2016. december 28., szerda

Szólánc 5. Forduló - Kreativitás (és én)


Helie Szólánc csoportos manikűrjátékának ötödik fordulójában járunk. 
A játék lényege, hogy időről időre találkozik a virtuális térben körömdíszítő mániákus kis csapatunk, és az aktuális házigazda által megadott témából inspirálódva minden résztvevő elkészíti tematikus manikűrjét. 


A téma fogalmának kezdőbetűjét mindig az előző fordulós téma utolsó betűje adja – ez a sava-borsa a történetnek, mert nem tudom ki hogy van vele, de én házigazdaként napokig vajúdtam a megfelelő szó kitalálásával, mivel szédületes baromságokon kívül más nem jutott eszembe.



Jelenlegi fordulónk házigazdája szerencsére ZsebBoszi (Andi), aki zseniális témát talált számunkra. Azonnal felcsillant a szemem, mint mindig, ha olyan fogalom mentén kell manikűrt kreálnom, ami nem nyújt egyértelmű, magától értetődő körömdíszítő motívumot, mert az ember lányának ilyenkor bizony meg kell dolgoztatni a fantáziáját és engedni azt szabadon szárnyalni.

Andi feladványa számunkra a KREATIVITÁS fogalma volt.



Mielőtt azonnal lelkesen ecsetet ragadtam volna, szépen leültem egy sarokba és végiggondoltam, mit jelent számomra ez a fogalom, és vajon jellemző-e rám az a sokoldalú problémamegoldó készség, ami a kreatív embereket alapvetően jellemzi.

Bevallom, szeretem önmagamat kreatív művészemberként látni, aki úgy ötletel, tervez, alkot, hogy közben megszűnik körülötte a világ, és belép egy idegen dimenzióba, hogy azt meghódítva teremtsen valamit, ami azelőtt még soha nem létezett, viszont az igazság az, hogy én nem vagyok a nap huszonnégy órájában ilyen ember. 
Átlagosan napi négy órában vagyok talán az, és ebben a négy órában sem a körmeimmel foglalkozom leggyakrabban, viszont tény, hogy amikor problémával találom magam szemben, szívesen választok alternatív utakat a megoldáshoz, mert hiszem, hogy minden probléma sokkal inkább kihívás, mint akadály. 

A problémák lehetőségek arra, hogy átlépve saját árnyékunkon megmutassuk, többek vagyunk, mint lélegző, táplálkozó, ürítő, szaporodó, halandó élőlények.

Ha kreatív vagy, halhatatlan lehetsz. Rájössz, hogy a határaid többsége csak a fejedben létezik, és ez szabaddá tesz.

Gyermekként senki nem kérdőjelezte meg, hogy meg fogok tanulni járni, beszélni. Magától értetődő volt, hogy amint eljön az ideje, megteszem majd. Aki feltétel nélkül szeretett, nem kételkedett benne, hogy képes leszek rá. Én pedig nem foglalkoztam vele, nem hezitáltam, vajon összejön-e, csak tettem a dolgom egy cél érdekében.



Felnőttként kreatívan alkotni annyit tesz, hogy megkeresed magadban azt a gyermeket, aki voltál, aki ott várja a lelked mélyén, hogy a kezedet nyújtsd felé és elhidd végre, csak az évek száma lett több menet közben.
Amikor hiszel valamiben, soha nem a tapasztalt dolgok által nyújtott bizonyosságokba kapaszkodsz, sőt legtöbbször szembe mész velük és olyasmit hívsz életre, aminek létezésére nincs kézzelfogható bizonyítékod.


A témára készített manikűröm elkészítése számomra játék volt, kikapcsolódás. Amikor leültem a körmeim mögé, még fogalmam sem volt, mi lesz a végeredmény. Mindössze azt tudtam, hogy folyékony fém effekttel fogok dolgozni, és a kész munka térhatású lesz majd, és hogy bele fogok adni mindent, amit erről a műfajról jelenleg tudok.


