2016. április 22., péntek

Szuperhősök - Amerika Kapitány - A Pajzs


Plizike Szuperhősök kihívásának következő állomásához érkeztem. 




Amerika Kapitány, mint karikatúra (forrás)
Amerika Kapitány története klasszikus esete annak, amikor egy adott társadalmi rendszerben élők katonai vezetői felmérik az egyén képességeit, meghatározott, működő értékrend alapján mérlegre teszik őt és döntenek a további sorsa felől…..öööö….nem kisértetiesen ismerős ez a történet valahonnan? – ez volt az első értelmes gondolatom, miután sikerült elvonatkoztatnom Amerika Kapitány által képviselt, vegytisztított alap sztoritól, miszerint az egyszervolt legkisebb fiú rácáfolva mindarra, amit vele kapcsolatban feltételezünk, egyszer csak felnő, és emberfeletti képességek birtokában, személyes érdekeit félretéve, dacolva a halállal, a hazáját védi. Mint egy valódi hús-vér háborús hős, azzal a különbséggel, hogy Amerika Kapitány éppúgy, mint a mesék legkisebb fiúja, nem hal meg. Soha.

Mi nők, úgy vélem, de javítsatok ki, ha tévednék, realista lelkünk gépezetének kezelőszervén mindannyian őrizgetünk egy kapcsológombot, amelyhez az Amerika Kapitányhoz hasonló szuperhősök tudnak hozzáférni. Imádjuk a bátor, hősként cselekvő férfit, a fémes tapintású futurisztikusan szexi egyenruha alatt a kidolgozott izmok játékát, és az álarc nyílásán át lövellt érzéki kék pillantás egyenesen a szívünkig hatol. A történet filmes feldolgozásai ugyanakkor nem mentesek szerintem giccses ellentmondásoktól, Amerika Kapitány foga például sosem fáj, el sem tudnánk képzelni őt, amint az orrát túrja, és meg kell mondjam, engem olykor zavar, hogy egész megjelenéséből a „mentolos frissességet érzem”, hogy Shrek Szamarának  szállóigévé vált mondatát idézzem. Nem akartam a hős személyét megfesteni, mert egész egyszerűen nem lettem volna képes olyasmivel előrukkolni, ami ne lett volna nevetségesen groteszk.


Amerika kapitány, mint árucikk, őrzi a lakásunk kulcsait, és ha kedvünk szottyan rá, a hátunkon is viselhetjük, esetleg négylábú házi kedvenceinket is beöltöztethetjük a hős egyenruhájába. Ez utóbbiról sajnos nem találtam fotót, de simán el tudom képzelni, miután láttam már ocelotbőrbe bújtatott Csivavát utcán, peckesen sétálni.

A manikűr tervezése során az alábbi fotó gyakorolt mély hatást rám. 


Ezen a képen Amerika Kapitány elszántsága mögött emberi szomorúságot, személyes tragédiát érzek, és látok egy embert, aki a legendás pajzs mögött már belefáradt a szerepébe és nyugalomra, szeretetre vágyik. Teljesen biztos voltam abban, hogy a manikűröm fő motívumát, a jellegzetes fémpajzsot a képen látható háttérrel fogom majd együtt ábrázolni, és már csak azért kellett izgulnom, hogy sikerüljön nekem térhatású kerek pajzsot varázsolni valahogyan az alapra. A motívum ábrázolását egyébként a neten láttam meg és azonnal megtetszett, hogy a jelképet nem szokványos szimbólumként jelenítette meg a rajzoló. Bevallom, el nem tudtam volna képzelni, hogy egy korong alakú, amerikai színekben tündöklő pajzsot pingáljak fel kukoricaszemnyi körömlemezemre ráadásul értékelhető méretben. Az nem én lettem volna.


Alapként fémes acélszürke-kobaltkék-törtfehér színátmenet hoztam létre a körmeimen, majd a felületet áttetsző és fekete kristályos körömlakkokkal kombináltam a képen látott hatás érdekében.



















A középső ujjamon, a színátmenet határára festőzselével festettem föl a pajzsot, ami tulajdonképpen rést üt a belénk nevelt korlátaink, hitünk falán. A pajzs, mint fegyver…ez most így utólag elképesztően kettős, dinamikus gondolat, de ne izguljatok, nem fogom kifejteni, hogy miért érzem annak! :D

 



















Felhasznált körömlakkok

Oriflame The One - Steel
Essence Winter? Wonderful! - 01 The Frosted
Essence good girl bad girl - leather effect 04 Caught In The Middle
Butterfly Single Glam Nails - 517 (pelyhes kristályos topper, áttetsző bázis)
Rival De Loop Young Matt Top Coat
China Glaze Everglaze Active Top Coat

Egyebek

Crystal Nails Art Gel - White, Black, Red, Yellow 





Azt mondják, minden kislány életében van egy szuperhős, akit felnőve igyekszik majd megtalálni. 
Egyetértesz ezzel? 

A forduló résztvevőinek manikűrjeit az alábbi linkeken találjátok:



15 megjegyzés:

  1. Hűűűűűű...nagyon jól néz ki. :)

    VálaszTörlés
  2. Csodás mani és a kép is nagyon tetszik, amit választottál. Nem lehet jó szuperhősnek lenni, sosem pihenhetnek, mindig vár rájuk valaki, mint az orvosokra. Nagyon nem emlékszem a filmre, csak a zászlóleengedős részre :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, egy szuperhősnek nincs magánélete, másokért él. Inkább lennék az a személy, aki időnként hősként cselekszik, mint olyan hős, aki nem tud emberként élni.
      Örülök, hogy tetszett az elmélkedés :)

      Törlés
  3. Nagyon jól megoldottad :) Bár a szuperhősöktől nem jövök lázba, a manid nagyon is tetszik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :)
      A csillag és a pajzs kicsit izé lett, de ha megfeszültem sem voltam képes tökéletesebbre. Aztán megnéztem a végeredményt és úgy éreztem, jól van ez így. Kicsit természetesebb hatást kelt, így, hogy picit szabálytalan és kopott.

      Törlés
  4. Fantasztikusan kidolgozott ez a manikűr! Nagyon tetszik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik! :)

      Törlés
  5. Csodás manikűr lett,és a pajzs is nagyon térbelinek hat. *-*

    VálaszTörlés
  6. -nagyon szuper lett! *_* Ismét elállt a szavam!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik! :)

      Törlés
  7. Nem szeretem a fickót, de ez baromi jó manikűr lett :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Naigen, kicsit "műhős" ő, én sokszor érzem, hogy kinőttem már belőle.
      Örülök, hogy tetszett a pajzsos manikűr, bár így utólag már kicsit jobban kidolgoznám, azt hiszem :)

      Törlés
  8. Nagyon jó lett! Őt legalább ismerem még én is. :D

    VálaszTörlés