Plizike Szuperhősök Kihívásának utolsó fordulójához érkeztünk, aktuális hősünk SPIDERMAN, alias PÓKEMBER.
Visszanézve a kihívás során készített manikűrjeimet, megállapítottam, hogy minden alkalommal sikerült meglehetősen távolra rugaszkodnom a megszokott szín-és formavilágtól, ezzel együtt az adott hős történetében menet közben mindig önmagamat kerestem, az azonos motivációt, annak a titkát, hogyan válik valakiből szuperhős.
Történnek kegyetlen dolgok az életben mindannyiunkkal, amikor többet veszítünk, mint aminek az elviselésére akkor képesnek érezzük magunkat. Feküdtem már én is gödör mélyén, még a sebeimet sem volt erőm nyalogatni, nemhogy felállni és kikapaszkodni, megkeresni a kiutat. Utólag visszagondolva egyetlen dolog volt az, amiben még a mélypontokon is hittem, az, hogy zsigereimben éreztem, én több vagyok ennél.
Több vagyok, mint áldozat.
Nem kell fénysebességgel közlekednem, hegyeket megmozgatnom, emberfeletti képességekkel bírnom ahhoz, hogy hős legyek. Elég, ha nap, mint nap megvívom az életem harcait, és győzök a gyengeségeim, félelmeim felett.
No, de térjünk rá a manikűrre, melynek alapmotívumát, a szépséges pókot az alábbi fotó alapján készítettem. Az első pillanatban megtetszett ez a Pókember-stílus. Semmi valóságtól elrugaszkodott maszk, csupán egy elegáns, fémes hatású, erősen texturált dressz, amelyet adott esetben akár jómagam is szívesen viselnék. Az öltözék erőt sugároz, a jelkép tiszta, kidolgozott….mi lenne, ha….készítenék egy manikűrt MAGAMNAK, egy hasonló stílusú jelmez kiegészítőjeként? :D
A díszítés így született.
Alapként egy réteg halványkék Essence Soft Metal lakkot kentem, amelyet saját keverésű Sellővére-emmel, szivaccsal tuningoltam.
Ezen a ponton vetettem be először élesben a vadonatúj Moyra Liquid Tape folyékony bőrvédő latexemet, és a legteljesebb mértékben elégedett voltam az általa nyújtott eredménnyel! Végre egy szuper, könnyen alkalmazható, és ami még ennél is fontosabb, könnyen beszerezhető termék, amellyel gyerekjáték a mai naptól számomra a nyomdázás/szivacsozás közben tisztán tartani a körömágyaimat. A bejegyzésben muszáj voltam pár fotó erejéig megörökíteni Moyra Liquid Tape tudományát, remélem, nem haragszotok érte. Tökéletes tesztkörülményeket teremtett ez a manikűr a terméknek, hiszen szivacsoztam, és nyomdát is alkalmaztam, és lám, a hártyavékony latex szépen, egy darabban eltávolítható volt a körömágyról.
Moyra Liquid Tape akció közben |
A nyomdázott hálóminta elkészítését követően matt fedőlakkot alkalmaztam, majd a középső ujjam körmére fekete fóliazselével felfestettem a pók motívumot, és köttetés után holografikus arany transzfer fóliát nyomtam a ragacsba, azután az összes körmöt átkentem Moyra Gel Look fedőlakkal, mert róla már tudtam, hogy nem fogja felzabálni a fólia holografikus effektjét.
A körmök tövébe fekete festőzselével pingáltam a picit barokkos jellegű mintát, amelyet aztán több menetben háromdimenziós hatásúvá varázsoltam piros festőzselével kevert Crystal Nails barokk díszítőzselével. Köttetés után ez a díszítés további fedést nem igényelt, mivel fixálásmentes, fényes felületűre köt.
Végezetül két fotó erős idegzetűek számára! :D
Mindenféleképp terveztem bedobni két felest, mielőtt kézbe vettem volna ezt a levedlett, üres madárpókpáncélt, mert először még csipesszel is nehezemre esett megfogni! Azt, hogy végül kézbe is veszem, és perceken át pózolok vele, miközben fotózom, tegnap reggel még elképzelhetetlennek tűnt. Most azonban, ahogy vigyorogva nézegetem a vágott fotókat, örülök, hogy megtettem és még alkohol sem kellett hozzá végül :D :D
Altatásban valószínűleg belemennék, hogy eleven példányt kezembe tegyenek, de tiszta tudattal nem biztos! :D
Megtiszteltetés volt Plizike kihívásában részt venni, szívből köszönöm! J
Felhasznált körömlakkok
Essence The Gel Soft Metal – 49 turn the lights on!
