Nem minden az, aminek látszik - Cosmopolitan Blogger Day

Egy hét telt el azóta, hogy részt vettem a Cosmopolitan Blogger Day rendezvényen. Izgatottan, fáradtan, feszülő táskákkal a szemem alatt, de ott voltam, és vártam, hogy választ kapjak a blogolással kapcsolatos kérdéseimre, megerősítést arra, hogy amit eddig csináltam, annak van értelme, értéke.

Tölgylevél-pohók (éjszakai lepke)

Mit vittem magammal?

Az eseményt megelőző héten én már magasfokú bloggerdéj-lázban égtem és ez a tény rányomta a bélyegét a hétköznapjaimra.

Nem tudtam egészen pontosan megfogalmazni, mitől féltem a legjobban, talán szokás szerint az ismeretlentől, viszont az teljesen biztos, hogy az életkorommal kapcsolatos aggodalmam vitte a pálmát, mert valahányszor csak beleéltem magam a rendezvény elképzelt színes forgatagába, automatikusan a ráncaim jutottak eszembe, amelyek többségét bizony nem is kívül, az arcomon viselem, sokkal inkább a lelkem mélyén.

Minden egyes kudarc és bánat megannyi kivasalhatatlannak hitt gyűrődés.

A ráncaim szülte félelmeimet ezúttal vásárlásba fojtottam, és dögös indigókék farmernadrágot, sötétvörös ingblúzt vásároltam a jeles alkalomra a már meglévő dominacipőm mellé. Büszkén illegettem magam otthon, a tükör előtt, hatásos pózokat gyakorolva, és előtte való este még lábat is „förtelemítettem”, aminek ugyan semmi értelme nem volt, tekintve, hogy az őszi yetibunda genetikailag nem volt olyan hosszú, hogy kikandikált volna a naci alól, de belső tartást adott a tudat, hogy makulátlan virgácsokkal karcolhatom majd a padlót. A mellékelt rutintalan szelfit még az autóban ülve lőttem magamról az új telefonommal, és bár meglepő tőlem egy ilyen végtelenül mimikátlan lárvaarc, mégis elétek tárom, mert a szememben csillogó, mikulásváró izgalom abszolút tetten érhető.

A Manikűr

Anna Gorelova by Dance Legend - 2 rétegben + 1 réteg Essence BTGN Top Coat

A rendezvény előtti éjszaka számos sikertelen mintázási próbálkozást követően döntöttem úgy, hogy egyszínű, nail art-mentes manikűrt készítek erre a napra. Mintha csak éreztem volna, mivel kell előrukkolnom! J

Emlékeztek még a fotómókolással kapcsolatos bejegyzésemre? A sztori dióhéjban:

Rendeltem egy körömlakkot egy webáruházból reklámfotó alapján, és mivel a termék által nyújtott látvány köszönőviszonyban sem volt a reklámfotó sugallta képpel, csalódottságomnak ezzel a bejegyzéssel adtam hangot.

A lakk természetesen gyönyörű, de nem annyira, hogy azt mondhatnám, érdemes volt érte szállítási költséggel együtt háromezret kiadni, amolyan mindentbelelekvár-állagú és finisű bordó lakkocska ez, őszi avar színeit idéző apró, felületből kiálló pelyhekkel.

Egy vékony, vérszegény alapot követő brutálvaskos rétegben fedett nálam korrekt módon, mentségére szóljon, hogy meglehetősen gyors száradás jellemzi, és egy réteg fedőlakkal átkenve sem voltam védtelen fél óránál tovább.

Hogy nem jártam álruhás Mátyás királyként a rendezvényen körben, azt PAncsinak és Katynak köszönhettem, két nagyszerű bloggertársamnak, akikkel már nagyon vártam, hogy személyesen megismerkedhessek. Lilla picit később csatlakozott hozzánk, dinamizmusával, keresetlen egyszerűségével hamar a szívembe lopta magát, és az esemény óta az ő blogja is helyet kért az olvasnivalóim között.

