Otthon - 1. fejezet. Egy Fotósszekrény új ruhája

A blog indulásakor tettem egy erőteljes utalást a reménybeli tartalomra vonatkozólag. Azt igértem nektek, hogy a blog mindent magában foglal majd, ami a kezem nyomán születik.

Akkor még biztos voltam abban, hogy ez könnyedén, csípőből fog menni nekem, hiszen annyi mindenfélét szeretek alkotni, folyton töröm valamin a fejem, úgy gondoltam, hogy első pillanattól kezdve szépen sorjában megosztom majd veletek szépséges fotók kíséretében a számtalan megvalósult ötletet, büszkén, lelkesen.

Aztán teltek a hónapok, és én csak a körömdíszítésnek éltem, amellett persze igyekeztem belerázódni a fotózás fortélyaiba, mert hajtott a vágy, hogy a körömlakkok anyagában rejlő villanásnyi csodát valahogy láthatóvá, élvezhetővé tegyem számotokra, magamnak pedig feledhetetlen emlékeket gyártsak a képekkel.

Mindeközben végig ott motoszkált az agyam mélyén, hogy olyan szívesen mutatnék magamból többet, hogy annyira jólesne kicsit kinyitni előttetek a szobám ajtaját, hogy „tessék, lépjetek be, ez vagyok én, itt élek, ezt és ezt szeretem művelni a szabad időmben, ugye szép?” – de valamiért mindig visszarettentem. Ahhoz, hogy mutatni akarjak magamról valami személyes dolgot, esetemben végtelen bizalom kell, és ami még fontosabb, ÖNBIZALOM. Hinni abban, hogy az apróságaimmal együtt vagy épp azok ellenére szerethető vagyok.

Pár héttel ezelőtt Szilvi SzóFogadójában írtam egy szösszenetet az otthonomról, az én kis világomról, és emlékszem, mennyire meglepett, hogy minimálisan sem volt traumatikus élmény megosztani a legbensőbb érzéseimet ezzel kapcsolatban. Ez a bejegyzés sorozat valahol ott született a SzóFogadó előszobájában, a famintás manikűr mélyén. Akkor és ott határoztam el, hogy ki fogom nyitni előttetek az én otthonom ajtaját, és meghívlak benneteket magamhoz, a kedves tárgyaim, kedvteléseim közé, ahol a hétköznapok során éppúgy szeretem a környezetemet csinosítani, mint amennyire szívesen babrálok a körmeimmel.

Ma egy számomra rendkívüli fontossággal bíró bútordarabom újjászületésének lehettek szemtanúi

Ez a megunt, de még viszonylag jó állapotú, levitézlett TV-szekrény egy kedves ismerőstől jutott hozzám. Eredetileg világos, nyírfa színű bútorlapok alkotják, és sem a színét, sem a külső megjelenését tekintve nem illett a világképembe, hiszen évek óta nincs már „púpostévénk”, amit ráhelyezhetnénk, ráadásul eredeti stílusában bizony ordítóan filléres benyomást keltett a hártyavékony élfóliázás, és a felület műanyag faimitációja. Tipikusan az a bútordarab, amiről első ránézésre meg tudod mondani, hogy elnagyolt pozdorja lélek van a műminta alatt.

Csakhogy nekem szükségem volt egy fotós szekrényre, amelynek ajtaja mögött tárolhatom a fotóstáskát, a masinát, a fotózási kellékeket, a pózoló drapériákat, és kellett egy fix hely a fotóállványnak is, mert a gondolattól is kirázott a hideg, hogy ezt a kütyüt én premier plánban díszelegtessem vagy épp kerülgessem a szobám közepén.

Eredeti helyén és állapotában.

Az elképzelt funkció mellett az esztétikai szempontok domináltak, amikor megálmodtam, hogy ebből a szocreál bútorból márpedig antik mahagóni fotósszekrényt fogok kreálni.

A festék anyagtípusán vajúdtam a legtöbbet, hiszen tapasztalatból már tudtam, hogy az általam előszeretettel használt lazúrfesték a műanyag borítású bútorlapot nem fogja be megbízhatóan. Egy hasonló anyagú vitrin festésével próbálkoztam régebben, és mialatt másfél órán át mostam szappanos vízzel a foltos lazúrfestékes próbálkozást megesküdtem, hogy soha többé ekkora bakit! :D :D

A kedvenc hobbiboltomban ajánlották ezt a vízbázisú sötétbarna festéket, amelyet porlasztva javasol fölvinni a termékleírás, jól szellőztetett helyiségben. Naná, hogy bandita egy szűk, zárt padlástérbe cipelte be a leendő fotósszekrényt festeni! A felületet először finoman érdesítettem egy csiszolótömb segítségével, portalanítottam, majd a festéket kis adagokban egy lapos LIDL csirkecombos tálcába fújogattam, ahonnan apránként vittem fel egy durvább szőrű lapos ecsettel. Nem ez volt életem első faerezet-imitációja, de erre vagyok eddig a legbüszkébb! A minta elkészítése pofonegyszerű, de látványos.  

kézzel festett faerezet-imitációm

1. Vízszintes csíkokat húzol durva szőrű ecset erősen felületre préselt szőrével, teljes felületen.
2. A felületre préselt ecsethegyet körbeforgatva elkészíted az erezet „szemét”
3. A szemet ívesen, lágyan keretezed új préselt ecsetvonásokkal, miközben a szem közvetlen környezetében az elsőként húzott vízszintes csíkok érintetlenek maradnak. 

