott szarusodási jelenség normalizálódik, akkor érdemes véleményem szerint heti egyszeri alkalomra redukálni a fizikai hámlasztást.
- A kérgesedni vágyó, szálkás felületeket 180-as szemcseméretű papír reszelővel tartom kordában, mert minden egyes látható, érzékelhető bőrfoszlány tépkedésre, vágásra csábít.
- További lehetséges alternatíva a gyümölcssavas (AHA), vagy tejsavas cuticulaápolókrémek használata, amelyet azonban kizárólag ép, sértetlen bőrfelületen javaslok használni, állapotmegőrzés céljából. Személyes kedvencem ez az Avon körömágybőr ápoló krém, amely az imént említett hálasztók közül a tejsavat tartalmazza.
- Nálam erre a célra az Urea-tartalmú krémek váltak be leginkább. Amikor észrevettem, hogy a 10-15% Ureát tartalmazó lábápolók milyen hatékonynak bizonyultak az érdes sarkaimon, a rám jellemző merészséggel simán bevetettem a kézbőr és a körmök hidratálására a gyógyszertári, kevert Karbamidos sarokbalzsamomat.
- Hogy a bőr szarurétegébe juttatott folyadék eltávozását késleltessem, a jól bevált klasszikus NIVEA krémemhez fordultam, azaz esténként, lefekvés előtt a bőségesen hidratált felületbe plusz Niveát masszírozok be. A krém legfontosabb összetevője szerintem az ásványolaj, amely ilyen módon használva megakadályozza a folyadékvesztést.
- Mikor hidratálok? Minden egyes szappanos kézmosást követően. Ezt soha nem mulasztom el.
A hidratáló kézápoló krém + olajos, védőréteget nyújtó krém - kombinációt szívből ajánlom a tartósan hidratált kézbőr és cuticula érdekében. Azok számára, akik szívszélhűdést kapnak a klasszikus, kék tégelyes NIVEA krém láttán, íme egy alternatíva a természetes zsiradéktartalmú, könnyen elérhető, pénztárcabarát krémek közül.
A kézmosás rituáléja
Langyos vizet, gyengéd körömkefét és szulfátmentes szappant használok. A kefével a cuticula területét is illetem.Kézmosást követően a szarupárkányt minden alkalommal a törölközővel óvatosan hátratolom, majd alaposan bekrémezem a kezeimet.
Hámosítás
A gyengéd cuticulaápolási rutinom legfontosabb pozitívuma, hogy a terület SOHA nem sebes, vagy irritált, ugyanakkor a teljesség kedvéért gondoltam, mégis megosztom, milyen készítményekkel kezelem ezt a problémát hatékonyan.
Babylove Ultra Sensitive Pelenkakiütés Elleni Krém
A Dm Saját márkás termék eredeti funkciója szerint pelenkakiütés elleni védőkrém. A termékleírás szerint "megelőzi a bőrpirosodás kialakulását és segíti a gyulladt bőrrészek gyors regenerálódását" .
Legfontosabb összetevője sebgyógyítás és ápolás-szempontjából véleményem szerint a panthenol-cink oxid-édesmandula olaj szentháromsága. A kence testes, mármár paszta állagú, ugyanakkor a felületen csupán minimális fehéres réteget hagy maga után, ezért napközben is feltűnésmentesen használhatjuk.
Bepanthen Plus Krém
Vény nélkül, patikákban vásárolható krém sebek hámosítására, gyulladáscsökkentő hatással. Jótékony hatása rendkívül gyors, könnyű állaga pillanatok alatt szinte nyomtalanul beszívódik, ezért én arcon, pattanás utáni sebeken, vagy napégés esetén is bevetem.
Szívesen olvasnék a Ti bevált rutinotokról, kérlek, ne fogjátok vissza magatokat. Minden ötlet hasznos lehet, amivel egymásnak segíthetünk! :)
Ez az Essence pálcika nagyon tetszik! Lehet, benézek ma a Müllerbe,ha lesz időm.