Az alábbi kép a bejáratttól jobbra ékeskedő, fényárban úszó Cosmopolitan-falnál készült. A jobb szélen szerencsétlenkedő egyén én voltam. Lehet, hogy nem kellett volna a válltáskát letenni, nélküle nem tudtam, mit csináljak a bal karommal, csak lógattam bénultan magam mellett, a szívem zakatolt, a hólyagom telve, és némán imádkoztam, hogy amikor el kell indulni, fel ne bukjak a saját lábamban.

 

    Katy              Lilla         PAncsi       Bandita

Az első kínos, bizonytalan perceken a reggeli helyett elfogyasztott két üveg Somersby lendített túl, és nem utolsósorban újdonsült ismerőseim kedvessége, amit ezúton is szívből köszönök. J Végtelenül büszke vagyok rá, hogy egy csapatban játszhatom velük.

Apropó, BÜSZKESÉG, a blogom létezése fölött érzett büszkeségem is ott volt velem. Nem fogta egyfolytában a kezem, de végig jelen volt, és amikor egyedül éreztem magam a kimondatlan gondolataimmal, akkor megsimogatta a vállam.

A Kezem Nyomán… nagyjából egy hónap múlva tölti be az első életévét. A legelső saját kezű alkotásom, amivel kivakarhatatlan nyomot hagytam a virtuális térben, a legelső bizonyíték arra, hogy számít a létezésem, hogy érdekes lehet bárkinek az, amit csinálok. A bloggerdéj később ugyan épp ennek az ellenkezőjével támadott, de én jobban hiszek a saját értékeimben, mint a felgyorsult világ néhány másodperces kattintásainak jelentőségében.

Érzések, tapasztalatok

Hogy erőteljesen marketingszagú lesz a rendezvény, azzal kapcsolatban nem voltak kétségeim, negyvenöt év tapasztalata dolgozott a Cosmopolitan ellen, esélytelen volt nyernie nálam, hiszen pontosan azért nem olvasok évek óta női magazinokat, mert a reklámok arzenálja mögött már nem látszik a mondanivaló. Pedig van.

Hm.

Fogyasztói szokások manipulálása, és a folyamat megélése során észrevétlenül csúszik le a torkunkon még egy higiénés és takarékossági szempontból egyaránt teljesen értelmetlen alapozóba áztatott szivacslap is az ő fényűző (?) aranyozott műanyag tégelyében, és olykor elhiszem én is, hogy ez kell a boldogsághoz, pontosabban kellemesebb ezt hinni, mint a való élet problémái fölött szorongani, a megoldásokon gondolkodva.

Nem, nem vagyok a reklámok ősellensége, az én döntéseimet is befolyásolja a reklámok által mesterségesen sugallt életérzés, természetes, hogy hamarabb leemelem a drogéria polcáról azt a padlófelmosó folyadékot, amelyről már él bennem a kép, miszerint talpig alkalmi hacukában, üdvözült mosollyal kutyulom a felmosóvödörben, és a folyadék egyetlen varázsütésre zárja majd magába a 24 órás odaszáradt macskahányást, míg a „nevenincs” termékről nincs vizuális élményem.

A direkt, arcbatolt reklámokra már immunis vagyok, ugyanakkor az észrevétlen, mindennapokba bekúszó, érzelmi síkon közelítő marketingfogásokkal szemben még nincs atombiztos védőoltásom.

Fontosnak, pótolhatatlannak érezni magam, szeretve lenni. Javítsatok ki, ha tévednék, de ez a két tényező a legfontosabb az emberi kapcsolatainkban. A Cosmopolitan Blogger Day pontosan ezzel a két szükségletemmel játszott, olyan kellemesen, okosan és sokoldalúan, hogy egy idő után már nehezemre esett a cinikus énemnek nyitva tartani a szemét és meglátni a nyilvánvaló célt.

Hogyan legyek népszerű a blogommal?

Egyszerű ez, mint az ágybaszarás. Elegendő, ha felismerem, melyik a legnagyobb, virtuális étvágyú korosztály, és tervezetten alkalmazkodom az igényeihez.

„Z”-generáció

„Z”

ZÉ!

Nem Jóskapista, Laura vagy Lázár, akikkel talán vannak közös élenyeim.

ZÉ.