 

Frissen festve

A festmény ezt követően 24 órán át száradt, én pedig hozzáfogtam az akkor még legproblematikusabbnak hitt üvegajtó felruházásának. Kristályos, repedezett hatást akartam létrehozni rajta dekupázs technikával, gyöngyház sárga akrilfesték alapon, némi romantikus, rózsamintás szalvéta felhasználásával. Fontos volt számomra, hogy az üveglap diszkréten takarja majd a mögé rejtett csöppet sem antik hatású fotós felszerelést, ugyanakkor lélegzetelállítóan finom, vintage eleme legyen a szekrénykének. Tiffany-üveg effekttel kacérkodtam a lelkem mélyén, és meg kell mondjam, a végeredmény bár merőben más lett, mégis minden elképzelésemet felülmúlta. Így készült:

A tiszta üveglapot a négy sarokból kiindulva ecsettel, gyöngyház sárga akrilfestékkel befestettem. A szalvétaminták alapját teljes fedéssel, míg az üveglap középső részét csupán maszatolva.

Pentart dekupázs ragasztó

A száraz felületre rápróbáltam a kiszabott szalvétamintát, majd a szalvéták legfölső, hártyavékony színes rétegét dekupázs ragasztóval, lapos ecsettel felapplikáltam a sarkokra.

dekupázs technikával applikált szalvéta

Csontraszáradást követően PENTART Classic repesztő lakk rendszerrel dolgoztam tovább. Elsőként a tejszerű, vízbázisú alapréteget kentem föl a teljes felületre, majd száradás után a vízbázisú repesztőlakkot.

A lágy, szinetikus szőrű minőségi ecsettel nem lehet hibázni.

Pentart Classic Varnish - 1. komponens felvitele

Pentart Classic repesztő lakk rendszer

Pentart Antique Paste - bitumen verzió

Pentart antikoló paszta bedolgozása a repedésekbe

24 óra száradás közben a felület rusztikusan repedezetté, vízállóvá vált, én pedig a repedéseket antikoló pasztával tettem hangsúlyossá, a fölösleget durva ronggyal ledörzsölgetve.

Pentart oldószeres, fényes fedőlakkal átkent eredmény

Pentart oldószeres fedőlakk

Végezetül oldószeres, fényes lakkal fedtem az üveglapot és elhatároztam, ha lesz még ebben az életben csodaszép fa keretes ablakunk, a ronda fehér műanyag nyílászárók helyett, az ablaküvegeket ezzel a technikával fogom különlegessé tenni, kell a fenének függöny, ha helyette ecsettel és szalvétával ilyet lehet varázsolni! A technika egyébként bármilyen felület vízálló bevonására, díszítésére alkalmas…befőttesüveg, kutyakonzerv doboz, papírdoboz, vesszőkosár, tejeskanna, stb.

Antik, kristályos végeredmény közelről

És most visszatérve a szekrénykéhez.

Amíg a díszített üveglap száradt, én egy szempillantás alatt döbbentem rá arra, hogy ez a vízbázisú Pinty Plus Aqua festék önmagában minden, csak nem kopásálló! L

A csontszáraz felületre egy apró alkatrészt helyeztem ugyanis az üveglap leszerelésekor, amelyet ekkor levettem, és vele jött egy apró festékdarabka is a nagy műgonddal festett barna rétegből!!!!

Pentart finomvonalas repesztőlakk rendszer

Pentart Antique Paste - Gold

Oké, újratervezés, igyunk meg egy kávét, nyugodjunk le, káromkodjunk, de ne kapjunk agyvérzést! J

- mondtam magamnak, és rövidesen jött az óriási ötlet, miszerint brutálszép lenne, ha a szekrény felső, leginkább igénybe vett lapját repedező lakk rendszerrel borítanám, antikolnám, lakkoznám, míg az oldalak egyszerű, oldószeres lakkozást kapnának, az eredetileg elképzelt félmatt finis helyett.

Mialatt a fedőlapot antikoltam, alig vártam, hogy fotózhassak nektek, nagyszerűen nézett ki a lágy, meleg barna faerezet a fényes felületet behálózó finom arany repedésekkel.

A szekrény kész fedőlapja faerezet-imitációval, Pentart finomvonalas repesztőlakk rendszerrel, antikoló pasztával és fényes fedőlakkal borítva

Az oldalsó részek lakkozása során azonban majdnem elájultam, amikor az oldószeres lakkba mártott ecset foltokban elkezdte feloldani a barna festéket. Óriási szerencse, hogy ez a keserves tapasztalat a szekrény láthatatlan részén ért, ahol ügyesen ki tudtam javítani….fél óra munkával.

Másnap a szekrényke teljes felülete repesztő lakk-rendszert és antik pasztát kapott.

És most itt van Ő, az én egyedi, újjászületett fotós szekrényem, a blog első, lakberendezős bejegyzésének főszereplője,  akinek minden porcikájában ott vagyok én.