Sellővér – saját keverésű lakk
Avon Nailwear Pro+ - stunning cobalt (nyomdalakként)
Rival De Loop Young Matt Top Coat
Moyra Gel Look Gel Coat
Egyebek
Moyra Liquid Tape Folyékony Bőrvédő
Moyra Nail Art Stamping Plate 15 - Lacelove
Crystal Nails Foil Gel
NABA transzfer fólia arany holo mozaik
Crystal Nails Art Gel – Red, Black
Crystal Nails Baroque Gel - Bronze
Wow csodás lett a manikűr!!! A színeiért különösen odáig vagyok:)
VálaszTörlésSzeretnék beszerezni ilyen bőrvédő latexet, szóval nagyon jól jött a kis teszt róla, köszönöm! :)
A madárpókos képeken kicsit lesokkolódtam :D Engem a világból ki tud kergetni a párom, ha csak felém tolja, nyújtja, mutatja a volt madárpókjának a bőrét:D Először egyébként azt hittem igazi pókot fogsz a képeken, de aztán "megnyugodtam", hogy nem:D
Örülök, hogy hasznos volt számodra a Moyra latex-miniteszt, szerintem kedvelni fogod, nagyon együttműködő kis termék.
TörlésKöszönöm a dicséretet! :)
Egy újabb nem szokványos de annál különlegesebb mani, nem tudok ámulni ezen is, csodaszép lett :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :)
TörlésMár meg sem lepődök a hibátlan,különleges és kreatív manikűrjeiden. Mindig,mikor a linkedre kattintok,tudom,hogy ki fog folyni a szemem a gyönyörtől. :D Mesés lett mint mindig,nekem volt megtiszteltetés,hogy velünk tartottál a kihívás során. Mellesleg,a pókos képeken nagyon meglepődtem,de megnyugodtam a második képet látva,hogy ez "csak" levedlett. Azért akkor is nagy bátorság kell a taperolásához... A moyra folyékony latex pedig elgondolkodtatott,lehet hogy beszerzem valahonnan.
VálaszTörlésÓ, ez nagyon kedves volt tőled, köszönöm szépen, igazán jólesik. :)
TörlésA pókbőrrel nagyon-nagyon óvatos voltam, nehogy bajt okozzanak a fura szőrök, nem tudtam biztosan, vajon mérgező-e, illetve aggódtam, hogy beleállnak a finom tüskeszerű szálak a bőrömbe, így nem szorongattam, csak finoman bántam vele...megdöbbentő volt egyébként, mert alul, ahol a "szájnyílás" ? volt, ott bizony van két erős brutális tüske (rágó szerv, vagy megragadásra szolgál, nem tudom) ezt először észre sem vettem, csak miután fotózást követően a hátára fordítottam a csipesszel.
:D
A Moyra latexet szívből ajánlom, még akkor is, ha esetleg van jól bevált alternatívád, mert nagyon könnyen beszerezhető és nem is drága. Egészen híg, biztos, hogy nem fogy ki egyhamar.
Honnan vették pókbőrt?? Otthon ilyesmit tartasz? Neee, már a gondolattól kifeküdtem. Fóbiás vagyok, szóval a mani szép, mint mindig, na de a pók rajta...
VálaszTörlésA levedlett pókbőrt ajándékba kapta a párom a kedvenc állatkereskedőnktől :)
TörlésMeg kell mondjam, én is kifeküdtem, amikor először megláttam, mert én is pókfóbiás vagyok. Nem nagyon, de azért épp eléggé ahhoz, hogy eszembe se jusson házikedvencként tartani. Épp elég az a pár normál hétköznapi példány, aki betéved a lakásba.
A madárpók nagyon nem az én világom. Láttam az állatkereskedésben, amint éppen újszülött egérporontyokkal etették őket, és nagyon nem bírtam megemészteni a látványt.
Pókot csak tisztes távolból szemlélek szívesen, de mint motívum, mindig is nagyon tetszett.
Örülök, hogy fóbiád ellenére azért tetszett a díszítés :)
Bandita! Eszméletlenek a műveid,ez valami brutálisan szép! A pókos képet nézve...Te egy állat vagy:-))).... Először egy elszabadulr sikló a szobában...aztán egy ilyen szőrös dög! Hány felest ittál? Puszi;Reni
VálaszTörlés:D :D
TörlésEgyet sem végül, de bevallom, mikor szerencsétlenkedtem a csipesszel-pókbőrrel, káromkodtam, amikor váratlanul rápottyantottam a páncélt a kezemre. Mert hát végig folyamatosan kihegyezett érzékszervekkel ügyködtem, nikkelezett zabszem effektus mellett! :D
Egyébként elképesztő, milyen "kidolgozott" egy ilyen pókpáncél és megdöbbentő, hogy ezt csak úgy levedli a tulajdonos, kibújik belőle, mindezt a tökélyt hátrahagyva...
Örülök, hogy tetszett a mani, és a fotók! :)
Ezt hívom tökéletes alkotásnak!
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :)
TörlésA Moyra lehúzhatóról még nem is tudtam. No,majd én is benézek a fodrászkellékeshez.:)
VálaszTörlésA manival ismét elvarázsoltál, viszont nekem se pár deci után, se tiszta fejjel nem lett volna merszem az üres pókruhát a kezembe venni... még a fotó láttán is fenyegetett a veszély, hogy felállok és elfutok a géptől. Pókkal és darázzsal/méhecskével ki lehet kergetni a világból.
A lódarázstól én is jobban félek, mint a pókoktól! :)
TörlésA Moyrás lehúzható szuper, szívből ajánlom, én sem számítottam rá, hogy ennyire jó lesz.
Örülök, hogy tetszett a mani :)