2016. július 31., vasárnap

Örökké Élni...



Ezt a manikűrt hetekkel ezelőtt készítettem, a kezemben tartott kődarab volt az inspirációja.
A kődarab egy elhagyatott, lezárt temetőből származik, egy idő (?) által megrongált síremlék része volt valaha. Ott hevert a gazzal vastagon benőtt sír mellett a fűben, lehajoltam érte és hazahoztam.
Morbid?
Néha úgy gondolom, igen, és néha, amikor mélyen magamba nézek, úgy hiszem, egy darabka történetet hoztam magammal, gondolatfoszlányokat, és igen, egy töredéknyi félelmet is, az elmúlás törvényszerűségével kapcsolatos kétségeimet.

2016. július 30., szombat

Varázspálca - AVON facial hair remover







Először fordult elő velem, hogy egy nem körömrevaló AVON-termékkel kapcsolatban felkaptam a fejem, és alig vártam, hogy hozzájuthassak.

Egy végtelenül egyszerű mechanizmus alapján működő arcszőrzet epiláló eszközt fogok ma nektek bemutatni.
A kézzelfogható eredmények meggyőző ábrázolása céljából a termék kipróbálásának pillanatáig két héten át rendületlenül növesztettem az én Rúzsa Sándort idéző bajszomat, kérlek, nézzétek el nekem az alábbi, nyugalom megzavarására alkalmas képeket, amelyekre kattintva eredeti méretben gyönyörködhettek a látványban J

2016. július 28., csütörtök

AVON BB 7 IN 1 Nail Colour - Jöttek, láttak, győztek?


Meglehetősen sűrűn jelentkezem mostanában AVON körömlakk-újdonságokkal. Nem terveztem, de ki tudna a márkának ellenállni, amikor a legújabb katalógust fellapozva szinte minden áldott hónapban piacra dobnak valami nélkülözhetetlen, vagy éppen csak simán trendi újoncot a körmeinkre?


2016. július 25., hétfő

Elegante Barbie...


Életem első és egyben utolsó Barbie babájának emlékére készítettem ezt a manikűrt. Igazság szerint, amikor megkaptam őt, már javában túlkoros voltam hozzá, és sokáig senkinek nem beszéltem róla, hogy valóra vált álomként mit őrizgetek a polcomon túl a tizennyolcon. Hogy szeretnék egy Barbie baba gazdája lenni, először talán a tízes éveim közepén fogalmazódott meg bennem, de a szüleim nem gondolták, hogy az a lány, aki hétvégenként ezerrel készülődik iskoladiszkóba, a szabad idejében pedig Jókait és Vernét olvas, mindemellé girhes, csicsás hajasbabát dédelgetne. Pedig DE!


2016. július 21., csütörtök

SzínÜltig - 1. állomás - Ízlelgetem a színeket






Ahhoz, hogy elfogulatlanul tudjunk közelíteni a színek világa felé, elengedhetetlen, hogy nézőpontot váltsunk, és friss szemekkel tekintsünk a bennünket körülvevő dolgokra.



2016. július 20., szerda

SzínÜltig - Bevezető


Sok-sok héttel ezelőtt fogalmazódott meg bennem a színelméleti alapfogalmakkal kapcsolatos állandó rovat ötlete, kifejezetten azzal a céllal, hogy rendet tegyek a saját fejemben. Természetesen tisztában voltam vele, hogy mindez óriási energiát fog követelni részemről, de azt is biztosra vettem, hogy a színek világába tett utazásaim lesznek annyira izgalmasak, érdekesek, hogy helyet kell kapniuk a blogon.


2016. július 17., vasárnap

Fogjunk össze! - Én és a blogolás




Niki nemrégiben egy felhívást tett közzé a blogján, amelyhez örömmel csatlakozom, mert csecsemőbloggerként, alig fél éves blogmúlttal a hátam mögött is pontosan tudom, hogy hol a helyem ebben a történetben, honnan indultam és hová tartok.

Szándékosan nem akarok most írni blogok, bloggerek, olvasók közötti torzsalkodásokról, fanyalgásokról, szétzhúzásokról.
Emberek vagyunk, emberi gyengeségekkel, amelyektől én sem vagyok mentes, viszont mindez e percben egyáltalán nem számít.

2016. július 9., szombat

Jégbehűtött Gyümölcsök - RdeL Young Nail Fruits


Mikor viseljünk gyümölcsöket a körmeinken, ha nem nyáron? Gondoltam, megkínálom az én szeretett Zöldalmámat néhány szelet jégkásába dobott dinnyével, citrommal és piros almával a móka kedvéért, és jó ötletnek bizonyult.

2016. július 3., vasárnap

felrázva ÉS keverve - Négy Üvegcse Nyár


Az előző franken-bejegyzésben még a tavaszt búcsúztattam pasztell keverékeimmel, most viszont gőzerővel robog már a nyár, hőség van, és én egyre jobban vágyom ilyenkor az extrémebb, látványosabb megjelenésű, élénk színű lakkok után. Alapelvem, hogy ha nem elég élénk a lakkom, megtoldom egy marék csillámmal, essen seggre a napsugár a körmökön, kézen éppúgy, mint a szandálból kikandikáló lábujjak esetében. Ebben az évszakban (mindegyikben, haha J) ennek az alapelvnek nálam létjogosultsága van.

Nézzük hát, mit főztem én idén a nyári perzselő napfény számára.