2016. augusztus 30., kedd

Szólánc 1. forduló - Nyár - Körmönfőtt Kukorica :)


Leginkább megkötések nélkül, saját elképzelések mentén szeretek körmöt lakkozni, díszíteni, emiatt a hőn szeretett Manikűrvadász-on kívül a lehető legritkább esetben szoktam csoportos manikűrjátékokhoz, kihívásokhoz csatlakozni. Amikor mégis megteszem, annak rendkívüli jelentősége van számomra, vagy a témaválasztás, vagy a szervező személye, gondolkodásmódja, munkássága szimpatikus, olykor pedig olyan távol áll tőlem a megadott témakör, hogy valódi megmérettetésként élem meg az alkotás, tervezés minden pillanatát.


Helie SZÓLÁNC-körömdíszítő kihívására pár héttel ezelőtt lettem figyelmes, és gondolkodás nélkül csatlakoztam a játékhoz, dacára annak, hogy az elkövetkező fordulók során nagy valószínűséggel előfordulhat, hogy háziasszonykodnom is kell majd, szervezni, gyűjtőkódot kreálni, témakört adni és hasonlók, aminek már a gondolatától is szemhéjremegést kapok és fontolgatom a nikkelezett zabszem olívaolajjal való bekenését a nem rendeltetésszerű használatra J

A játék ugyanakkor csalafinta, izgalmas, a szabályoknak köszönhetően pedig elképesztően változatos témaválasztás jellemzi, naná, hogy nem hagyhattam ki a lehetőséget, és csatlakoztam Helie-hez. 

Bízom benne, hogy ez a nail art-játék egyre szélesebb körben fog népszerűségnek örvendeni, mert nagyszerű alkalmakat teremt arra, hogy munkáinkkal túllépjünk a szokványos, szezonális díszítések határain.
A játék részleteit Helie-nél találjátok, katt ide!

2016. augusztus 26., péntek

SzínÜltig - 2. fejezet - Alapvető színkombinációk - Akromatikus Színhangzat


Megérkeztünk SzínÜltig-túránk második állomásához, a színkör segítségével létrehozható alapvető színkombinációk városába.


Ez egy végtelenül izgalmas helyszín, számítsatok rá, hogy tíz napot fogunk együtt itt eltölteni, alkalmanként egy-egy színhangzattal ismerkedve.

2016. augusztus 20., szombat

A Borsó meg a Héja :D


Hétvégére egy könnyed, mégis látványos körömdíszítést hoztam nektek, amelyben kombináltam a Moda Gel Effect borsózöldjét az Avon Magic Effects Neon kollekció Electric Blue-jával. 

2016. augusztus 15., hétfő

Nail-Art vagy Mókolás Alapszinten?


Kicsivel több, mint fél éve blogolok, blogolgatok, és ez idő alatt azért megfogalmazódott bennem jópár kétség azzal kapcsolatban, amit csinálok, illetve nem csinálok. Hová lehet fejlődni a körömdíszítésben, kell-e fejlődnöm, vagy épp elég, ha kicsit több energiát feccol bele az ember lánya a klaviatúra billentyűinek kezelésébe, mint amilyen színvonalon forgatja az ecsetét?

2016. augusztus 13., szombat

Láb a kézben - Pedikűr Rutinom 1. rész - Nagygenerálozás


Régóta érett már egy mindent átfogó, pedikűrözéssel, lábápolással kapcsolatos rovat tőlem, de mivel a folyamatot fotókon is szerettem volna elétek tárni, mindig csak halogattam, állt a szőr a hátamon a gondolattól is, hogy én kamerát a kézben tartva, a földön kucorogva kínlódjak a lavór fölött/mellett. 

2016. augusztus 8., hétfő

Manikűrvadász 27. forduló - Őszi Falevelek Három Felvonásban :)


A Manikűrvadász 27. fordulójához érkeztünk. A játékot, amelynek során a résztvevők sorsolás útján újraalkotják-gondolják egymás manikűrjeit IsaBellának köszönhetjük. Az előző fordulók összefoglalóit és a játékszabályokat nála, itt találhatjátok.


2016. augusztus 6., szombat

Szezonális Trópusi


Még ezerrel tombol a nyár, így talán még nem késtem el ezzel a könnyed, légies trópusi manikűrrel.
Eddig az tartott vissza a klasszikus trópusi motívumoktól, pálmafáktól, orchideáktól, hibiszkuszoktól, hogy túl nagy méretűnek éreztem ezeket a színgazdag elemeket a körmeim felületéhez képest.