2016. szeptember 1., csütörtök

A Henna és Én



A hennához fűződő kapcsolatom nem új keletű, évek óta visszatérő társam a hajfestés során ez a tisztán növényi színezőanyag. Ebben a bejegyzésben egymásra találásunk történetéről és a személyes tapasztalataimról olvashattok.

Nagyjából a harmincas éveim közepén tapasztaltam egyre szaporodó ősz szálakat a hajkoronámban, amely sajnos vékony szálú, törékeny hajminőséggel párosult. Kezdetben vegyi hajfestékeket használtam az őszülés leplezésére, de sajnos, márkától függetlenül a módszer olyan mértékben károsította a gyenge hajszálaimat, hogy rövidesen meg kellett válnom derékig érő hajkoronámtól és vágásról vágásra egyre rövidebb, csibészesebb fazonra váltottam. 
Jó ötlet volt?

Tarkabarka félhosszú melír - az első állomás.





Nem vagyok biztos benne.

Sokszor éreztem azt, különösen az utóbbi időben, hogy a hosszú, lágy hullámokkal együtt a romantikus, csodaváró énemet is elveszítettem, és igaz, hogy bőven vannak fiús tulajdonságaim, a teljes személyiségemnek mégiscsak részét képezte a pillogó szemű Borsószem-Hercegkisasszony is, és egyre inkább hiányzott.

A "nénisedés" útján.







A másik kardinális tényező, ami a fazon- és színigazítás irányába hajtott, az életkorom. Negyvenen innen még jó ötletnek tűnt pistikésre venni a figurát, a finom arcvonásokkal kifejezetten izgalmas kontrasztban álltak a hetyke, kurta, tarkabarka tincsek, de a negyvenöthöz közeledve el kellett fogadnom, hogy öregszem, változom, és az idő rajzolta élesedő vonások, redők a férfiasodó frizurámmal legjobb esetben nénis, legrosszabb esetben katonás összképet nyújtottak már. Nónapok teltek el, és egyre kevésbé volt kedvem fodrászhoz menni, szomorúan hagytam, hadd nőjön, akár a gaz, idén tavasszal mindössze egyszer festettem be itthon a semmitmondó szürkülő förmedvényt egy Syoss festékkel, mahagóni vörösre. Az alábbi három fotón ezt a sorsfordító végső stádiumot láthatjátok.
 
A mélyponton, andinéniként, kopott lenőtt tincsek, fazon teljes teljes hiánya.

A harmónia elveszett, aki voltam, pedig már csak a bőröm alatt, a lelkemben élt, láthatatlanul.

Néhány hete elhatároztam, hogy szembenézek magammal és irányt változtatok, még mielőtt hozzászoknék „andinénihez”, és azzá válnék, aki soha nem szerettem volna lenni.


Miért a vörös?

Merida a bátor - célkitűzés (forrás)

A vörös a szenvedély színe. A sokszor vérre menő vitáké, az ellentmondásoké, a bátorságé és némileg a hatalomé, az önállóságé is. A vörös a tűz, a végzet, az örök nyugtalanság.

Teljesen kézenfekvő, hogy a hozzám legközelebb álló, legkedvesebb színt választottam hajszínként, mert nem ismerek magamnál hevesebb vérmérsékletű embert. Sokak szerint, amikor egyszer meghalok, a számat úgy kell majd külön agyonverni…én többnyire még magammal is folyton vitatkozom! J



A vörös színpalettáról a meleg, tűzvörös tónus volt az, amelyet végül tudatosan választottam, mert ez az, ami leginkább harmonizál a sárgás bőrszínemmel.
A mesehősök közül Merida volt az, akinek a hajszínét a magaménak szerettem volna tudni.


Miért a Henna?