VálaszTörlésHú, hát csak pár éve foglalkozom a cuticulával, azt sem tudtam, hogy így hívják. Alapból eléggé csúnya volt az enyém, anyám szólt, hogy valamit csináljak vele, akkor gimiben nekiálltam lenyírni, de jót tett, nem nőtt vissza, azóta tologatom minden lakkozásnál. Régebben körömmel, most már olajozom és narancsfapálcikával. DM-es és Alverdés stifjeim vannak, azzal beolajozom és pálcikával utánaigazítom, hogy legyen szép formája, de nem szoktam vadul feltologatni, inkább próbálok normális ívet csinálni, formázni és a lenőtt bőrt leszedni valahogy a lemezről. A pálcikával nem volt sosem tökéletes, mert nem működött, fémmel karistolni nem akartam, ez az Essence bigyó lesz a megoldás, már látom!!
Én csak sima zsíros krémet használok, munkaidőben minden kézmosás után, otthon sajnos ezt nem tudom, mert állandóan vizezek. Én a Balea Handkonzentratra esküszöm, egészen balzsamszerű és bevonatot képez, mégsem zsíros. Vennem is kell, mert csak télen árulják, feltankolok.
Hú, köszi a tippet, ezt a Balea krémet még nem is próbáltam, pedig olvastam róla más fórumon is.
TörlésKedvelem azokat a krémeket, amelyek hagynak maguk után egy finom kis balzsamos réteget, azt se bánom, ha picit csúszkál a kezem :)
Bízom benne, hogy szeretni fogod ezt az Essence rudat. Remélem, sokáig kapható lesz náluk.
Ezektől a katalógusfotóktól én is kivagyok, már szinte gumiszerű bőrt csinálnak, semmi emberi nincs benne.
VálaszTörlésIgen, egyetértek! Mintha csontok, izmok, ízületek nem is lennének a bőr alatt. :D
TörlésHűha, megint egy alaposan kidolgozott és tanulságos bejegyzés, valóságos enciklopédiát írsz nekünk itt a blogon, komolyan mondom érdemes lenne kiadni könyvben! Megkésve bár, de törve nem, kitettem végre az eheti SzóFogadó-t, elnézést kérek a késésért!!!! Puszi!
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :)
TörlésA SzóFogadó miatt ne mentegetőzz, hiszen jól tudom, NAGY történések állnak a háttérben. Szurkolok, és izgulok érted, minden nap! :)
Na kell nekem is egy olyan Essence bigyó. Amúgy én sem vágtam, csak feltoltam a körömágyat. De kivételesen múlthéten levágtam...de most amit írtál megijeszt. Akkor a körmösök minek vágják fel ezt a részt, mikor igazából tök egészségtelen. Jövőhéten veszek egy olyan bigyót. Mert nekem is ez a körömelő forma tetszik. Köszönöm a posztot! Tanulságos volt :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy hasznosnak találtad! :)
TörlésA körmösök, mint szakemberek nem minden esetben vágnak, és kizárólag szakszerűen, csak a túlnőtt és teljesen elhalt részt távolítják el. A géllakkozás, műkörömépítés előkészítésének fontos mozzanata ugyanis, hogy a körömlemezen nem lehet letapadt, elszarusodott bőr, mert az a műköröm alapanyag felválását okozhatja.
OKJ-s tanfolyam alatt tanulják, hogyan lehet ezt TÉNYLEG szakszerűen, óvatosan csinálni.
Otthon, magunknak okozhatunk komoly galibákat a nyírbálás közben.
Az olló elhagyását követően képesek lehetünk szép állapotban tartani ezt a területet.
A legjobb rá sem kapni a bőrvágó ollóra, házilag, engem legalábbis simán függővé tett! :D
Te olyan szépen karban tartod a körmeidet és a cuticulát, érzékelhető a fotókon, hogy kíméletesen bánsz velük! :)
Az eszköz szuper, remélem, neked is beválik :)
Komment után másnap szaladtam a Rossmannba :'D mit nekem jövőhét. Bár most, hogy mondod annak idején egyik körmös sem vágta le a körömágyam. Csak ugye Elvileg kéne tudni, gyakorlatban meg hát...de ezek szerint mindig jó kezekben voltam.
TörlésKöszönöm, de nem olyan a körömágyam mint szeretném. A fotók sokkal jobban kiemelik szárazságát...mikor alapvetően a kezem nem száraz. De ez a bigyó jó kis cucc. Nem olyan szép még a körmöm első része mint Neked, de alakul. Köszönöm még egyszer a tippet!
:)
Törlés