Nem először alkalmaztam ezt a technikát, és nem én találtam ki, de a munka során, mint mindig, most is lenyűgözött, ahogyan az egyszerű anyagok dimenziót varázsolnak a sík felületbe, miközben az eszközök az én kezemben vannak.


Első lépésként a megfelelően előkészített körmökre leheletvékony rétegben nude színű egylépéses gél lakkot kentem, amelynek nedves rétegébe darabka összegyűrt folpackot nyomkodtam csipesszel.
UV lámpás köttetés után a fólia egy darabban lehúzható a körmökről, és csak egy teljesen körömszínű, de erősen texturált, gyűrt felület marad vissza – ez képezte a manikűr alapját.


A gyűrt felszínt ezek után természetes szőrű ecset segítségével krómhatású gél lakkokkal vontam be, és a színkombináció ezúttal egyáltalán nem volt tudatos, egyszerűen csak felkentem minden színt, amim volt a fiókomban.
Öt perc UV lámpás köttetést követően a felületet két réteg speciális króm fedő gél lakkal, majd egy réteg masszívabb színtelen gél lakkal fedtem, hogy tükörsima felszínt kapjak, amelyre mattítás után fekete festőzselével nonfiguratív motívumokat húzogattam, ahogy a szívem diktálta.
A kész manikűrt egylépéses színtelen gél lakkal zártam.


A KREATIVITÁS számomra az alkotás szabadságát jelenti.












Felhasznált körömlakkok

Crystal Nails One Step Crystalac – OS 65 (nude)
Moonbasa Nails Gel Lac Metál – rózsaarany, arany, narancs, lila
Crystal Nails ChroMe Crystalac – 4 Blue, 7 Vine
Crystal Nails ChroMe Top Crystalac
Crystal Nails Easy Off Top Gel
Crystal Nails One Step Crystalac – 0 clear

Egyebek

Crystal Nails Art Gel – black

Folpack













És most tartsatok velem, nézzük meg együtt a többi játékos kreatív manikűrjét, az alábbi linkekre kattintva! J



28 megjegyzés:

  1. Neked minden manikűröd nagyon kreatív :D Nagyon tetszik ez a mostani is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Örülök, hogy így érzed.

      Törlés
  2. Láttam már ilyen techinkával készült manit,piros és fekete volt,de ez a színes nagyon tetszik :)
    Szerinted ez Seche-Uv top coat-al is működik?Még nem próbáltam ki de kíváncsi vagyok mi a véleményed...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ilyen króm típusú gél lakkokat mindenképpen száraz, fényes felületre jó felvinni, a legjobb a fixálásmentes gél lakk felülete, mert az tükörfényes, ezek fölött maximális a fémhatás. Fedni semmilyen oldószeres lakkal nem jó, mivel nem teljesen köt a króm gél lakk moccanásmentesre, alkohollal pl simán megbontható a vékony króm felület, ezért mindenképp gél fedőt ajánlok rá, fixálásmenteset. A SV UV top coat sem jó rá szerintem, mert ez tulképp oldószeres körömlakk, csak némi fotoiniciátor összetevőt is tartalmaz.
      A kérdés egyébként felpiszkált, kipróbálom az itthoni UV top coatjaimmal, és megírom, lefotózom az eredményt.
      Amikor bejöttek a króm porok, akkor szedegettem elő ezt a króm gél lakk készletet újra, mert mérhetetlenül felidegesített, mennyi szutyokkal jár a króm porokkal való bíbelődés, a sokszor kétséges eredményért.

      Ha oldható opciókat választasz ezekhez a króm lakkokhoz alapnak és fedésnek, nem tart többe leoldani, mint egy csillámos körömlakkot, és mint látod, szép vékony felület is kialakítható velük, akár apró körmökre is.