Amikor pár évvel ezelőtt az első tapasztalataimat nyertem a hennáról, a rengeteg ellentmondásos mendemondával szemben haladtam. A hajamról lévén szó, igyekeztem korrekt információkat gyűjteni a hennás hajfestés technikáiról, nem mertem azonnal bevetni az erősen károsodott hajamra gondolkodás nélkül. 
A saját tapasztalat azonban perdöntő jelentőséggel bírt, és ma már bátran kijelentem, hogy a 100%-os, testfesték-minőségű Henna, mint természetes festékanyag, nulla szennyező- és adalékanyag nélkül, vegyhatását tekintve semmilyen károsodást nem okoz még vegyileg roncsolt haj esetében sem, és egy hónappal ezelőtt induló hajnövesztő projektemet hatékonyan támogatja ez a kíméletes módszer. 


Hogyan működik?

A Henna (lawsonia inermis) növény egy fás szárú cserje, amely a forró, száraz éghajlaton honos. Festékanyaga, a lawsone-molekula a levelekben található, amelyeket leszednek, kiszárítanak és porrá őrölnek. Savas közegben áztatva néhány órán belül a festékmolekula az őrleményből kioldódik, majd bőrre, hajra kenve annak külső, elhalt szaruanyagához, a keratinhoz kötődik. A hennával történő test-és hajfestés technológiája több ezer éves múltra tekint vissza. Bővebben itt olvashattok róla.

Goloka Classic Henna test-és hajszínező por

A különféle „henna” felirattal ellátott, kereskedelmi forgalomban kapható festékek közül válasszunk körültekintően. Legyünk vele tisztában, hogy a henna mindössze egyetlen típusú festékmolekulát, a lawsone-t tartalmazza, amely narancsvörös színű. Amennyiben a megvásárolni szánt termék felirata különféle henna-árnyalatokra utal, úgy ne vásároljuk meg, mert egészen biztos, hogy hozzákevert vegyi anyagokat, fémsókat tartalmaz a tónus korrigálása céljából, ezek a hozzáadott fémsók pedig végzetes reakciókat produkálhatnak vegyileg előkezelt, szőkített, festett, egyenesített, stb. haj esetében.
Hajfestésre emiatt én kizárólag a testfesték minőségű, 100%-os hennaport használom és javaslom.

Rövid termékleírás a dobozon









Hennás hajfestés esetében a lawsone-molekula a hajszál külső, elhalt, pikkelyes szarurétegébe hatol, és a keratinhoz kötődik, ezáltal egy narancsvörös, áttetsző színhatást hoz létre. A hajszál saját pigmentanyagát tartalmazó legbelső „magig” a molekulák nem jutnak el, így saját eredeti hajszínünk jelentősen befolyásolja a végeredményt.

Azt, hogy pontosan milyen hatásra számíthatunk, mielőtt élesben bevetnénk, érdemes kipróbálni.
Gyűjtsük össze a hajkefénkből, fésűnkből a kihullott hajszálainkat, és egy összesodrott csomócskán négy órás hatóidővel vizsgáljuk meg a kapott színhatást.



Hajfestés Hennával, az én bevált módszerem szerint

Hozzávalók

  • Testfesték-minőségű, 100 % hennapor. Amennyiben hozzám hasonlóan fül magasságáig-nyakig érő, vékony szálú hajad van, elegendő 100 gr hennapor, vastag szálú haj esetében ez a mennyiség csak egészen rövid hajra elegendő.
    mennyiségi iránymutató
  • Savas oldószer, folyadék. A hennaporból savas közeg hatására fog ugyanis kioldódni a működésre kész festékmolekula. Erre a célra nekem tökéletesen bevált az 50%-os Olympos Citromlé, amelyből nagyjából 7 evőkanálnyit keverek a porhoz, de használhatunk narancslevet, grapefruit levet is.
  • Tálka. Én egy üvegtálkában szoktam elkészíteni a keveréket, de tiszta műanyagtálkát is használhatunk erre a célra. A savas keverék fémekkel való érintkezését azonban tudatosan kerülöm, hiszen nem lehetek egészen biztos abban, hogy a keveréket nem szennyezi-e el a fémtálkából és eszközökből menet közben kioldódó anyag.
  • Gumikesztyű. Mivel festés során meglehetősen hosszú ideig masszírozzuk a hajba a keveréket, és vájkálunk a masszában, véleményem szerint a dobozban található fóliakesztyű annyit fog érni, mint halottnak a beöntés. Normál, latex vagy latexmentes gumikesztyűt javaslok, az biztosan nem fog kiszakadni.
  • Folpack. A rugalmas műanyag fóliára azért van szükség, mert a hennafestés során bizony több órás hatóidővel kell számolnunk, és a fóliával akadályozzuk meg, hogy a hajunkra rászáradjon a massza, tehát nedvesen és melegen tartja a keveréket a hajunkon.
  • Papírtörlő. A megfelelő állagú keverék csöpög, a fülünk mellé két-két csokor törlőkendőt célszerű hát bedugni a fólia alá, ami szépen fölszívja a csordogáló felesleget.


A festés menete

Elkészítjük a henna-citromlé keveréket masszív tehénürülék állagúra. Írhattam volna burgonyapürét is, de ha egyszer pont úgy néz ki?! J


A keveréket légmentesen lefedjük, majd szobahőmérsékleten 8 órán át állni hagyjuk. Nagyjából ennyi idő szükséges ahhoz, hogy a porból a festékmolekulák kioldódjanak. Amennyiben 35 C fokos helyen pihentetjük a masszát, úgy 2-3 órán belül már felhasználhatjuk, ennél azonban semmiképp ne tegyük ki magasabb hőhatásnak, mert károsítja a festéket.

Mossuk meg a hajunkat és szárítsuk meg. A hajon található zsír, lerakódás, ápoló anyagok és víz rontják a hajszál felszívó képességét.

A masszát további citromlé hozzáadásával joghurt-állagúra hígítjuk, keverjük. Fontos, hogy menet közben majd minden hajszál tövéig eljusson az anyag, ami ha masszívabb ennél, hézagosan kenhető.

Védőruha. Én pucéron állva szoktam bedolgozni a keveréket a hajamba, és ezt a „védőruhát” javaslom a leginkább, mert a megfelelően híg kulimász bizony folyik, és egyszerűbbnek látom letörölni a véletlen foltokat, mint mindent összekenni a hatóidő alatt ténykedve a foltos pólóval.

A festék felhordása. Gumikesztyűs kézzel, tarkótól kezdve javaslom felkenni a hajszálak tövére a masszát, ügyelve, hogy mindenhová jusson. Bevallom, én nem készítek választékokat, nem használok ecsetet, fésűt, egyszerűen csak kézzel felkenem, bemasszírozom, majd végezetül vastagon borítom a szürreális sárgolyóvá formált fejemen a maradékot. Ezt követően szorosan betekerem Folpackkal a művet, letörlöm az esetleg melléfolyt pasztadarabokat, végül bedugom a fülem mögé a négy csokrocskát. Amikor először hennáztam, simán levonultam a kertünkbe ezzel a fejjel, a szomszéd és anyám legnagyobb örömére J

hennázó outfit :)
Hatóidő. Tapasztalataim szerint minimum 4 óra szükséges ahhoz, hogy a maximális hatását kifejtse a keverék, ezt bizony türelemmel ki kell várnunk, viszont óriási előny, hogy mindeközben senki nem fog tudni minket semmilyen más tevékenységbe bevonni! Én olvasni szoktam, lábat áztatni, manikűrözni ezalatt. Legyen ez a te kizárólag önmagadra fordított „csajos-időd”, ami szent és sérthetetlen.

Öblítés. A fóliát levéve nagyjából 10 perc alatt tisztára öblíthetjük folyó víz alatt a hajunkat. A rendkívül finomra őrölt növényi részecskék mindeközben természetesen nem fogják eldugítani a lefolyót, nem kell aggódnunk emiatt. A tisztára öblített hajat ezután én alaposan át szoktam mosni samponnal, és használok hajbalzsamot is, egyik sem rontja a henna hatásfokát. A samponos mosást különösen azoknak javaslom, akik ódzkodnak a henna intenzív, naturális szagától. A henna illata számomra nem kellemes, ázott szénára emlékeztet, amelyen az utólagos samponozás sokat szelídít.


Az eredmény

Hennás hajfestést követően közvetlenül még nem a végleges hajszínünket látjuk. A napfény hatására a festékmolekulák oxidálódása, keratinhoz való végleges kapcsolódása során a kapott rezes-világosabb vörös intenzívebb, vibrálóbb, mélyebb tűzvörösbe vált kb. három napon belül. Számomra ez volt az a látvány, amely a módszer elkötelezett hívévé tett. Szintetikus, vegyi hajfestések alkalmával soha nem tapasztaltam még egy adott hajszín ilyen gazdagságát, életteliségét, és nem utolsósorban stabilitását.

 









Bevallom, az első hennázás óta számos kísérletet tettem már arra, hogy különféle szintetikus vörös hajfestékkel készítsem el a vágyott színt, és rendre csalódtam, mert egyszerűbb ugyan a vegyi hajfestés és rövidebb a procedúra, azonban a festék még tíz hajmosást követően is patakzott kifelé a hajamból. 



Nem beszélve a hajkorona fokozatos leamortizálódásáról, amelyet a hennával történő hajfestések után sohasem tapasztaltam, sőt, egészségesebb, rugalmasabb tapintásúvá és némiképp dúsabb hatásúvá tette a hajamat.
 
Hennázás utáni harmadik napon a Henna, Csipetke és Én :)

Ha a cél az egészséges hajszerkezet és életteli meleg vörös színnel egybekötött hosszú sörény, én habozás nélkül a hennát ajánlom. Úgy érzem, kaptam ettől a növénytől egy esélyt, hogy a legszebb fényében és terjedelmében mutathassam meg a hajamat, ami annyira fontossá vált számomra életemnek ebben a szakaszában.

















Te mikor változtattál utoljára drasztikusan a külsődön?
A tükörben most azt a nőt látod, aki mindig szerettél volna lenni?
Hány évesen kell szerinted az ember lányának a lovak közé dobni a gyeplőt és lemondani a nőiességéről?

27 megjegyzés:

  1. Hihetetlenűl jól áll a vörös hajszín!
    Én nem Hennázok,Ági (Banyakarmok) igen,biztos hozzászól majd a bejegyzéshez :P :)
    Mikor változtattam drasztikusan a külsőmön?!Haj szempontjából elég régen,egyenlőre tetszik amit hordok illetve látok.Ha a tükörbe nézek lenne min változtatni az biztos,de jó úton haladok a cél felé.Szerintem sohasem szabad lemondani a nőiességről,ez abszolút nem korfüggő-számomra.Én bízok benne,hogy 80 évesen is hosszú hajam lesz,ha fehér akkor is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen, én is azt éreztem, amikor megláttam az eredményt, hogy IGEN, és majdnem kiugrottam a bőrömből.
      Mondjuk az vicces volt, amikor beállítottam a fodrászomhoz a "mélypontos" fejemmel és azzal a szöveggel, hogy "vágd le légyszives, mert növeszteni akarom! " :)
      Amikor megérett a lelkünk a változásra, annak mindig komoly jelei vannak, de amíg tetszik az, amilyennek látjuk magunkat, nincs nagy gond :)

      Törlés
  2. Olyan szép vagy! Én most szeretném megváltoztatni a friszkóm. Extra világos szőkére váltok,rózsaszín tincsekkel. És végre el kéne mennem fodrászhoz tépett friszkót vágatni,mert nekem sajnos nem áll jól a szimpla hosszú haj. Úgyhogy hossz marad,de fazon más lesz. Szerintem a nőiességről nem kell lemondani, habár én pont nem vagyok nőies. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogyhogy nem vagy nőies, ne viccelj, ilyenkor mire gondolsz, viselkedésre, kinézetre? Szerintem nincs egyfajta nőiesség, kinézetre nálam megvan a hosszú haj, smink, szoknya, viselkedésre, hmmm, szerencsére nincs lányom, bajban lennénk egymással.

      Törlés
    2. Jaj, de kedves vagy Eleni, köszönöm a bókot! <3
      Az extravilágos szőke rózsaszín tincsekkel biztosan jól fog állni neked, úgyhogy nyomás, tépetni! :)

      Hogyhogy nem vagy nőies, hülyéskedsz? :D

      Törlés
    3. Mert tényleg:) Ha valaki írva beszél velem és nem mondom, hogy lány vagyok akkor fiúnak gondolnak. Kinézetre meg inkább laza vagyok. Régen csak fiú ruhákat hordtam :D fiúslány vagyok :)

      Törlés
    4. Mert tényleg:) Ha valaki írva beszél velem és nem mondom, hogy lány vagyok akkor fiúnak gondolnak. Kinézetre meg inkább laza vagyok. Régen csak fiú ruhákat hordtam :D fiúslány vagyok :)

      Törlés
    5. Na, akkor épp időszerűek azok az ominózus rózsaszín tincsek! :D Remélem, megmutatod majd őket! :)

      Törlés
  3. Nekem is az jutott eszembe, mint Eleninek, hogy milyen szép vagy, vörös hajjal különösen, de az első képek is milyen jók. Engem a 4 órás hatóidő eléggé riaszt. Hol van nekem 4 órám egyben?? Havonta? A végeredmény nagyon tetszik, nekem volt vörös hajam, nagyon hasonló. Most hosszú sötét van, festett, az ősz hajszálak miatt, de én csak a tövét szoktam festeni, emiatt kevésbé roncsolódik, persze nem az igazi. Ha már kérdezted, nekem sosem a külsőmmel van gondom, ha tükörbe nézek, azon könnyebb változtatni, mint a belsőnkön és nem játszik a kinézetem szerepet a mindennapjaiban. Na ez most furán hangzik, lehet, többet kellene a kinézetemmmel foglalkozni, mert rutinszerűen ugyanúgy nézek ki évek óta csak egyre öregebb vagyok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen, örülök, hogy tetszik a végeredmény! :)
      Első alkalommal évekkel ezelőtt alig bírtam kivárni a hatóidő végét, mert én nagyeszű a folpackot rátekertem az elefántfüleimre is, és totál leszorítva nyomorogtak, miközben oldalt csorgott a lé kifelé. Következő alkalommal már ésszel csináltam, kihagytam a füleimet a bandázsból, a csokrok pedig biztosan megvédenek a csorgó létől.
      Hidd el Audrey, gyorsan elröpül az a négy óra, csak az a fontos, hogy közben ne nagyon mutogasd magad avatatlan szemek előtt! :D :D

      Mi nők nem öregszünk, csak ÉRÜNK! :D :D

      Törlés
  4. Nagyon jól áll Neked a vörös! És a frizura is, hosszabb hajjal lágyabbak a vonásaid, nőiesebb külsőt kölcsönöz. A cicás képek nagyon jól sikerültek! (-:
    Hát igen; én két és fél éve vagyok jóban a hennával. Mikor kezdtem a blogolást írtam is erről egy posztot képekkel. (-: Én nagyon eltoltam a vegyivel a hajam, majd allergiás is lettem rá.. Aztán találtam rá a hennára. Nem is színezés céljából fogtam bele, hanem hajnövesztés. :D A ricinus nekem semmit sem ért.. A hennától viszont gyorsabban nő a hajam. Én kicsit másképp csinálom, nem teszek bele citromot, mert irritálja a fejbőröm, úgy viszketett tőle, mintha ezer tetű mászkálna benne, és fájt is, legelőször sajnos narancslével próbáltam. Azóta kialakult a saját receptem, számomra az vált be, ha erős hibiszkusz- és kamillateával keverem el, ezeket kb egyenlő arányban, míg el nem érem azt a bizonyos tejfölsűrűséget. Nem tapasztaltam, hogy más volna a szín, mint citrommal. 2,5 órát tartom rajta, próbáltam 4-et is, de nálam ugyanaz az eredménye lett a dolognak. Sok helyen olvastam, hogy ne mossuk ki samponnal, sőt 48 óráig ne mossuk meg vele, én csak vízzel öblítem ki, vizesen igen gubancos, de mikor megszárad..... Maga a csoda, vibrál a vörös benne! Én nagyon szeretem az illatát, olyan, mint a natúr zöld tea. :D Furcsa, nekem derékig érő hajam van, és kb 50-60 gr-ot használok egy alkalommal, pedig az egész hosszra kenem.
    Én sem hiszek abban, hogy a kor előrehaladtával le kellene végatni a hajunkat. Van olyan kolléganőm, aki nekem is mondta már, hogy így 40 fölött ildomos volna levágatni. De vajon miért? Én így érzem jól magam, 30 éve nem volt rövid hajam. Kleopátra volt, de annál rövidebb soha. Emlékszem, egyszer láttam apai nagymamámat, lebontotta a kontyát, és meglepődtem (kislány voltam még), hogy derékig ért a haja. Én azt hiszem nem dauerolt rövid hajú néni leszek majd. :D Ami így eszembe jut, mint drasztikus változás nemrégiben meguntam a hegyes körmöt, és váltottam ahhoz képest rövid kockára. (-:
    A poszt nagyon jó volt, sok hasznos infót tartalmaz, aki most szánja rá magát a hennázásra. (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a megerősítést! :)
      Olvastam én is, hogy teával is elkészíthető a keverék, de úgy gondoltam, csak akkor váltok, ha nem bírja a fejbőröm. Szerencsére nem okozott gondot, sőt, az időnként jelentkező zsírosodást, korpásodást is hatékonyan kezeli.
      A hatóidőt nem mertem lerövidíteni, mivel a próbahajszálakból festett csomónak is ennyire volt szüksége nálam.
      A vibráló színhatás a legjobb megfogalmazása a végeredménynek, annyira imádom, amikor ezt tapasztalom! Az ősz szálakon különösen élénk, vibráló a színhatás.

      Szulfátmentes samponnal mostam eleinte óvatosan, majd bátrabban, mert azt tapasztaltam, hogy nem ártott neki.

      Nekem anyám kardoskodott leginkább a hajlevágás mellett, naná, hogy mindenképpen be akartam bizonyítani, hogy márpedig hosszú lesz, és pont! :) :)

      Az én nagyim is hosszú hajat hordott világéletében, minden este lebontotta a kontyát, átfésülte, újrafonta. El sem tudtam volna képzelni őt rövid, fiús tincsekkel.

      A kockakörömre váltás nálad nagyon bejött, mert a kacsú, keskeny, hosszú ujjaidhoz kifejezetten elegáns fazon. A legutóbbi hibiszkuszos sötét manid elképesztően jól mutatott rajtuk! :)

      Törlés
    2. Nekem sajnos vékony szálú a hajam, lehet, hogy ezért elég a rövidebb hatóidő. Mikor először hennáztam narancslevet használtam, utána még egy hónappal is folyamatosan viszketett a fejem. Előbb a Neha hennára fogtam, de nem akartam feladni. Rendeltem Khadi hennát, Khadi sampont.. Hibiszkuszos nyugtató változatot. Sok fórumot bújtam, volt ahol azt írták a hibiszkuszteától mélyebb vöröst kapunk, aztán olvastam a jótékony hatásairól, pl allergia ellen. Így nem volt kérdés, hogy kipróbálom. Inni is nagyon szeretem, jó savanyú, nagyon finom, nagyon egészséges. (-: A lényeg, hogy a Nehából fél kilót rendeltem be a Cosmiótól, ami csalódás volt, mert nem Nehát akartam, de azt küldtek. Kidobni sem akartam, nagy nehezen rászántam magam, hogy ismét kipróbáljam, és a teákkal alkalmazva nem viszketett a fejem.

      Köszönöm szépen, most valahogy a kocát érzem magaménak. A manit tegnap mostam le, mert már kopott. (-:

      Törlés
    3. Kocka lett volna :D
      És igen, néha nem bánnám, ha teljesen ősz volnék, azokon a szálakon a legszebb.

      Törlés
    4. Még nem kóstoltam hibiszkuszteát, csak hallottam róla, hogy a hibiszkusz virága ehető. Kíváncsivá tettél, lehet, hogy kipróbálom, szeretek teázni :)

      KOCA! :D :D

      Amióta új klaviatúrám van, én is folyton elütök dolgokat, érzékenyebb a billentyűzet, vagy ilyesmi.

      Törlés
  5. Nagyon szép vagy, nagyon jól áll ez a vörös!
    Először elgondolkodtam, hogy ki van az első képen :D (hiába no, kevés képet láttam Rólad előtte és más kép élt a fejemben), az a szín is szerintem jól ált, de ez a vörös igazán életteli, nagyon dögös nőies!
    Hosszú, hamvas szőke hajam van, ami nem nagyon volt még festve sem, és bár kíváncsi lennék a hennára, de az én színeimtől nagyon idegen a vörös (korábban olvastam egy cassia obavata nevű "szőke hennáról", de nem tudtam sehol sem venni, ezért lemondtam róla).
    A kinézetemben két drasztikus változásra emlékszem, amikor levágattam a hosszú hajam régen 2 centis tüsi frizurára, illetve amikor abbahagytam a szolit és hófehérke lettem (nyilván ehhez kellett némi idő).
    Egyetértek Ágival, a nőiesség nem korfüggő, remélem 20 év múlva is igazán nőiesnek érzem majd magam, de ehhez kell, hogy az ember jól érezze magát a bőrében, mint ahogy a Te példád is mutatja :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. El sem tudlak képzelni 2 centis tüsikkel! :D
      Viszont a hófehérkésedésed, adott nekem is önbizalmat ahhoz, hogy leálljak a nyári nagy napozásokkal, és merjem vállalni a normális hypó lábaimat! :)
      Azelőtt szoknyát, lábvillantó rövidnadrágot csak csokibarna lábon mertem bevállalni.

      Köszönöm a dicséretet :)

      Törlés
  6. Jó bejegyzés lett :) az én hajfestési kedvem sose volt nagy, de kb 10 éve egy nem szándékosan keresutbencsíkos melír végképp kiírtotta belőlem. Amíg nem kezdek őszülni adfig biztos megtartom az eredeti sötétszőkémet és a fazon is megint a régi körbe egygorma állig érő sasson egyenes fufruval... majd ha a divat elkezd követni engem akkor én is őt... :)))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, egyszer nekem rontottak el melírt még fiatal lányka koromban, pont, ahogy te írod, keresztben csíkos lett, egy tincsen belül is több árnyalat volt.
      Fésűs melír-így nyugtatott a fodrász.

      De jó neked, hogy még nincs gondod az őszüléssel.
      Mert ha még csak annyi volna, hogy fehér.
      Ezzel együtt még sprőd is az ősz szál, pont, mint a kutyaszőr! :(

      Jól áll neked a frizkód :)

      Törlés
  7. Bocs az elírásokért, telefonról pötyögök mert meghalt az asztali gépem... :)

    VálaszTörlés
  8. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  9. Nagyon hasznos, szépen összeszedett bejegyzés! Írom ezt úgy, hogy nekem még sosem volt festve a hajam, csak 3 mosásos színezővel színezve kétszer. :D De ez már nem lesz sokáig így, mivel a hajam az elmúlt 4 Skóciában töltött év alatt nagyon besötétedett, amiben világítanak az elő-előbukkanó ősz hajszálak. Egy leheletnyi highlightot szeretnék a hajamba rakatni, ami talán visszavesz a szín komorságából és az ősz hajszálakat is eltakarja... :)

    Olyan drasztikusan nem nagyon változtattam a külsőmön sose, de tinédzser koromban szerettem azzal szórakoztatni magam, hogy a jócskán váll alá érő hajamat rövid, államig érő frizurára cseréltem - mivel gyorsan nő a hajam, ezt a mutatványt viszonylag sokszor produkáltam. :) Sokat gondolkodtam már a bejegyzésed megjelenése előtt is a második kérdésen, és én azt hiszem, igen, azt a fiatal nőt látom a tükörben, akit mindig is látni szerettem volna. A 15-22 éves énem boldog volna, ha tudná, hogy eljön még a pattanásmentes idő, és az időszak, amikor nem kapálnám el magam legszívesebben minden alakalommal, amikor tükörbe nézek.

    A nőiesség kérdésében én azt gondolom, hogy ezt rengeteg szinten meg lehet élni, és ahogy telik az idő, a nőiességem egyre több dimenzióját fedezem fel. Bár elismerem, hogy a külső sokat számít, reménykedem benne, hogy a nem olyan régen megismert, és a még felfedezésre váró dimenziók ezt majd kiegyensúlyozzák: úgy mint, nőnek érezni magam, mert egy olyan férfi van mellettem, aki ezt mindig érezteti velem, nőnek érezni magam attól, hogy tudom az én kezem nyomán lesz a lakásból otthon, amit a férjem hálás szeretettel élvez, és később, hogy én hozom világra a gyermekeinket, aztán végül attól, hogy az unokáim a "nagyi" sütijétől zsonganak be. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy hasznosnak találtad a bejegyzést. :)
      Igazad van, valóban sok színtere van a nőiességnek, a női szerepnek. Az általad említett (és valóban fontos) elemek közül nálam sajnos pár dolog örökre kimarad...úgy tűnik, lehet, hogy emiatt fordítom a figyelmemet hangsúlyozottabban a külső megjelenés felé.
      45 felett egyre több nem kívánatos tünettel szembesültem, ezekről egyébként régen azt gondoltam, nem számítanak, azonban a saját ráncaimat, ősz hajamat látni traumatikusabb élmény, mint másokét szeretni. :(

      Törlés
  10. Szia Andi, jó volt látni Téged (gyönyörű vagy!), és azt is, hogy a henna ennyire bevált. :) Én is töretlenül szeretem, és használom, bár olyan barbár módon, hogy 100%-os citrommal keverem ki (seborrheámnak nem mindig barátja), a folyást pedig púpos evőkanál cukorral megszüntettem, van, hogy olajakat, pakolást is keverek hozzá, de e kettő mindig állandó.
    A legjobbakat,
    svivko

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. HUGIII! :) :)
      Olyan boldog vagyok, hogy írtál, köszönöm szépen a dicséretet! :)
      A csordogálást bevallom én még nem próbáltam cukorral megszüntetni, féltem, hogy rontja a hatást, inkább igyekszem minél jobban eltalálni az arányt a masszív és a lágy között. Viszont ha már hosszabb lesz a hajam, biztos, hogy szükségem lesz majd erre a kis trükködre, és bevetem majd. Kristálycukor, vagy porcukor?

      Törlés
    2. Én kristálycukrot használok, jól elkeverve. :)

      Törlés
    3. Oké, megpróbálom én is! :)

      Törlés