Aki felmérés alapján néhány másodpercenként kattint vizuális tartalmakra, aki fénysebességgel száguld az Internet sztrádáján, és fogalma sincs milyen lehetett az a világ, amelyben még felnyaltuk a bélyeget a fehér borítékra, amelyben még otthon ülve strázsáltunk a telefon mellett, várva a hűtlen szerelmes hívását, amikor ahhoz, hogy dicsérj vagy anyázz, még elengedhetetlen volt a másik ember szemébe nézni…

A címkézés

X-Y-Z -generáció és azok jellegzetességei. A vörös posztóm, ami serdülőkorom óta lázadásra késztet, és ahogy hallgattam az ezzel kapcsolatos előadást, megértettem, ezt soha nem tudom majd levetkőzni.

Instagram, Youtube, Facebook

„Igényes, érdekes tartalom” –al folyamatosan jelen lenni a lehető legváltozatosabb közösségi hadszíntéren. Ehhez lehet, hogy újra kell majd születnem, de nem aggódom, megoldom!

Blogom jövője a piacvezető márkákkal való együttműködés fényében

Egy manikűr, amivel egy teljes napon át szöszölészek, számomra érték, művészet, amelyet nem szabdalhat szét egy hüvelygombaellenes szer kéretlen reklámja, és ezen túlmenően nem akarok önkéntes csatornája lenni piacvezető cégeknek akkor sem, ha ezt együttműködésnek hívják, mert félek, a végén elfelejteném majd, milyen érzés volt az ujjamnak rákattintani a „nyilvános”-gombra 2015 decemberében.

A blogom bejegyzéseit végigtekintve egyébként megállapítottam, hogy gyakran, szívesen reklámozok önkéntes alapon, saját zsebből szépségápolási termékeket, a tesztbejegyzéseim lényege a személyes tapasztalat, céljuk pedig az élmények megosztása, néhány esetben lelkesedés, olykor pedig csalódottság vezeti a kezemet a klaviatúra fölött, de van egy érzés, ami minden bejegyzésben közös, az őszinteség. 

Ha céges együttműködés keretein belül próbálnék ki ingyen kapott teszttermékeket, én holtbiztosan nem lennék képes teljesen tárgyilagos, hiteles jellemzésre, így nálam még akkor sem fogtok szponzorált bejegyzést olvasni, ha valami csoda folytán lehetőségem nyílna rá.

Talán kemény megfogalmazása ez a blogolással kapcsolatos hitvallásomnak, de már épp ideje volt, hogy állást foglaljak ez ügyben, még akkor is, ha emiatt már most, tipegőként elvágom magam örökre mindennemű együttműködés nyújtotta élménytől. Eddigi életem során próbáltam lavírozni, kiskapukat hagyni, lehetőséget a visszavonulásra, inkább körbeírtam, amit éreztem, nehogy egy nyílt mondattal megfosszam magam valamitől, amiben potenciális lehetőséget sejtettem.

Bandita, mint szponzorált, két lábon járó reklámtábla?

SOHA.

Akkor sem, ha ezzel a kijelentésemmel esetleg nem leszek népszerű bloggertársaim és a blogkedvelők körében. Vállalom. Soha nem szerettem tolongani, sorban állni, nem fog hiányozni ezután sem.

Egy magas látogatottságú, közkedvelt blog olcsóbb, hatékonyabb reklámfelület, mint az eddigi módszerek. Hogy a blogot épp egy ember írja, akinek mondanivalója van a világ számára, az sem mellékes, muszáj számításba venni műmosolyok, terített asztal és potyarúzs kiséretében…az emberi gépezetnek is megvannak a nyomógombjai. Fontos vagy, számít a véleményed. Nem, nem számít.

Ne akarj látni, mások megteszik helyetted…déjá vu…a talpig feketébe öltözött lázadó önmagam közelít a színpad irányából, leül mellém és bámul az arcomba, a lány, aki  szabadságra vágyott, pályakezdő fiatalként a mosolygó farkasok között. Már nincs meg a puha, földig érő pamutszoknya, de a vers ami egykor megérintette, mai napig benne él az emlékeimben….

Jim Morrison Amerikai ima. (Földes László - Hobo Blues Band feldolgozásában)