      Törlés
    2. Valószínűleg a SV UV top coat nem lesz jó,mert nekem a holó por sem maradt meg rajta :/ Rendeltem fixálás mentes gél fedőt,alig várom,hogy megérkezzen végre,ezek a holó porok nagyon izgatják a fantáziám :) Persze ezt a fajta manikűrt is szuper lenne megcsinálni a saját verziómban :)
      Köszönöm a válaszod :)

      Törlés
    3. Nagyon szívesen :) A holo és króm porok alá is ezek a fixálásmentes felületek a legjobbak, szóval mindenképp jó vétel lesz, sokoldalú felhasználhatósággal. Az oldásuk meg tényleg gyerekjáték, feltéve, ha nincsen túlköttetve a réteg.

      Törlés
  3. Nagyon szép lett! Az biztos, hogy nem kevés idődbe telhetett ez a csoda! (-: Abban én is egyet értek, hogy a többi munkád is nagyon kreatív!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ááá, ez most nem volt nagyon munkás feladat, sem bonyolult :)
      Köszönöm a dicséretet. Mindig igyekszem tovább lépni egyel, mint amit az adott technika nyújt, talán ettől érzed azt a pluszt, amit kreativitásnak hívsz :)

      Törlés
  4. Én minden alkalommal eltátom a szám, hogy milyen széles eszköztárral dolgozol! Egyik kedvenc manikűröm ez tőled, meseszép lett! Nagyon tetszik, ahogy a témát értelmezted (nem csalódtam! ;)),és az is, ahogy ezt a műfaj keretei között életre keltetted!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon hasonlóan gondolkodtunk ebben a fordulóban, és ez nagyon nagy élmény volt nekem! :)
      Még most is csak pillogok, mint a kiszántott egér :D
      Úgy örülök, hogy tetszett ez a manikűr!

      Törlés
  5. Jézusmária! Most vakarászom az államat a padlóról fölfelé... Ez a manikűr valami meseszép! A texturált hatás, a színösszeállítás, a króm felület így együtt, nálam nagyon-nagyon betalált. :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Irul-pirul :)
      Nagyon, nagyon örülök :)

      Törlés
  6. Fantasztikus, de ezt az egész bejegyzésre, nem csak a manikűrre értem. Ha nem lennének képek a posztjaidban, akkor is olvasnálak (: A manikűr pedig igazán különleges lett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök neki, hogy szívesen olvasod a bejegyzéseimet, megtiszteltetés számomra, és köszönöm a kedves szavakat <3

      Törlés
  7. hűűű, hát nekem is leesett az állam. fantasztikus vagy :D nem igazán bírom a króm manikűröket, de ez valami isteni! nagyon szép lett! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A sima egyszínű króm körmök tőlem is nagyon távol állnak, de látod? Annyi szépség rejtőzik ezekben az anyagokban is, hogy vétek lenne elmenni mellettük. Egy-egy körömre ráadásul egyáltalán nem is komplikált dolog egy igényesebb díszítést alkotni velük.
      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett az én végeredményem :)

      Törlés
  8. Atyaég, ez aztán tényleg különleges lett! Nagyon tetszenek a térhatású manikűrök, de magam részéről lusta disznó vagyok nekiállni ilyeneknek :P Másokon viszont szívesen nézegetem őket, és most a tieddel is így vagyok. Le a kalappal!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen :)
      Tartottam tőle, hogy a jelenlegi apró körmeimen nem fog szépen mutatni ez a manikűr, mert ennyire vékony rétegben még soha nem sikerült elkészíteni, de örülök, hogy összejött, tapasztalatnak sem volt mellékes! :)

      Törlés
  9. Azta! Na, erről a maniról is csak szuperlatívuszokban lehet beszélni! :) De most maradnék egy egyszerűbbnél: Hát ez fantörpikus! ^^

    VálaszTörlés
  10. Gyönyörű lett,nagyon tetszik ez a gyürödött felület. Jó,hogy mindig van valami ötled és ennyire kreatív vagy:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen! :)
      Én is imádom az ilyen gyűrött-fémszínű felületeket, annyira jó alap, egy színben akár díszítések alá is :)

      Törlés
  11. Ez valami brutál....gyönyörű!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Renikém, örülök, hogy tetszik! :)

      Törlés
  12. Igazán különleges manikűrt alkottál! :)

    VálaszTörlés