2016. május 3., kedd

Smaragd-Bíbor Örvény (emerald-purple swirl)


Múlt héten Szilvi SzóFogadójába vittem magammal ezt a dry-marble technikával készített, színátmenetes örvényt, azzal a titkolt kettős céllal, hogy egyrészt megvillantsam egyik legkedvesebb, bíbor-smaragd színkombinációm létjogosultságát, másrészt főszerepet adjak új Avon Gel Shine Emerald City lakkomnak, akit egészen eddig a manikűrig elképesztően ellentmondásosnak hittem.





Domináns, erőteljes krémes kékeszöld árnyalat ő, mindenféle mellékzönge, kiegészítő effekt nélkül, és első pillanatban azon kívül, hogy monokróm színhangzatba rendezem, nem jutott más ötlet eszembe. A monokróm színhangzat esetében a színkör egy meghatározott szeletéből választunk színt és annak sötétebb-világosabb árnyalataival dolgozunk. Ez a szemnek ugyan abszolút harmonikus látvány, azonban pontosan azt az izgalmat hiányoltam az összképből, ami annyira vérében van ennek az Avon lakknak, így elvetettem az ötletet.

Aztán beugrott, hogy mi lenne, ha ösztönből választanék az Emerald City mellé egy olyan árnyalatot, amelynek misztikussága felerősíti ELMÉLETI síkon a kékeszöld hűs agresszióját.

A színelmélet-bejegyzéssorozatom készülőben, perpill ott tartok, hogy színmintákkal, textúrákkal álmodok, és színhangzatokba kezdtem helyezni a készletem legmeghatározóbb színeit, így gondoltam, nagy merészen összehozom nektek a smaragd zöldjét a bíborral úgy, hogy még nem tudom igazolni, miért férnek meg jól egymás mellett, mindenestere a látvány magáért beszél, szerintem tényleg istenien működik ez a kombináció. 


Nekem jéghideg, erőteljes ízű fagylaltforgatagot idéz a lelkemben ez az összkép, a gondolatnyi halvány ibolyával, fáradt rózsaszínnel és törtfehérrel kiegészítve.

Hűs és misztikus egyszerre, a két domináns árnyalat mintha egy párbaj keretein belül próbálná egymást bekebelezni, győzelmet aratni a másik felett, és közben a kiegészítő színek közreműködésével lágyan egymásba olvadnak.

A lakkok és a technika kiválasztása után papírcetlin eljátszottam a  színekkel, ahogy szoktam, és ennek során ráállltam a fő csapásirányra, miszerint körmönként a világosabb tónus irányából a sötétebb felé fogok haladni, egyfajta szokatlan marble-ombre (gradient?) hatást létrehozva ezzel.


A fotókon tetten érhetitek, hogy ez meglehetősen jól sikerült.
A mutatóujj halvány, romantikus, és a középső ujjnál belép teljes pompájában a lélegzetelállító bíbor misztérium, hogy átvezesse a tekintetet a kisujj smaragd szélére. A kisujj a végső harc színtere, ahol mindkét árnyalat teljes pompájában egyszerre arat győzelmet.

Balra a hüvelykujj matricája, jobbra a színátmenetes forgatag irattartó fólián

Az árnyalatokat KERESZTIRÁNYBAN mixeltem össze irattartó fólián. Ennek során tudatosan törekedtem arra, hogy a matrica olyan széles legyen, hogy minden körömre jusson belőle, amikor fölszeletelem-ennyi a manikűr titka. A hüvelykujj némileg kakukktojás, ott körkörös örvényt készítettem, de nem zavaró, mert ez az ujj hol elébe, hol mellé kerül a többinek.


Mit gondoltok erről a színkombinációról? Milyen érzéseket kelt bennetek ez a színvilág? Nem tudom mi lelt, engem, mostanában, de én ebben a manikűrben is férjhez mennék simán! :D :D





Matt verzió
Matt verzió


Felhasznált körömlakkok

Avon Gel Finish – Iceberg White (P623)
Avon Gel Shine – Sheer Love (P805)
Avon Gel Shine – Rain Washed (P628)
Oriflame Sensual Vervet – Purple
Avon Gel Shine – Emerald City (P633)

Rival De Loop Young Matt Top Coat

Sally Hansen Big Shiny Top Coat

16 megjegyzés:

  1. Csodálatosan szép! :) Olyan mint valami gyönyörű festmény! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :)
      Öröm volt készíteni, már a fólián is szuperül nézett ki, én is simán el tudom képzelni vékony fehér vagy smaragd, esetleg ezüst keretben, festményként a falon.

      Törlés
  2. Csodaszép lett! :)
    Mindig is nagyon tetszettek ezek a dry marble manikűrök, Tőled indult a vonzódásom (no és azóta is gyűjtögetem a macskabajuszokat :D
    Esküvőre? Egy nem hagyományos, pasztelles, bohókás esküvőre én is el tudnám képzelni ezt a manikűrt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fehér, hímzett Converse tornacsukával! :)
      A Dry technikát viszont én köszönhetem neked, tőled tanultam! :D
      Köszi szépen! :)

      Törlés
  3. Csodálatos lett!! Tökéletes színpárosítás, együtt milyen mutatósak, pedig nem is gondoltam, hogy ilyen jól tudnak kinézni egymás mellett :) Egy viharos tenger jut eszembe róla, amikor már kezd kicsit alább hagyni és a nap próbál előtörni, és nyugalmat hozni - kisujjtól mutatóujj irányába:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jéé, és milyen igazad van! :)
      A mutatóujj felől tényleg árad valami szelíd fény a többi köröm irányába, nyilván a fáradt rózsaszínnek köszönhetően, ami picikét semleges tónusú, és itt a forgatag is épp csak gondolatnyi erővel bír.

      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik! :)

      Törlés
  4. Fantasztikus színpárosítás, nagyon tetszik ez a mani!

    VálaszTörlés
  5. Ez valami csodaszép lett *.*

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép lett!! Nekem nagyon tetszenek ezek a színek együtt. (-: És jó az átmenetes koncepció is. Az biztos, hogy nem a megszokott esküvői manikűr volna, a francia már igen unalmas. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, ezek a színek együtt engem is lenyűgöztek :)
      Esküvői maniként egyre erősebben bevállalnám, már csak azért is, mert anno a néhai menyasszonyi csokrom ehhez hasonló színű virágokból állt.

      Törlés
  7. De jól néz ki! Vidám színkavalkád :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, én is imádtam ezeket a szép örvényeket :)

      Törlés
  8. Nekem is egyik kedvenc színkombinációm, ráadásul kedvenc technikám is, így nem csoda, hogy rögtön beleszerettem ebbe a manikűrbe. :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mostanában sajnos ritkán láthatunk tőled örvényes-márványos manikat, pedig mestere vagy a műfajnak.
      Örülök, hogy tetszett ez a kombináció :)

      Törlés