Egy szép
őszi délutánon, 2013-ban a fejembe vettem, hogy opálkövet fogok festeni
körömlakkokból, körömre, aranyfoglalatban.
Számtalan félresikerült kisérlet és
hajtépés után ez volt az első, amelyet nem mostam le, mert bár nem értem el a
kívánt eredményt, esztétikai szempontból egészen rendben lévőnek hiszem ezt a
pedikűrt, így megosztottam a Krémmánián, a sminkfotóim között. A lányok nagyon
elnézőek voltak, éreztem, hogy még azok is, akiknek a minta nem tetszett, biztatva és szeretettel méltatták a munkát, és az aprócska lábujjgyűrűt, ami
tulajdonképpen egy normál, kézujjak ékesítésére szolgáló gyűrű volt, de már
évekkel ezelőtt nyugdíjba vonult nálam. Most azonban kapóra jött, és
elhelyeztem a lábujjamon!
Alaplakk:
4 kék körömlakk, összekeverve. A pedikűr további lépéseinek nagy része a múlt
jótékony homályába vész, de annyi bizonyos, hogy a „kő” testét alkotó Lovely
kék homoklakk házilag barkácsolt pontozóval került az alaplakk felületére, és
csigalassú száradású további csillámos rétegekkel hizlaltam testesebbre a
művet. Az arany "foglalat" csipkemintája az Avon Pro+ arany lakkal
készült, úgyszintén pöttyözve.
A
felületet A Lovely Blink Blink csillámlakkja zárta.
Felhasznált
körömlakkok
Essence
Colour3 – 01 Midnight Date (sötétkék)
Avon
Nailwear Pro+ - cosmic blue, golden vision
Lovely
Baltic Sand – Nr3
Lovely
BlinkBlink – Nr6
Essence
Sealing Top Coat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése