2016. február 18., csütörtök

Sors


Múlt héten Szilvi SzóFogadójába a JÓSLAT fogalmával készültem, amíg Szilvi a JÁTSZMA-szóra alkotott. Katt ide a részletekért.




Általában rövidebb-hosszabb vajúdás és elmélkedés során születnek nálam a rovat manikűrjei, de ez a téma mélyebben érintett, mint eddig bármi, ezért intenzív és gyors voltam.  A JÓSLAT számomra nem egyenlő azzal a természetes logikán nyugvó, pénzért megvehető pár mondattal, amelyet egy vadidegen ember a jövőmmel kapcsolatban kijelent, inkább a nehezen körvonalazható megérzések, intuíciók gazdag tárháza.
Előérzet, amelynek működése során képek villannak be egy lehetséges alternatív jövőbeni történésről. Ritka, hogy ilyesmit érzek, de amikor igen, hálával és hittel fogadom, és ha figyelmeztetés, talán még komolyabban veszem.
Legutóbb, egy kora őszi, verőfényes napsütéses napon támadt előérzetem, de olyan békés, gondtalan nap volt az, hogy nem vettem komolyan a figyelmeztetést és keserű árat fizettem érte.

Imádott macskám elvesztésének fájdalma egész télen át sajgott bennem, és még ma sem tudok rá úgy emlékezni, hogy ne rettegnék attól, hogy egyszer elfelejtem majd, milyen érzés volt a kezemnek a bundája érintése.

Tavaly ilyenkor már készítettem cseresznyevirágos manikűrt, akkor is egy szeretett személytől búcsúztam az újjászületés jelképével. Megfogadtam, hogy ezzel a motívummal a jövőben szűkmarkúan fogok bánni, hogy a mögöttes tartalom jelentőségét ne veszítse.


A manikűrben a virágzó cseresznyefák alapját a Sors Könyvének néhány oldalára vetett sor képezi. Ehhez először egy új szépségemet, PAncsi ajándékát, az Essence szikrázó fehér homoklakkját használtam két rétegben. Ha egyetlen mondatban kellene jellemeznem ezt a lakkot, akkor annyit mondanék, hogy majdnem azt nyújtja, mint a néhai Lovely Snow Dust fehér lakkja, és akinek már rezgett az ina a gyönyörűségtől lakkosüvegcse kinyitását követően, az érteni fogja ezt a mondatot!
A bővebb kifejtéstől sem fogok azonban eltekinteni, nem úszhatjátok meg! :D

Az Essence Winter? Wonderful! 03 The Iced kristályragyogású leheletfinom homoklakk. Nem szaggat harisnyát, de szívet facsar. Története van, íme:

„ Tegnap éjjel lehullott az első hó, vékony, érzékeny, tiszta lepellel borítva a kopasz fákat, a csapzott, szalmává fonnyadt tavalyi füvet éppúgy, ahogyan a járdaszéli elhajított üres cigarettásdobozt. Nem hóembergörgető mennyiség, de a megbocsájtáshoz és az álmodozáshoz épp elég. Ma már csupán vékony, olvadozó kéreg a tegnapi csoda, de versenyt szikrázik a napsütéssel.”


Második menetben a homoklakk felszínébe minden körmön hígított sötétszürke körömlakkból belekarcolgattam az elmosódó írást, majd matt fedőlakkal zártam az alapot.
Harmadik lépésként elkészítettem a cseresznyefák vörösesbarna ágait, aranyló, duokróm effektjét. A cseresznyevirágok fehérből és kétféle rózsaszín körömlakkból születtek. Hálás motívum, mert elronthatatlan, ugyanakkor utánozhatatlan bájt sugároznak az apró, gyűrött szirmok.
A fényes fedőlakk felvitele előtt néhány friss levélkét festettem még az ágak közé.







Felhasznált körömlakkok

Essence Winter? Wonderful! – 03 The Iced (fehér szikrázó homoklakk)
Moyra Matte Effect – No 406 mély grafitszürke
Lovely Matte Top Coat

Crystal Nails Long Lasting – G13 barnásvörös
LOOK by Bipa Cpecial Effect – Nr10 bronze changer (bronz-zöld duokróm)

Moyra – No 03 fehér
Moyra Gel Look – No.901 Sophie (rózsaszín)
Moyra – No 20 (sötétrózsaszín)

Moyra Gel Look – No.950 Johanne (zöld)
LOOK by Bipa Special Effect – Nr8 green changer (zöld-arany duokróm)

China Glaze Everglaze Active Top Coat


Egyebek


Perfect Nails Kozmetikai Lakkhígító

8 megjegyzés:

  1. Nagyon szép, aprólékos munka. Olvastam a másik bejegyzést is, nagyon szomorú, nem csodálom, ha csak időnként festesz cseresznyevirágot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, szépen, örülök, hogy tetszik a mani :)
      Szomorú két történet, az utóbbit igyekszem lezárni, a díszítéssel kapcsolatos munka sokat segített és az is, hogy írhattam róla.

      Törlés
  2. Mindig elképedek az aprólékos munkán, amivel a manikűrjeidet készíted! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudod, hogy szeretek szöszölni! :)
      Csak a sikertelenség idegesít, ha szöszölés után mégsem szép a végeredmény, és emiatt kell lemosni...olyankor fizikai rosszullét környékez :D
      Ennél a maninál is volt sikertelen próbamanim, el is cuccoltam mindent a fiókjaimba, ledőltem pihenni, aztán fél óra elteltével újra nekiláttam és gyorsan összejött.
      Lehet, hogy érdemes lenne az abszolút sikertelen manikűrökből is befotózni egy összeállítást, hogy lássátok, nem fenékig tejfel az élet díszítőfronton nálam sem! :D
      Már készülök ezerrel a manivadira, még nem próbált technikával kacérkodom, kíváncsi vagyok összejön-e. Szöszölés lesz a javából! :)

      Törlés
  3. Kész művészet minden manikűröd amit eddig láttam. Nagyon tetszik ez a munkád is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      Bevallom, én is sokat időzöm a blogodon, csodálom a szép manikűrjeidet, de sajnos, valami miatt nem enged a megszokott módon kommentet írni nálad a rendszer. Már próbáltam párszor, lehet, béna vagyok, kérlek segíts picikét, ha látod ezt a válaszomat :)

      Törlés
  4. egyszerűen szépséges *-* teljesen oda vagyok tőle!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, én is szerettem ezzel a manival dolgozni, ráadásul hamarosan élőben láthatjuk a virágzó cseresznyefákat, én már nagyon várom! :)

      Törlés